Esik a revpar Londonban  

A tavalyi év azonos időszakához képest 3, 9 százalékkal esett a londoni, és 10,7 százalékkal a vidéki szállodákban az egy kiadható szobára jutó árbevétel (revpar) – derül ki az STR Global kutatóintézet adataiból.

6 éves mélyponton az unió szállodaipara 

2003 óta először csökkent a vendégéjszakák száma a tavalyi évben az Európai Unióhoz tartozó országok szálláshelyein – derül ki az Eurostat legújabb szállodaipari felméréséből.

Német vezérigazgató irányíthatja a Malévot 

A Napi Gazdaság értesülései szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a hó elején újabb 1,5 milliárd forint értékben mentőövet dobott a cégnek, hogy fenn tudja tartani a működést, fizetni tudjon alkalmazottainak és a külföldi reptér-üzemeltetőknek, illetve a kerozinszállítóknak.

Új célállomások és járatsűrítések a Malév nyári menetrendjében 

Három új város és kilenc útvonalon járatsűrítések szerepelnek a Malév 2009. március 29-én életbe lépő nyári menetrendjében.

Az európaiak 66 százaléka hajlik a belföldi nyaralásra az idén 

Az internetes foglalások terén nagy megugrásra lehet számítani, a virtuális online tárgyalások iránti kereslet megélénkül, a belföldi turizmus stabil növekedésre számíthat, akárcsak a diszkont légitársaságok.

Megjelent a HON Tours és a Forgó Travel 2009-es közös prospektusa 

A költségkímélés és a választékbővítés érdekében idén a két túraszervező másodéves együttműködésükbe már bevonták más irodák ajánlatait is, így már 54-féle körutazást kínálnak Európa 26 országába.

Több külföldi szakember az idei ITB-n 

100 000 turizmussal foglalkozó szakember látogatott el az idén a berlini ITB-re, az ötnapos rendezvény első három napján.

A görögöknél 7 százalékkal bővült a turisztikai marketingkeret 

Görögország már 2007-ben újragondolta turisztikai marketingstratégiáját és igyekszik szakítani az eddigi sun-and-sea sémával, és a magas színvonalú szolgáltatásait, valamint a fenntarthatóságot helyezi előtérbe vonzerői között.

Enyhe növekedést vár a német piacról a külképviselő 

„Február 1-je óta, amióta átvettem a Magyar Turizmus Zrt. németországi igazgatósági posztját, igyekszem felmérni az itteni trendeket. Több kutató cég felmérését olvastam, és ami közös bennük, hogy biztosra veszik, hogy Németországban lerövidül az utazási döntés.

Talán nyárig is késnek a foglalások a német Thomas Cook-nál 

Európa második legnagyobb utazásszervezője, a brit székhelyű Thomas Cook tovább csökkenti kapacitásait a német piacon, és megnyirbálja kiadásait is, ha 2010-ben is folytatódnak a jelenlegi piaci tendenciák és csökkennek a foglalások – nyilatkozta a Boombergnek egy interjúban a társaság német piacért felelős vezetője, Peter Frankhauser a berlini ITB-n.

Kenya felére csökkenti a vízumköltséget 

Az afrikai állam 50 százalékkal mérsékli a vízum költségét, hogy újra lendületet adjon beutazó turizmusnak.

Szombattól százkilencvenöt új műemléke van hazánknak 

A Magyar Közlöny 2009/27. számában megjelent az OKM 9/2009. (III. 6.) rendelete, egyes ingatlanok műemlékké, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről. A 2009. március 14-étől hatályos rendelet 195 épületet illetve objektumot nyilvánított védetté, valamint a műemléki értékek elvesztése miatt nyolc ingatlan védettségét törölte.

A munkaadók fele várhatóan megszünteti a cafetéria-rendszert? 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete részletes elemzést közöl honlapján az érkezési és ételutalványok adómentességi kedvezményeit érintő változások lehetséges hatásairól:

Megvannak az idei legjobbak  

Ismerkedjen meg a Turizmus Trend Kiadvány Trend versenyének 2009-es győzteseivel:

Itallapverseny 

A Vendég és Hotel szaklap Itallapversenyt szervez.

Itallapot készíteni művészet 

Tavalyi nagy sikerű Étlapversenye után az idén Itallap versenyt rendez a Vendég és Hotel szaklap.

Népszerű volt a Vizek Éve 

A Vizek Éve 2008 témaév a Nagy Ízutazás 2006 és a Zöld Út 2007 programsorozatnál is nagyobb ismertségnek és népszerűségnek örvendett – derül ki a Magyar Turizmus Zrt. felméréséből.

Zöld modellt valósít meg Monaco 

Monaco felvázolta 2013-ig szóló turizmusfejlesztési stratégiáját. Továbbra is elsősorban az egyéni utasokra koncentrálnak, de fontosnak tartják az üzleti utazókat is. Az ország emellett meg akarja valósítani a turizmus zöld modelljét.

Ausztriában az InterContinental Wien az ágazat legjobb munkaadója 

A Great Place to Work Institutes Österreichs független értékelése szerint az InterContinental Wien egyike Ausztria három legjobb munkaadójának közé. Az eredmény a hotelágazatban a legjobbnak számít.

Kapacitásbővítés a Stansteden 

A Stansted repülőtér működtetője egy friss bírósági döntés értelmében bővítheti a reptér kapacitását. A tervekben 10 százalékos növekedés szerepel.

Kiábrándítóak a kínai turizmus tavalyi eredményei 

Hiába volt az olimpia, Kína idegenforgalma a 2007-esnél rosszabb eredményekkel zárta a tavalyi évet. A China National Tourism Administration (CNTA) szerint tavaly az egy évvel azelőtti 132 millióról 130 millióra esett a turisták száma, ami 2,6 százalékos csökkenést jelent. 

Moszkvában továbbra is épülnek a négy-és ötcsillagos szállodák 

Az előrejelzések szerint 2,5-3 százalékkal nő a moszkvai hotelpiac az idén. Az új szállodák nagy része négy – és ötcsillagos: ebben a szegmensben a növekedés 7 százalékos.

Folyamatosan kontrollálják a Balatonring építését 

Pénteken, l3-án pályabejáráson vett részt Sávolyon Gyenesei István, és mostantól minden hónap 13-án vagy személyesen a sportért felelős miniszter, vagy az ÖM egyik szakállamtitkára a helyszínen tájékozódik a Balatonring építéséről.

A láthatatlan Gemenc 

Különleges gyalogtúrán vehetnek részt a természet iránt érdeklődők a gemenci erdőben, a Víz Világnapja alkalmából.

A „Köz Szolgálatáért Érdemjel” arany fokozatát kapta Hévíz polgármestere 

Eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a „Köz Szolgálatáért Érdemjel” arany fokozata kitüntetést adományozta Vértes Árpádnak, Hévíz polgármesterének dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter.

Jók az Austrian eredményei az AEA átlagához képest 

Az AEA (Európai Légitársaságok Szövetsége) taglégitársaságokkal összehasonlítva az Austrian Airlines Csoport több területen is igen jó eredményt ért el 2008-ban. 

Egri Tavaszi Fesztivál: neves együttesek, gazdag programok 

Stúdiószínházi Fesztivál, koncertek, kiállítások, táncprodukciók - számos program várja a közönséget a IX. Egri Tavaszi Fesztiválon. A március 15-től kezdődött eseménysorozaton az egri és a hazai művészeti élet kiemelkedő együttesei, alkotói láthatók Egerben.

Már európai szinten vizsgázhatnak a magyar baristák 

„Megszületett” hazánk első, nemzetközi szintű vizsgáztatásra is jogosult baristája. A hazai vendéglátó-ipari szakmának így lehetősége nyílik arra, hogy nemzetközi minősítésű szakembereiket Magyarországon képeztethessék ki.

Jótékonykodik a Sodexo 

A Sodexo 13.500 fonttal támogatta a közösségi konyhát működtető London’s Hoxton Apprentice "Training for Life" elnevezésű programját.

Tovább bővíti prágai útvonalhálózatát a Wizz Air 

Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Wizz Air bejelentette, hogy további két új járatot indít Prágából, amivel tizenegyre nőtt a cseh fővárosból elérhető úticélok száma. A légitársaság 2009. július 11-től heti három járatot indít az angliai Liverpoolba, míg július 12-től a norvég Oslo/Sandjeford járat heti négy alkalommal közlekedik majd.

Új nyári katalógusok a Vistától 

Két új nyári katalógusát mutatta be partnereinek március 11-én az egyedi hangulatú Take Five Jazz Klubban a Vista. A rendezvényt követően Lovas Edina, a Vista Utazási Központ Marketing vezetője baráti beszélgetés keretében beszélt az autós utazásokat és a városlátogatásokat kínáló két új katalógusról a sajtó képviselőinek.

2011-ben jöhet a fellendülés 

A WTTC (World Travel & Tourism Council) azt javasolja az ágazat képviselőinek, emlékeztessék a politikusokat arra, hogy a turizmus az az ágazat, amely számos munkahelyet teremt, és hozzájárul a szegénység elleni harchoz. Ezt is érdemes számításba venni, amikor rövid vagy középtávú stratégiát készítenek.

Több, mint 400 millió forint a veszprémi vadasparkra 

A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban tegnap aláírták az állatkert fejlesztésének támogatásáról szóló szerződést. Az intézmény "A mi Állatkertünk: közös értékünk, közös élményünk - tematikus turisztikai fejlesztések Veszprémben" című projektjére összesen 216 millió forintos támogatást nyert a közép-dunántúli operatív program keretéből.

A Kolping fejlesztéssel harcol a válság ellen 

A fejlesztések első ütemében új uszodaépülettel bővült az alsópáhoki Kolping Hotel. Az épületben egy fény- és hangterápiás úszómedence, egy termálvizes élménymedence és egy új szaunapark biztosítja a gondtalan kikapcsolódást.

Európai uniós forrásból bővül tovább a hódmezővásárhelyi Emlékpont 

2005-ben az országban elsőként hoztak létre Hódmezővásárhelyen egy olyan kiállítóhelyet, amely a kommunista diktatúra helyi történéseit mutatja be. Az Emlékpont európai uniós forrásoknak köszönhetően most tovább bővül. 2010 tavaszára elkészülhet a múzeum új, 115 négyzetméteres időszaki kiállítóterme és a beruházás keretében kialakítanak egy raktárhelyiséget is.

Kapacitásokat csökkent az AIR FRANCE KLM Csoport 

Módosult az AIR FRANCE KLM Csoport 2009. március 29. és október 25. között érvényes nyári menetrendje. Az ok: a kereslet jelentősen visszaesett a világ minden részét érintő és példátlan méretű gazdasági világválság miatt.

Továbbra is biztonságos desztináció Észak-Írország 

A múlt szombaton illetve kedden Észak-Írországban történt terrorakciókat minden észak-ír politikai párt elítéli, akárcsak a brit és ír kormányok, amelyek egybehangzóan kiemelték, hogy kitartanak békefolyamat mellett, amelynek köszönhetően egyébként az elmúlt tíz évben 40 százalékkal bővült a beutazó turisztikai forgalom - tájékoztatta a Napi Turizmust az észak-ír turisztikai miniszter megbízottja a berlini ITB-n.

Tavaly sokat költött hirdetésre a turizmus 

2008-ban az előző évihez képest 8,6 százalékos bővülést, összesen mintegy 599 milliárd forintos listaáras reklámköltést mért a TNS Media Intelligence. Sokat költöttek az utazás, turizmus szegmens cégei is.

Új járatokat indít az Air Berlin 

Tavaly 28,6 millió utast szállított Németország második legnagyobb légitársasága, ami 1 százalékkal több a 2007-es eredménynél. A növekedés az idén is folytatódik: új járatok indítását tervezik.

Megtartotta közgyűlését a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület 

A hat sikeresen működő Gyenesdiási Turisztikai Egyesület március 11-én tartotta ezévi rendes közgyűlését, melyen elfogadták a 2008. évi zárszámadást, a 2009. évi költségvetést és meghatározták a legfontosabb feladatokat.

A Kongresszusi Iroda felmérése a magyarországi rendezvénypiacról 

2008-ban - 119.500 fő részvételével - összesen 531 nemzetközi konferenciát, továbbá 57 nemzetközi kiállítást rendeztek meg hazánkban, ami közel 10 százalékos növekedést jelent 2007-hez képest. A szegmens 2008-ban is a magyarországi turizmus egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata volt – derül ki a Kongresszusi Iroda statisztikai felméréséből.

Válasszuk Magyarországot! 

Elvárható a turizmusért felelős személyektől, s az ország összes vezetőjétől, hogy mutassunk példát, s utazásainkat idén belföldre tervezzük – mondta a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának az Utazási Vásáron tartott sajtótájékoztatóján Czeglédi Gyula, a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója.

A gasztrokommunikációs konferencia előadásai  

Sokak kérésére elkezdjük közölni március 4-én tartott, "Túlélési stratégiák válság idejére" című gasztrokommunikációs konferenciánk előadásainak vázlatait.

No panic! 

Pánik helyett tudatos fejlesztés kell! – hangsúlyozta Kricska István, a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezetője a margitszigeti Danubius Health Spa-ban tartott és immár második alkalommal megrendezett Mystery Shopping Day 2009 című konferencián.

Nem lesz idén MotoGP verseny Magyarországon 

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter és Suchmann Tamás, a kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos szerint nincs realitása annak, hogy szeptember 20-án gyorsasági motoros világbajnoki futamot rendezzenek a Balatonringen.

Az OTP Travel bemutatta új katalógusait 

A 2009-es év nyarára egy küllföldi, a 2009-2010-es évre pedig egy belföldi katalógussal jelentkezett az OTP Travel, melyeket tegnap be is mutattak az A38 állóhajón.

A PwC szerint lesznek utasok - Nagy Britanniában  

Bármilyen kevés foglalásuk van, ne essenek pánikba és ne csökkentsék áraikat túl hamar az utazási irodák – tanácsolja a briteknek a Pricewaterhouse Coopers (PwC). Jönnek majd az utasok, de a döntéseiket az utolsó pillanatban fogják meghozni.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!