Több ezer csomag rekedt a berlini repülőtéren

A berlini Tegel nemzetközi repülőtéren több mint egy héttel a Niklas orkán elvonulása után még mindig hegyekben állnak a poggyászok, amelyeket a vihar miatt nem lehetett be- vagy kirakodni.

Szerdai berlini lapjelentések szerint még 3 ezer koffert és csomagot kell eljuttatni a tulajdonosához. A káosz azért keletkezett, mert a Németországra óránkénti 160-190 kilométeres sebességű széllökésekkel lecsapó orkán veszélyeztette a munkát a repülőgépek körül. Előfordulhatott volna, hogy felkap a szél csomagokat, ezért egy sor járat poggyász nélkül indult el, más gépekről pedig csak a vihar elvonulása után rakodták ki az utasok holmiját.

Így összesen 6 ezer csomag halmozódott fel a tegeli repülőtéren, és eddig csak minden másodikat tudták kiszállítani. A poggyászkezelésért felelős vállalat közleménye szerint háromszor annyian dolgoznak a kofferhegyek lebontásán, mint amikor nincs rendkívüli állapot, de egyelőre nem tudni, hogy mikor jut el a gazdájához az utolsó bőrönd is.

Niklas március 31-én érte el Berlint. A német fővárost igen megviselte az orkán, még a csaknem 370 méter magas tévétorony is kilengett - a tengelyéhez képest 25 centiméterre - , a liftek pedig leálltak benne. A látogatóknak a több mint 900 fokból álló lépcsőn kellett távozniuk a 213 méteres magasságban kialakított kilátóból, és új vendégeket az elromlott felvonók miatt napokig nem tudtak fogadni.

Forrás: MTI


Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.