Újabb két országba utazhatunk bármilyen oltással

Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltottak őket - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter kifejtette, a Szlovéniával kötött megállapodás már szombattól érvényes a Magyarországon felhasználási engedéllyel rendelkező valamennyi, így a kínai és az orosz vakcinákkal oltottak számára is. A tárcavezető aláhúzta, Bahreinbe hétfőtől utazhatnak a magyar állampolgárok tekintet nélkül arra, hogy mely oltást vették fel. Szijjártó Péter kiemelte, Bahrein volt az egyik első olyan ország, amely használni kezdte a Sinopharm oltóanyagát, a magyar szakemberek pedig sok segítséget kaptak onnan dokumentációk, illetve felhasználási tapasztalatok formájában. Kiemelte, ezen támogatás nélkül lassabb lett volna az engedélyezési folyamat, így akár ma tízezrekkel kevesebben lennének beoltva és biztonságban. Szijjártó Péter elmondta, a hétvégén is több tárgyalást folytat majd külügyminiszter kollégáival és reméli, hogy jövő hét elején újabb megállapodásokat tud majd bejelenteni.

Forrás: MTI


Ez történt Linzben egy rendhagyó fesztiválon

Ez történt Linzben egy rendhagyó fesztiválon 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.