Zakatol a zarándokturizmus Szaúd-Arábiában

A Canadean piackutató cég előrejelzése szerint 2020-ra Szaúd-Arábia elérheti az évi 20 milliós turistaérkezést, miután az utóbbi években egyre inkább virágzik a vallási turizmus, és az éves mekkai zarándoklaton, a haddzson való részvételre is folyamatosan nő a kereslet.

A piackutató cég egyik friss jelentése szerint a muszlimok legnagyobb vallási eseménye, a haddzs további jelentős potenciált hordoz magában a turizmussal foglalkozó helyi és nemzetközi vállalatok számára, különös tekintettel a szállodákra és az utazásszervezőkre. Az idei, szeptember 9. és 14. között tartott haddzs idején több mint kétmillió turista érkezett Mekkába. A zarándokturizmus növekedése némileg segíthet Szaúd-Arábiának ellensúlyozni az olajból származó bevételei csökkenését, ami 2015-ben az ország GDP-jének 40%-át tette ki, míg a turizmus a 3,5%-át.

Gillian Kennedy, a Canadean egyik elemzője úgy nyilatkozott: „Bár a haddzs egy vallási esemény, turisztikai jelentősége vitathatatlan. A szaúdi kormány ezért az utóbbi időben nagyon sokat invesztál többek között új szállodákba, de egy év alatt több mint 13 millió amerikai dollárnak megfelelő összeget költöttek történelmi, vallási helyszínek renoválására is. Az épülő – és hamarosan megnyíló – szállodák közé tartozik az Abraj Kudai hotel is, amely tízezer szobájával a világ legnagyobb szállodája lesz, a beruházás költsége 3,6 milliárd dollár.”

Az előzetes adatok szerint a 2016-os haddzs időszaka alatt körülbelül 30%-kal nőttek a turisztikai célú költések az országban, ami így várhatóan eléri a 6,9 milliárd dollárt. Bár a korábbi években az óriási tömeg és az ezzel összefüggő incidensek miatt egy ideig korlátozták a haddzs idején Mekkába látogató turisták számát, ezt most eltörölték, így várható a további növekedés. „A korábbi negatív események ellenére egyre többen szeretnének részt venni a zarándoklaton, és a keresletnek megfelelően a szálláshelyek is folyamatosan növelik áraikat – tette hozzá Kennedy. – A zarándokok költésének legalább 40%-a folyik be a szállásadókhoz, úgy mint hotelekhez és turisztikai céllal kiadott magánlakásokhoz, ez pedig a befektetési hajlandóság további növekedését eredményezi. A Mekka környéki városok közül tizenhárom településen már folynak a fejlesztések és újjáépítések annak érdekében, hogy még több szálláshelyet és egyéb létesítményeket – például vásárlási és étkezési lehetőséget – tudjanak biztosítani az ide érkező látogatóknak."


Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.
A fiatal generáció utazási trendjei

A fiatal generáció utazási trendjei 

Nem helyszínt, hanem életérzést keresnek a fiatalok – egy friss felmérés szerint.
Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat

Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat 

A többség inkább spórol, de utazni mindenképp szeretne.
Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól

Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól 

Egyre több látogató visz haza szuvenírként a város történelmi burkolatából.
Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet.
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.