Hogy a franciák jól ismerik a borokat?

Az ételek és borok tekintetében ínyencnek tartott franciák csaknem háromnegyede elismeri, hogy nem igazodik ki a borok világában.

A megkérdezett franciák 71 százaléka nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy kiismeri-e magát a borok között - derült ki a Terre de vins magazinban kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. A telefonos felmérést májusban a ViaVoice közvélemény-kutató intézet készítette több mint ezer nagykorú bevonásával.

A válaszadók 43 százaléka árulta el, hogy "fogalma sincs" a borokról. Csak három százalékuk érezte úgy, hogy "sokat" tud róluk, 26 százalékuk pedig úgy vélte, "elég jól kiismeri magát".

A szakmagazin szerint a kutatás eredménye tükrözi a társadalmi különbségeket is. A vezető pozícióban lévők és a szabad foglalkozásúak 43 százaléka gondolta úgy, hogy jól ismeri a borokat. Az alkalmazottaknak csak 20 százaléka, a munkásoknak pedig 16 százaléka vélte ezt magáról.

A ViaVoice felmérése arra is rávilágított, hogy Franciaországban az "elit" jut hozzá a jó borokhoz, az alacsonyabb bevételű háztartásokban élők nem engedhetik meg maguknak fogyasztásukat.

A franciák jelentős hányada (51 százaléka) szerint szükség lenne arra, hogy a fiatalokat bevezessék a borok világába, és felhívják figyelmüket a mértéktartó fogyasztásra.

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.