Szlovéniában is járványügyi enyhítések jönnek

A szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoportja a Covid-igazolványok használatának és a negatív tesztek követelményének eltörlését javasolja a bankokban, a postákon, a közigazgatási intézményekben és az üzletekben - közölte kedden Mateja Logar járványügyi szakember, a szakcsoport vezetője. A kabinetnek a héten még döntést kell hoznia az ügyben.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter a szakmai megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: együtt a korlátozások fokozatos feloldása mellett döntöttek. Kiemelte: Szlovéniában a magánrendezvények is védettségi igazoláshoz kötöttek, a jelenlegi javaslat szerint húsz főig engedélyeznék az összejöveteleket védettségi igazolás nélkül. Változások várhatók továbbá a kötelező tesztelés terén a tömegközlekedésben, a síközpontokban és vendéglátóhelyeken - mondta a tárcavezető, de részleteket nem közölt.

A szakértők ugyanakkor kitartanak a jelenlegi létszámkorlátozások mellett, egyebek között az üzletekben, valamint a kulturális- és sportrendezvényeken. Továbbá kötelező maradna a távolságtartás, a fertőtlenítés és a maszk viselése is zárt térben. Mindemellett indítványozzák a karanténkötelezettség teljes eltörlését a kontaktszemélyek esetében, azzal, hogy akik fertőzöttel érintkeztek, hét napon át teszteljék magukat. Keddre 7122 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és 22 beteg halt meg a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Kórházban 943 beteget ápolnak, közülük 131-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 262 897-en kaptak védőoltást, közülük 1 216 064-en mindkét adagot felvették.


Ez történt Linzben egy rendhagyó fesztiválon

Ez történt Linzben egy rendhagyó fesztiválon 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.