Tízszer több turistát hozott az április Spanyolországba, mint tavaly

Idén áprilisban tízszer annyi külföldi turista utazott Spanyolországba mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE).

A havi jelentés szerint az év negyedik hónapjában 6,1 millióan látogattak a dél-európai országba, ami jelentős növekedés az elmúlt két évben mért eredményhez képest ebben a hónapban. A látogatószám ennek ellenére továbbra is elmarad a járvány előtti szinttől, amikor is 7,1 millióan választották úti célul Spanyolországot. Az INE közleményéből kiderült: az áprilisban beutazó külföldi turisták 6,9 milliárd eurót költöttek el. Tavaly ugyanebben a hónapban ennek mértéke 670 millió euró volt. A 2019-es referenciaévben viszont meghaladta a 7 milliárd eurót.

A statisztikai hivatal rámutatott, hogy a járvány évei után az adatok a turizmus helyreállását mutatják, ami nagyban köszönhető a brit turisták visszatérésének. Áprilisban 1,2 millióan érkeztek a szigetországból, és megközelítőleg 1,3 milliárd eurót költöttek el Spanyolországban. Nincs változás abban, hogy Spanyolországban a legkedveltebb úti célnak továbbra is Katalónia, a Kanári-szigetek és a Baleár-szigetek számít. Áprilisban a legtöbben, 1,2 millióan Katalóniába látogattak el, többségük a szomszédos Franciaországból érkezett. Az év első négy hónapját tekintve a Kanári-szigetek volt a legnépszerűbb, 4 millióan választották az országba beutazó 15,8 millió turistából, akik ebben az időszakban 18,7 milliárd eurót hagytak a dél-európai országban.

Forrás: MTI


Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió

Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió 

A termálvizek, történelmi emlékek, a borászatok és római kori maradványok mellett egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus és a számos kiépített via ferrata útvonalnak köszönhetően a különböző adrenalin túrák.
Dubaj ősszel is a legjobb úti cél

Dubaj ősszel is a legjobb úti cél  

Az ősz beköszöntével számos szabadtéri programlehetőséget kínál Dubaj minden korosztály számára. 
Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

Munkaerőhiány, infrastruktúra, fenntarthatóság – ilyen szempontokra hívják fel a figyelmet szakértők a görög idegenforgalommal kapcsolatban. És erről, egy igencsak szokatlan módszerrel, a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.