A világ legszebb szigetei mutatkoztak be Budapesten

A világ legszebb szigetei mutatkoztak be Budapesten 

Around The World címmel, az Aviareps szervezésében 15 utazási iroda, nemzeti turisztikai hivatal, biztosító és légitársaság képviselője járta az országot a napokban. Szegeden, Győrben, Debrecenben és Budapesten a helyi turisztikai szakemberek prezentációk és workshopok keretében értesülhettek a legnépszerűbb, elsősorban egzotikus, tengerparti célpontok újdonságairól.
MSZÉSZ budapesti régióülés: a helyzet fokozódik

MSZÉSZ budapesti régióülés: a helyzet fokozódik 

Szeptember 29-én, a Hilton Budapestben tartotta őszi, tisztújító régióülését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) fővárosi tagozata. Amelyhez 157 szálláshely tartoziik, 18 764 szobával, ahonnét sokan érkeztek a szakmai programra a zuhogó esőben a Budai Várba.
Ne számoljon őszi szünetben érkező vendégkörrel!

Ne számoljon őszi szünetben érkező vendégkörrel! 

Merthogy a kormány egy tollvonással eltörölte az idei iskolai őszi szünetet. És az így fennmaradó három napot inkább hozzácsapták a téli szünethez.
Sok programmal indul a szüret Tokaj-Hegyalján

Sok programmal indul a szüret Tokaj-Hegyalján 

Nem mutatkozik egyelőre a nyári szárazság negatív hatása a Tokaj-hegyaljai borvidék induló, őszi szüreti szezonjában. Elkezdődött az aszúszedés is, azonban a következő néhány hétben még szükség van az indián nyárra jellemző meleg, napsütéses órákra ahhoz, hogy igazán édes, jóminőségű szemekből készülhessen idén a tokaji aszú. A szüretet kulturális programokkal, zenei eseményekkel egészíti ki a régió, mely idén 90. alkalommal forr össze Tokaj-Hegyalján a szőlő ünnepével.
A fenntarthatóság felé menekülnek a szállodák és a vendéglátósok

A fenntarthatóság felé menekülnek a szállodák és a vendéglátósok 

Miközben a túlélésre készülnek, a jövővel törődnek a hazai szálloda és vendéglátóipar szakemberei. A közeli jövőt borúsnak látja a szakma: a munkaerő hiánya, a csökkenő kereslet, a növekvő energiaárak egyszerre nehezítik a szereplők életét – derült ki a nyolcadik Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozón (SzÉSzT). Ugyanakkor az ágazat szereplői a jövőbe tekintenek és olyan megoldásokat keresnek, amelyek nemcsak a hatékonyságot szolgálják, és emelik a minőséget, hanem mindezek mellett a fenntarthatóság és a környezetvédelem egyre fontosabb követelményeinek is megfelelnek.
Ez tehet pontot a repohár-mizéria végére?

Ez tehet pontot a repohár-mizéria végére? 

Új technológia teheti gördülékenyebbé és biztonságosabbá a vendéglátásban és a gasztronómiában történő fizetéseket.
Új, többfunkciós fogadóépület nyílt a Rám-szakadéknál

Új, többfunkciós fogadóépület nyílt a Rám-szakadéknál 

A Dunakanyar és azon belül Dömös környéke a Rám-szakadékkal, a Prédikálószékkel, a Vadálló-kövekkel nemcsak a Visegrádi-hegység, hanem hazánk leglátogatottabb természetjáró-látványosságai közé tartoznak. A látnivalókat összekötő turista-csomópontnál mostantól új fogadóépület szolgálja a kirándulók kényelmét és biztonságát. A szerdán felavatott beruházás a Pilisi Parkerdő és a Magyar Természetjáró Szövetség együttműködésében, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósult meg - olvasható a Pilisi Parkerdő honlapján.
Mostantól elérhető az NTAK Iránytű

Mostantól elérhető az NTAK Iránytű 

Mint a keddi szakmai tájékoztatón bejelentették, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az ágazati igényeket figyelembe véve fejlesztette tovább a szálláshely-szolgáltatók számára létrehozott visszamutató felületet a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK). 
Három európai viszonylatban is virágos magyar település

Három európai viszonylatban is virágos magyar település 

Mindhárom hazai induló − Székesfehérvár, Veresegyház és Orfű − teljesítményét elismerte az Európai Virágos Városok és Falvak verseny szakmai zsűrije. Az Entente Florale Europe díjátadó gáláját Balatonfüreden tartották 2022. szeptember 24-én.
Programsorozattal ünnepli Budapest 150 éves egyesítését

Programsorozattal ünnepli Budapest 150 éves egyesítését 

Több mint száz programmal készülnek a Pest, Buda és Óbuda egyesítése, azaz Budapest létrejötte 150. évfordulója alkalmából tervezett ünnepségsorozatra, amely november 17-től egy éven át zajlik majd, a programok nagy részét várhatóan jövő áprilisától tartják meg - mondta el a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten.

Az ibafai papnak új fapipája lesz 

Új, csaknem huszonöt méter magas kilátó épül a Zselic legmagasabb dombján, továbbá megújul az ibafai pipamúzeum - közölte a Baranya megyei önkormányzat az MTI-vel kedden.

Haladékot szavaztak a turistabuszoknak a Budai Várban 

A Turizmus Világnapja alkalmából szeptember 27-re összehívott Fővárosi Turisztikai Kerekasztal témája a rethinking tourism, azaz a turizmus újragondolása volt. A rendezvényen ideiglenes megoldás született a Budai Várban parkoló turistabuszok vitás kérdésében is; Faix Csaba javaslatára a Turisztikai Kerekasztal tagjai megszavazták és egyhangúlag elfogadták, hogy 1, illetve 2 év haladékot kaphassanak a buszok behajtásra és parkolásra motortípus és járműmagasság tekintetében. A Budapest Turizmusáért Díjat Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke kapta.

Új helyzet a hazai munkaerőpiacon 

A jelenlegi gazdasági helyzetben várhatóan megnő az aktív álláskeresők száma, a felszabadult munkaerőt pedig a kkv-szektor szippanthatja majd fel. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető tulajdonosa szerint a változás már elkezdődött, a cégeknek pedig most van igazán lehetőségük arra, hogy minőségi cseréket hajtsanak végre az állományban, de ehhez a kielégítő bérezésen felül átlagon felüli törődés is szükséges.

Hétvégi program ebben a gyönyörű budapesti templomban 

Október 1-2-án templombúcsút tartanak az Ybl Miklós által tervezett, közelmúltban gyönyörűen felújított Bakáts téri Assisi Szent Ferenc templomban - tájékoztatta lapunkat az Esztergom-Budapest Főegyházmegyei Turisztikai Iroda.

Elindult a szavazás az Év Kilátójára és Turistaházára 

Hétfőtől szavazhatnak a természetjárók az Aktív Magyarország által immár harmadik alkalommal meghirdetett Év Kilátója és Év Turistaháza pályázatok jelöltjeire.

Most már ezek is a magyar szellemi kulturális örökség részei 

A hortobágyi pásztorok hagyományos tudása, Méhkerék román néptánchagyományai és az úrihímzés hagyománya gyarapítják legújabb elemekként a nemzeti jegyzéket - tájékoztatta lapunkat a Skanzen Press.

Mennyire fogunk fázni télen a szállodákban? 

Turizmus Világnapjára időzítve hallgatható a Dunakavicsok podcast 22. epizódja, amely az erőforráshiány okaival és megoldásaival foglalkozik a turizmusban.

Szüret Etyeken, a Continental Hotellel 

Aki jártas a fővárosi hotelek körében, tudja, a Continental Hotel Budapest a Dohány utca lakója. Csakhogy mivel ott sosem voltak szőlőültetvények, a Pesthez közeli Etyek dombos lankáin viszont igen - így odatartunk szeptember utolsó szombatján szüretre, a hotel meghívásának eleget téve.

Szinyei-Merse hőlégballonja egy pesti iskola falán 

Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye alapján készült tűzfalkép az átadója volt szombaton Budapesten, stílusosan a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium udvarán.

World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban 

Közel 140 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Egy átlag magyar nyelvtudás nélkül is 4000 angol szót tud 

Több mint négyezer olyan angol szó létezik, amit mindenki ismer, csak nem tudja, hogy tudja. Ezeket a kifejezéseket a hétköznapi életből, így reklámokból, filmekből, a bevásárlóközpontok polcairól, híres emberek nevéből, márkanevekből vagy akár a magyar nyelvből tanuljuk meg úgy, hogy gyakorlatilag észre sem vesszük. Legtöbbször magyar szóként azonosítjuk őket.

Hétvégén latin fiesta a Westend tetején 

Szeptember 23. és 25. között a Westend Tetőkertjében kulturális elemekkel is kiegészülő latin-amerikai gasztrofesztivált rendeznek, a Fiesta en Westendet. Az ingyenesen látogatható rendezvényen négy dél-amerikai nagykövetség teszi tiszteletét, és a látogatók megismerkedhetnek a dél-amerikai konyhával is. Lesznek kulturális programok, koktélkészítő workshop, zenei előadások és tüzes latin táncok is - tájékoztatták lapunkat a szervezők.

Ebben a nemzeti parkban könnyebb lesz elkapni a quadosokat 

Eddig példátlan fejlesztés valósult meg az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén a természeti értékek megőrzésének érdekében – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára Bódvaszilason.

Magyar népviselet újrahasznosítva a Nemzeti Múzeum kertjében 

Tizenegy kortárs textilművész öltöztette fel azokat a több mint három méter magas próbababa-szobrokat, amelyek október 6-ig láthatók a Nemzeti Múzeum kertjében.

Megújult a János Vitéz Látogatóközpont Kiskőrösön 

A kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban Petőfi Sándor remekművét virtuális kalandon keresztül, digitális eszközök segítségével ismerhetik meg az érdeklődők.

Kőszegen hétvégén szüret 

Jelmezes felvonulással, kiállításokkal, koncertekkel és fúvószenekari találkozóval is várják a közönséget a hétvégén Kőszegen, a szüreti vigasságokon.  

Hétvégén S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás 

Az álom és ébrenlét varázslatos világába repíti a látogatókat szeptember 23-25. között.

Gondban a wellness-szállodák - jöhetnek a bezárások? 

A vendégek jórésze kifejezetten a wellness miatt megy a szállodákba, így a részlegek bezárása nem megoldás.

Így szerezd és tartsd meg a munkaerőt! 

Ma a turisztikai munkaadók számára az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő munkaerő megtalálása, esetleg kinevelése és nem utolsósorban megtartása. A Magyar Turizmus Akadémia Kft. egy teljes konferenciát szentelt a HR-témának szeptemberben, ahol azt is bemutatták, melyek a legjobb lehetőségek, eszközök arra, hogy a cégek megbirkózzanak a terület kihívásaival.

Lezárult két turisztikai fejlesztés Gyulán 

Lezárult Gyulán két turisztikai fejlesztés, amelyekre az önkormányzat 318,8 millió forint uniós támogatást nyert el - közölte a projektgazda kedden az MTI-vel.

Hátizsákos szurikáta a Gyermekklinika kis lakóiért 

Kolodko Mihály, az ukrán származású, hazánkban élő szobrászművész ezúttal egy szurikáta-szobrot helyezett el kapucnis pólóban, napszemüvegben, hátizsákkal, mindössze egy félóra leforgása alatt a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikájának kerítésén.

Séta egy elegáns kertben vagy parkban a Carlucci-val? 

Mintha egy óriási parkba, kertbe kerültünk volna - úgy érezzük magunkat a Carlucci cég legújabb kollekciójának bemutatóján. Az eredetileg holland alapítású cég tulajdonosa a német anyavállalattal rendelkező, az európai szállodaipar területén piacvezető textilcég, a JAB, amely meghívta magyarországi szakmai partnereit a budai JAB-Villába, hogy az európai bemutatókkal egyidőben idehaza is megismerhessék e páratlanul szép, izgalmas megjelenésű, a természet ihlette új kollekciót.

Újabb szakaszban az esztergomi bazilika felújítása 

Az esztergomi bazilika felújítása során leemelték hétfőn a főszékesegyház déli tornyának kupoláját.

Burgenland mindig tud újat nyújtani 

Bár azt hinnénk, mindent tudunk Sopronról vagy Burgenlandról, a szakmának is mindig tud újat nyújtani ez a régió, főleg, ha helyi szakemberek segítenek bemutatni a talán még kevésbé ismert turisztikai attrakciókat.

Business Excellence díjak az üzleti turizmus legjobbjainak 

Idén 12. alkalommal adták át a Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjakat az üzleti turizmus legkiválóbb képviselőinek.

Végre lehet majd látni is a Kilenclyukú hidat 

Kitisztítják a magyar világörökség részeként számon tartott közel 200 éves műemlék környékét.

Magyar országmarketing a Bécsi Design Héten 

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) művészhallgatóinak munkái láthatók a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB 2023) standján péntektől a Bécsi Design Héten.

Mindent a halászatról sokkal korszerűbben 

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban alapítástól kezdve folyamatosak a halászatot bemutató kiállítások. A megújult kiállítás célja, hogy emléket állítson a magyarság egyik ősfoglalkozásának, a halászatnak, megmutassa, milyen sok halfaj él vizeinkben, rávilágítson arra, hogy a halászat és a horgászat az egyik legkisebb ökológiai lábnyomot hagyó tevékenység, valamint népszerűsítse a halhúsfogyasztást - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.

Ezt kínálja idén a 360 Design Budapest 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által immár harmadik éve megrendezett 360 Design Budapest rendezvénysorozat október 3-9. között ismét a Bálna Budapestben várja a design iránt érdeklődőket. A Red Dot-díjas kiállítás a történetmesélést középpontba helyezve, önálló virtuális kiállítótérrel bővítve valósítja meg a hazai és regionális tervezők munkáinak bemutatását. Az eseményen már ismert designmárkák és feltörekvő tehetségek fizikai és 3D formában mutatják be alkotásaikat.  Az immár hagyományos, „Meet the Designer” program keretében idén is lehetőségük lesz az érdeklődőknek személyesen is megismerkedni a kiállítókkal. Az „Inside Art & Design” szakmai találkozóján pedig a képzőművészet és design kapcsolódási pontjain lesz a hangsúly, amely programsorozat az Art Market Budapesttel szoros együttműködésben jön létre.

Új trendek a csapatépítésben 

Trónon a szabadulószoba, de hódít a vetélkedőszoba és a városi nyomkereső játék is 2022-ben.

Szűkített étlapok, lezárt szobák, téli leállások 

A szeptember végén nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozón (SzÉSzT) a szakma képviselői az nehéz időkben alkalmazható alternatívákat veszik sorba a foglalkoztatási importtól kezdve a robotikán keresztül a költséghatékony energiagazdálkodási és üzemeltetési megoldásokig -  tájékoztatták lapunkat a szervezők.

Jó volt a közbiztonság a szezonban a Balatonon 

Magas színvonalúnak nevezte a balatoni közbiztonságot az idei turisztikai szezonban Molnár Gábor Somogy megyei rendőrfőkapitány csütörtökön Fonyódon, sajtótájékoztatón.

Budapest Design Week: fókuszban az építészet 

Az építészet és a design kapcsolódásának lehetőségeit veszik számba az idei Budapest Design Week fesztivál programjai, amelyet október 7. és 16. között Találkozások terei - építészet és design címmel rendeznek meg Budapesten, Sopronban, Szombathelyen és Pécsen.

Már lehet jelentkezni az idei WTM-re 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) október 6-áig várja a londoni World Travel Marketen (WTM London) való részvételre a hazai szolgáltatók jelentkezését. A szabadidős turizmus piacvezető szakmai vásárát idén 2022. november 7-9. között rendezik az ExCel Londonban; a 105 négyzetméteres közös magyar standon 7 társkiállító kap bemutatkozási lehetőséget.

A MaReSz-től az MKI-hez igazolt az ismert szakember 

Az Magyar Kongresszusi Iroda által koordinált külföldi és hazai sales, valamint partneri események, FAM trip-ek szervezése mellett, az ügyvezetőt segíti a kiemelt partnerekkel, fenntartókkal való stratégiai együttműködésben, háttér- és lobbianyagok előkészítésében. Célja a rendezvényszakma ismertségének és elismertségének növelése, és minél több nemzetközi nagyrendezvény hazánkba vonzása - tájékoztatta lapunkat az MKI.

MIE-közgyűlés: tiszteletbeli tagokat is választottak 

Különleges helyszínen, a Zwack Unicum Házban, a Füves Bárban tartotta a Magyar Idegenvezetők Egyesülete éves közgyűlését. A tagok lehetőséget kaptak, hogy a tanácskozás előtt bejárhassák a pincéket, ahol a füveket és a hordókat tekintették meg, szakértő vezetéssel.

Időpontváltozás! Nevezzen Ön is design-versenyünkre! 

Két héttel meghosszabbítjuk a pályázatok beadásának határidejét - 2022. szeptember 15. helyett 2022. szeptember 30-ig lehet jelentkezni -, hogy mindenkinek módjában álljon részt venni a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló Klasszis TopDesign szakmai versenyünkön , és így nem csak országosan, hanem nemzetközi szinten is elismert díj birtokosa lehet.  Emellett részt vehet exkluzív díjkiosztó gálánkon, valamint szakmai elismerését a nagyközönségi médiákban is közzé tesszük.

A vendégeknek is kedvezményes a parkolás Hévízen 

Januártól olyan bérletrendszert vezetnek be Hévízen a fizetőparkolókban, amelynek révén a vendégként érkezők is kedvezménnyel állhatnak meg autóikkal - közölte a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!