UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben

Valentin-napján mutatta be idei árualapját értékesítő partnereinek a több mint 30 éves múltra visszatekintő, hazai alapítású utazási iroda – az idén kínált desztinációk sorát a meghívásnak köszönhetően mi is megismerhettük.

Bár a még tomboló influenzajárvány alaposan megtizedelte a meghívott vendégek körét, de így is szép számban érkeztek az utaztató iroda meghívására a pesti Hold utcai Hotel Presidentben tartott szakmai eseményre. Ahol először Dobosné Timár Ildikó értékesítési vezető köszöntötte a jelen lévőket, majd röviden ismertette partnereiknek azokat a hasznos információkat, amelyek segítik a közös munkát.

Szó volt megfelelő partnerkapu használatról, jutalékokról, utazók neveinek helyes közléséről, charterjáratok esetén a szükséges teendőkről, opciós utakról és útlemondásokról.

Az UniTravel csapata a február 14-ei partnerrendezvény alkalmával
Az UniTravel csapata a február 14-ei partnerrendezvény alkalmával
Fotó: Vágó Ágnes

Ezt követően Kalasovszky Bernadett, szintén a hazai utaztató cég képviseletében, az idei árualapot mutatta be partnereiknek.

Amelyek közül a tavaszi-őszi kínálatból kiemelte

városlátogató körútjaikat, amelyek közé idén beillesztettek újdonságként egy skóciai programot, valamint a spanyolországi Andalúziába is előkészítés alatt van egy ajánlat a május-szeptemberi időszakban, a nyári hőséget kihagyva.

Elhangzott az is, hogy télen fő attrakciójuk a thaiföldi nyaralás lesz, amely az előző szezonban annyira sikeres volt, hogy érdemes már jó előre lestoppolni az idei év végi ázsiai programot.

Ha nyár, akkor az az UniTravelnél szinte egyet jelent a görög ajánlatok gazdagságával, itt annyi az újdonság, hogy az eddigi öt úti cél mellé ajánlataik közé három új desztináció is érkezett:

Athen-Attica, Riviera és Perion-Horto is szerepel idei kínálatukban.

Kalasovszky Bernadett, az egzotikus utak, Ciprus, Szicília, Spanyolország utazásszervezője tartotta az árualap ismertetőt
Kalasovszky Bernadett, az egzotikus utak, Ciprus, Szicília, Spanyolország utazásszervezője tartotta az árualap ismertetőt
Fotó: Vágó Ágnes

A görög ajánlatok mellett szép számban találhatók spanyol úti célok is, itt Costa Blanca és Costa del Sol került be újdonságként az árualapba. Olaszországban Szicíliába és Szardínia szigetére szólnak ajánlataik,

Portugáliában pedig újdonságnak egy hosszúhétvégés ajánlatuk szerepel, ahol Madeira a célpont.

Málta és Bulgária is új az UniTravel idei kínálatában, igaz, ezek közül az egyik – Málta – ismerősen csenghet, hiszen korábban mindig szerepelt katalógusaikban, most visszakerült ismét a városlátogató programok közé.

A bolgár Napos Part viszont „szűz terület” – ide most utaztatnak először, kíváncsian várják, milyen lesz a fogadtatás, a foglalások száma.

Hallhattuk még, hogy a chartereztetés területén idén változások várhatók: mindenütt 10 kg-os, feladható poggyász szerepel az ajánlott árban, alapvetően

a Smartwings charterjáratai mellett a Wizz Air, a Ryanair és az Emirates menetrendszerinti járatait használják majd – ugyanolyan charterfeltételekkel, mintha különjárattal érnék el az úti célt.

Felhívták az értékesítők figyelmét arra is, szóljanak utasaiknak, hogy a menetrend szerinti repülés esetén egyéni módon történik a becsekkolás – ekkor ne várják el az utasok, hogy helyettük becsekkol a repülőútra az iroda.

Főleg 3, illetve 4 csillagos szálláshelyekkel dolgoznak, de persze luxusdesztinációkon exkluzív hotelláncok is foglalhatók náluk – ez esetekben nyilván alapvetően nem csoportos, hanem egyéni utazó a vendégkör.

Végül három olyan jótanácsról is hallhattunk, amit mindenképp érdemes megszívlelnie annak, aki például Londonba, Rómába vagy mondjuk Nápoly környékére készül idén.

Érdemes tudni, hogy április 1-től megváltoznak az Egyesült Királyság fővárosába szóló beutazási feltételek: csak a hazautazásig is érvényes útlevéllel léphet be az utazó a szigetországba és ETÁ-t is ki kell váltani ezentúl.

A római szentév idén sok hívőt vonz, oda a fakultatív programokra érdemes időben, még idehaza jelentkezni, mert idén „csúcsév” lesz Rómában a szentév miatt – hamar megtelnek például a vatikáni belépőre igényelhető helyek. Ugyanígy nagyon kelendő a Vezúv látogatása program is: ha valakinek Pompeii elérésekor jut eszébe, hogy felkerekedne a híres/hírhedt, ma is működő vulkánhoz – akkor lehet, hogy már késő, jóval előbb kell jelentkezni erre a fakultatív, és tényleg felejthetetlen élményt nyújtó programra.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.