Új magyar tiszteletbeli konzul Új-Zélandon

Lipóth Petra, Új-Zéland magyarországi új tiszteletbeli konzulja, november 19-én kezdte ellátni feladatát Northland és Auckland régiókban. Elődje, Szabó Miklós, több évtizedig látta el ugyanezt a feladatot.

A tiszteletbeli konzul fő feladata  az Új-Zélandra utazó magyar állampolgároknak szükség esetén segítségnyújtás, érdekeiknek képviselete, az ország imázsának  erősítése és a kétoldalú kapcsolatok elősegítése.

A magyar nagykövetség 2016-ben nyitotta meg kapuit Wellingtonban, azóta dinamikusan fejlődnek a kétoldalú kapcsolatok gazdasági, politikai, idegenforgalmi, kulturális és tudományos területen.

 

Jelentős fellendülést hozott az idegenforgalomban a két ország között megkötött vízummentességi egyezmény, melynek értelmében a turistaként kiutazók 90 napot tölthetnek az országokban.  Összesen egy regisztráció szükséges az utazást megelőzően az úgynevezett NZeTA-n (New Zealand Electronic Travel Authority) és természetesen meg kell felelni a beutazási feltételeknek.

Évente 100 magyar fiatal igényelhet speciális Working Holiday vízumot, amellyel 1 évig tartózkodhatnak Új-Zélandon.

Már a magyar gasztronómia ízeivel is ismerkedhetnek Új-Zéland lakosai, megnyílt az ANZIL étterem a Paraparaumu-i Lindale Village-ben amit egy magyar házaspár és családja által üzemeltet. A vendéglő nagy sikert aratott a helyiek körében, és többek közt megnyerte Az Utazó Magazin  által alapított, az év legjobb tengerentúli magyar étterme címet.

Sárdi Rezső, Új-Zéland magyarországi tiszteletbeli konzulja arról tájékoztatta lapunkat, hogy jelentős növekedést regisztráltak a bejövő idegenforgalom területén. Szeptembertől a védőoltással nem rendelkező külföldiek ismét beutazhatnak Új-Zélandra vízum- és karanténkötelezettség nélkül 90 napos időtartamra.

Ehhez minden utazónak ki kell töltenie az NZeTA (New Zealand Traveller Declaration) nevű online kérdőívet: travellerdeclaration.govt.nz, továbbá meg kell felelni a beutazási feltételeknek.

Magyarország Konzulátusa Aucklandben az alábbi címen található: 46 Brown St, Ponsonby, Auckland 1021, e-mailcím: [email protected]).


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.