Tovább fokozódik a szárazság okozta vízhiány Olaszországban

Gian Luca Galletti olasz környezetvédelmi miniszter kijelentette, ha továbbra sem hull elegendő csapadék, kritikussá válik a vízhelyzet. 

Múlt héten Parma és Piacenza polgármestere kérte a vészhelyzet elrendelését, miután a vízkészletek elégtelennek bizonyulnak a nyári kánikulában egyre növekvő vízigény kielégítésére.

A nyári szezonban több vízre lenne szükség a térségbe érkezett turisták miatt is, akiknek szintén alkalmazkodnia kell a víz adagolásához. 

A fokozódó hőség okozta szárazság miatt elzárják a lakosok és turisták által is kedvelt köztéri kutakat Rómában a kánikula és szárazság okozta vízhiány miatt, és az éjszakai víznyomást is csökkentik az olasz fővárosban - jelentette be az olasz sajtó kedden.

A római utcákon sorakozó ivókutak elzárásának még nem ismert a pontos időpontja, de az olasz főváros főpolgármesteri hivatala szerint ez már a következő napokban megtörténhet.

Gian Luca Galletti olasz környezetvédelmi miniszter kijelentette, ha továbbra sem hull elegendő csapadék, kritikussá válik a vízhelyzet. Hozzátette, a római közkutak elzárása példaként szolgálhat.

Arról a mintegy 2500 kútról van szó, közöttük 280 Róma belvárosában, ahol helyiek és turisták ingyen ihatnak a forróságban, felfrissülhetnek, megtöltik palackjaikat vízzel. 

A római kutak vize közismerten friss és jó minőségű. A római sajtó kommentárja szerint az utcai kutak elzárása nehéz helyzetbe hozhatja az olasz főváros utcáin élő mintegy 10 ezer hajléktalant, akik számára az utcai kutak elengedhetetlenek.

A kutak elzárására a rendkívüli vízhiány miatt van szükség - jelentette be korábban Virginia Raggi római főpolgármester, aki a római szökőkutak vízellátása elzárását is felvetette.

Ezzel egy időben a legnagyobb római vízszolgáltató (Acea) bejelentette, hogy szeptemberig csökkenti az éjszaka víznyomást a korábbi másodpercenkénti 1500-1600 literről 1300 literre, amelyet a Róma természetes víztározójából, a Braccianói-tóból szivattyúznak le. A korlátozás éjfél és hajnali öt óra között érvényes. 

Róma területén már eddig is tilos volt a vízpazarlás, többek között a felesleges locsolás, járműmosás is.
A Coldiretti olasz fogyasztóvédő szervezet szerint precedens nélküli "vízkrízis" sújtja Itáliát.

Rómában a megszokott június végi hőmérsékletek legalább öt Celsius fokkal meghaladják a korábbi átlagot, miközben több mint 70 százalékkal kevesebb a csapadék.

Szerdán várják Közép-Olaszországban az afrikai forróság tetőzését negyven fokos és ennél is magasabb hőmérséklettel.

A forró levegő és szél miatt kiemelt a tűzveszély egész Dél-Itáliában. Egész Észak-Olaszországban viszont heves viharok követik egymást sűrű villámlással és egyszerre lehulló tetemes csapadékkal, amely csak tovább károsítja a teljesen kiszáradt Pó-alföld termőföldjeit.

A Legambiente olasz könyezetvédelmi szervezet azonnali környezeti stratégia kidolgozását szorgalmazta a római kormánytól a félsziget mentésére.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.