Talán nem véletlen, hogy három hónapig tartott, amíg a brüsszeli testület a holland RTL News tévécsatorna rendelkezésére bocsátotta az adatokat. Jó hír persze, hogy egyáltalán odaadták a számsort – amelyből kiderül például, hogy a második helyezett, Benita Ferrero-Waldner külkapcsolatokért felelős EU-biztos egy év alatt 430 ezer euróból (112 millió forintból) utazott ide-oda. Merő rosszindulat lenne firtatni, hogy a látogatások mennyi gyakorlati hasznot hoztak. „Barroso úr sokat utazik, és a kormányokkal ellentétben az Európai Bizottságnak nincs hivatalos repülőgépe” – ezt a lakonikus választ kapta egy bizottsági szóvivőtől az EUobserver hírportál.
Barroso tavalyi 66 külföldi útja összesen hétszázezer eurót emésztett fel, a tíz EU-n kívüli látogatás (G20-csúcs Pittsburghben, EU–orosz csúcs Habarovszkban stb.) átlagköltsége szerény 22 ezer euró (5,8 millió forint). A rekordot mégsem a portugál bizottsági elnök tartja: a két legdrágább út Siim Kallas észt EU-biztos nevéhez fűződik, átlagosan 26 ezer euróért (6,8 millió forintért). De bizonyára megérte a fáradságot: Kallas tavaly októberben például Murmanszkba ment, hogy beszédet mondjon a Barents-tengeri Euro-sarkvidéki Tanács ülésén. Kimondottan spórolósnak számít ehhez képest Kovács László magyar biztos, aki egy év alatt 62-szer utazott, összesen 80428 euróért.
Saját bérét emelte Sarkozy
A nyitottságnak is megvannak azonban a határai – a közel négymillió eurós kiadáscsomag számláit a brüsszeli bizottság már nem tette közzé, így aztán nem tudni, pontosan ki, mire költötte a pénzt. Ez csak fokozza a kínos hangulatot a biztosok körül, akiknek a fizetése viszont nyilvános adatnak számít. Íme: egy EU-biztos bruttó alapbére 19910 euró (5,2 millió forint), az öt bizottsági alelnöké 22122 euró, a bizottsági elnöké 24422 euró (6,4 millió forint). A lakhatási támogatás a jövedelem 15 százaléka, emellett fedezik a Brüsszelbe, majd a hazaköltözés költségeit. Sőt tekintélyes nyugdíj is jár a volt EU-biztosoknak, akik a posztjukról való távozás után három évig „átmeneti juttatást” is kapnak (ez a fizetés körülbelül fele).
Az Open Europe nevű londoni kutatóközpont elemzője, Sarah Gaskell így nyilatkozott erről: „Az európai adófizetők – akik nyugdíját felemésztette a gazdasági válság – joggal kérdezik, miért kell ilyen hatalmas számlát kifizetniük néhány távoli tisztségviselőnek, akikre sosem szavaztak.” A következő írásbeli kérdést tette fel tavaly Mario Borghezio olasz EP-képviselő az Európai Bizottságnak: „Barroso úr 300 ezer eurós éves fizetést kap, plusz ötvenezer eurós juttatást lakhatási és egyéb költségekre. Ráadásul, miután lejár a megbízatása, a bizottság évi 190 ezer eurós megajuttatást ad neki három teljes évig. Nem gondolja a bizottság, hogy –f őként, amikor Európát pénzügyi válság sújtja – sürgősen elfogadható szintre kellene csökkenteni ezt a fejedelmi jövedelmet (...) és a jelentős végkielégítést?”
Nem kért Brown az ajándék nyakkendőből
A parlamenti képviselők költségelszámolási turpisságainak napvilágra kerülése óta, a brit társadalom fokozott kíváncsisággal „turkál" a közéleti szereplők zsebében. Itt van például Gordon Brown, akinek hosszú pénzügyminisztersége (1997. május-2007. június) idején állandó jelzője a puritán volt. Ám úgy tűnik, hogy amióta a Downing Street 11.-ből átköltözött a világhírű 10-es számba, egyre jobban vonzódik a csillogó életmódhoz és a világjáráshoz. A legutóbbi rendelkezésre álló adatok szerint (a 2009 márciusában befejeződött pénzügyi évről) Brown kétszer annyit költött utazásra, mint utolsó évében Tony Blair. 4,7 millió font ment el 22 országba irányuló 29 utazásra, és a kormányfő 69 napot töltött távol Londontól. A számok nyilvánosságra kerülése idején a Downing Street sajtóirodája védelmébe vette a kormányfői és miniszteri utazásokat, mondván: „Nem teljesítenék kötelességeiket, ha nem forognának a nemzetközi színtéren."
Meg kell hagyni viszont, hogy Brown mereven visszautasítja a személyes ajándékokat. Az amerikai elnöktől kapott iPodot például nyomban átnyújtotta a kíséretében tartózkodó köztisztviselőknek; nem tartott igényt sem Silvio Berlusconi márkás nyakkendőire, sem Nicolas Sarkozy nemes boraira. A kormányfő nemcsak fontban, hanem szén-dioxid-lábnyomban is megmérettetett és nehéznek találtatott: a zöldek számítása szerint 8400 tonnányi kibocsátást produkált. Először fordult elő 2009-ben, hogy a kormánygéppel nem rendelkező (a beszerzésre vonatkozó tervet 2008-ban sutba dobták) Gordon Brown nem a British Airwaystől, hanem a Virgin Atlantictől bérelt ki egy Boeing 747-400 „jumbo jetet" hivatalos amerikai útjára maga, kísérete és a tudósítók számára. A nemzeti légitársaság 20-30 százalékkal magasabb ajánlatot tett.
Az alapvetően takarékos britek különösen képviselőik körmére néznek azóta, hogy kiderült: a 646 alsóházi képviselő közül 392 követett el akarva-akaratlan kisebb-nagyobb elszámolási szabálytalanságot. Összesen 1,1 millió fontot kell visszafizetniük az államkasszába február 22-ig. Maga Gordon Brown már korábban leperkálta a több mint tízezer fontot, amit megalapozatlanul vett fel, miután egy takarítónőt a fivérével közösen alkalmazott. Sok szemrehányás éri az utazási költségekkel kapcsolatban a királyi családot is, noha II. Erzsébetnek sem hivatali repülőgépe, sem jachtja nincs. Évi két nagy hivatalos és más külföldi útjaira az uralkodó a Királyi Légierő állományából „köt el" egy repülőgépet. Az országon belül legszívesebben a királyi vonatot használja, de kipróbálta már a „mezei" vasutat is. A monarchia utazási költsége az elmúlt pénzügyi évben 6,5 millió fontot tett ki. Ebből 140 ezer font az Airmiles Andyként emlegetett yorki herceg lelkén szárad. Ő brit üzlet- és kereskedelemfejlesztési nagykövetként tavaly 23 országban fordult meg, és saját bevallása szerint is sok törzsutaspontot gyűjtött össze. (nol.hu)
