Kihagyhatatlan városi fesztiválnak ígérkezik a Budapest Essentials

Kihagyhatatlan városi fesztiválnak ígérkezik a Budapest Essentials 

Egy kulturálisan pulzáló világváros esszenciájába csöppenhetünk november 17-19 között, az ismét jelentkező Budapest Essentials (BPES) egyedi hangulatú „városi fesztiválján", melynek a főváros kultikus terei adják a diszletét, és amit nemzetközi fellépők és hazai zenei csemegék töltenek meg tartalommal. Olyan nevek érkeznek, mint a „digitális szupersztár", Beardyman, a Beatbox Loopstation 2018-as világbajnoka, Saro, az egyszerre rejtélyes és groovy Yubik, az Egyesült Királyság dance szcénájának egyik legfontosabb alakja, Greg Wilson, valamint hazánkban itt látható először a világ számos pontján már nagy sikert aratott Youngr.
Várakozáson felül nő a nemzetközi előfoglalások száma

Várakozáson felül nő a nemzetközi előfoglalások száma 

 A Magyar Turisztikai Ügynökség nagyszabású őszi forgalomélénkítő kampányt indított szeptemberben, amelynek a fókuszában az épített örökség, a bor és gasztronómia, valamint a kulturális programok állnak. Az adatvezérelt kampány első négy hete után az előzetes várakozáshoz képest jelentősen nőtt a nemzetközi előfoglalások száma, különösen látványos az emelkedés az Egyesült Államokból, Spanyolországból és az Egyesült Királyságból.   
Szallas.hu: Ha hosszú hétvége, akkor felkerekedik a magyar

Szallas.hu: Ha hosszú hétvége, akkor felkerekedik a magyar 

Kiemelkedő forgalmat hoz a négynapos hosszú hétvége a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik jelenleg a legkeresettebb úti célok listáját. 
Indul a jegyértékesítés a Müpa 2023-as programjaira

Indul a jegyértékesítés a Müpa 2023-as programjaira 

Jövőre is a nemzetközi klasszikus és könnyűzenei színtér, valamint a magyar kulturális élet kiemelkedő előadóival várja a nézőket a Müpa, amely október 26-án kezdi a jegyek értékesítését.
A repülőtérről egyenesen a Magyar Zene Házába?

A repülőtérről egyenesen a Magyar Zene Házába? 

A Budapest Airport (BA) és a Magyar Zene Háza közös projektjeként létrejött egy kisfilm, amit egy éven keresztül tekinthetnek meg az érdeklődők a Hangdómban.
A mai időkben hírértékű: Gyula továbbra is nyitva tart

A mai időkben hírértékű: Gyula továbbra is nyitva tart 

Sőt, nemcsak nyitva tartják legfőbb turisztikai látványosságaikat, hanem városi kampányt is szerveztek, közös összefogással.
Sikerült: újranyit a Barlangfürdő Miskolctapolcán

Sikerült: újranyit a Barlangfürdő Miskolctapolcán 

A miskolci önkormányzat és a turisztikai vállalkozások példaértékű összefogásának köszönhetően pénteken újra kinyit a Barlangfürdő. Több tízmillió forintot adtak össze a nyitáshoz. - írja a Termál Online.
Látványos szórakozóhely nyitása Budapesten

Látványos szórakozóhely nyitása Budapesten 

A Matild Café & Cabaret színpadán október végétől újjáéled a revü fantasztikus, csillogó világa. 
15 éves az Accent Hotels

15 éves az Accent Hotels 

Alapításának 15. évfordulóját ünnepli a szállodalánc. A 26 szállodát üzemeltető vállalat vendégeivel és munkatársaival együtt születésnapi kampánnyal köszönti a kerek évfordulót.
Sok helyütt nem opció, hanem elvárás az otthoni munkavégzés

Sok helyütt nem opció, hanem elvárás az otthoni munkavégzés 

Egy friss kutatás szerint a munkavállalók többsége az elszálló rezsi mellett is szívesen maradna home office-ban.

Újabb Kolodko-miniszobor a fővárosban 

Ezúttal a Néprajzi Múzeum elé helyezte el alkotását az ukrán származású gerillaszobrász.

Interaktív partnerparti a Mystery Hotel Budapestben 

A 82 szobás, több nemzetközi elismerésben is részesült, 6. kerületi luxushotel, a Nyugati Pályaudvar közelében, korántsem megszokott esti találkozóra invitálta üzleti partnereit. Misztérium, titkok, csodák, praktikák, különleges ízek, illatok, érzékek, élmények lengték be az október 20-án rendezett esti partnerparti minden pillanatát.

Átadták a felújított Mátyás király sétányt Hajdúszoboszlón 

Befejeződött Hajdúszoboszló sétáló övezetének a rekonstrukciója; a felújított Szent István parkot és Mátyás király sétányt pénteken adták át a városlakóknak és a turistáknak.

Buszpályaudvarból izgalmas, kortárs emlékpark Budapesten  

Elkészült a II. kerületben a Széna téri emlékpark az egykori Volánbusz-pályaudvar helyén, több mint hétezer négyzetméter újult meg.

Elkezdődött a turisztikai fejlesztés ebben a vidéki városban 

Elkezdődött Orosháza Gyopárosfürdő városrészének turisztikai fejlesztése, amelyre az önkormányzat 822,7 millió forint támogatást nyert el.

Megnyugtató hírek egy alföldi termálfürdőből 

A település, ahol nincs fűtési költsége a fürdőnek, sem a hozzá kapcsolódó szálláshelyeknek.

Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? 

Rövidfilm készült Budapest egykori értékes tetődíszeiről különleges videotechnika felhasználásával.

Szezonális MÁV-Volán napijegyek még a hónap végéig 

November 1-jéig érhetők el a MÁV-Volán csoport szezonális napijegyei; az ország különböző tájain érvényes, népszerű napijegyekkel az idén már csaknem 37 ezren, míg tavaly 30 ezren utaztak - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Lesz gázárplafon az EU-ban, de nem nekünk 

Megállapodásra jutottak az energiaárak leszorításáról az uniós tagállamok vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon, a gázársapka alól Magyarország azonban mentesítést kapott.

Most segíthet, hogy jó helyre kerüljünk az ICCA-listán! 

A Hungarian & Budapest Convention Bureau minden negyedévben adatfelvételt készít a hazánkban lezajlott magyar és nemzetközi cégek és szakmai szövetségek/társaságok által megrendezett eseményekről - tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Kongresszusi Iroda.

Melyek lesznek 2023 marketing trendjei? 

Általánosan elmondható, hogy ösztönös reakció válság idején a költségek megtakarítása minden lehetséges szinten. Igen ám, de egy cég esetében nagyon nem mindegy, milyen területeket áldozunk be a spórolás jegyében, ugyanis a túlzott elővigyázatosság és a nem megfelelő válságkezelés végzetes lehet. Aki most úgy dönt, hogy a marketing tevékenységét helyezi háttérbe vagy éppen nullázza le, komoly versenyhátrányra tehet szert, amit később, a nehézségeken túljutva már nem lesz lehetősége behozni. Kiss Tamás, a teljeskörű marketingtanácsadással foglalkozó Kontext Group ügyvezetője a könnyebb tervezhetőség érdekében betekintést nyújt a 2023-as év marketing trendjeibe, és elárulja, milyen marketing stratégia hozhat sikert a vállalkozások számára.

Irány Esztergom! 

Itt egy itiner arra az esetre, ha van egy napunk, hogy felfedezzük a Dunakanyarban található város legjobb helyeit.

Egy nap Pannonhalmán - Utánajártunk a bencés birodalom titkának 

Ha a külföldieknek valami olyat szeretnénk megmutatni az országunkból, amely magas értéket képvisel, érdemes a világörökségeinket eléjük tárnunk. Pannonhalma azonban nem pusztán egyik világörökségünk. Az ott élő bencések teszik élővé és a modern ember számára is értelmezhetővé értékeit. És ez azoknak is feltűnhet, akiktől távol áll a vallásos érzület.

Rekordszámú versenyző a Privátbankár diákversenyén 

1055 négyfős csapat jelentkezett kiadóbeli tagtársunk, a Privátbankár.hu által immár ötödik alkalommal, ezúttal technikumok és szakképző iskolák számára megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis pénzügyi edukációs versenyére. A pénzügyi tudását megmérettetni szándékozó középiskolások 4220-as összlétszáma a verseny 2020 ősz óta íródó történetében rekord.

Újabb hír a Danubius háza tájáról 

A Danubius Zrt. e hónap végén beolvad a Danubius Hotels Zrt-be.

A tatai Platán beszállt egy madárkalauz elkészítésébe 

Természetvédők és a vidéki csúcsgasztronómia egyik legismertebb képviselőinek összefogásával jelent meg egy könyv a Tatai tó környékén élő több mint kétszázötven madárfajról. A kötet színpompás madarakat ábrázoló festményei november közepéig a tatai Esterházy-kastélyban is láthatóak.

Fizetnének a helyi vendéglátósok, hogy újranyisson a Barlangfürdő 

A miskolctapolcai turizmusban érdekelt vállalkozók szerint a lehető leggyorsabban újra kellene nyitni a Barlangfürdőt - írja a Termál Online.hu.

El Greco-festménnyel gazdagodott a Szépművészeti Múzeum 

El Greco egy különleges, magyar vonatkozású remekművével gazdagodott a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítása. A Gonzaga Szent Alajos képmása című festményt kedden mutatták be a sajtó képviselőinek.

Hat gyártó-tervező páros az MDDÜ inkubációs programjában 

Harmadik alkalommal valósul meg a design LAB A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2022-ben is elindította a design LAB inkubációs programját, amely ezúttal is számos hazai tervező és gyártó fantáziáját mozgatta meg.

Visszaköltöznek a Lánchídra a kőoroszlánok 

Visszakerülnek helyükre a Lánchíd budai hídfőjét díszítő oroszlánszobrok kedden. A fővárosi hidat várhatóan december közepén ismét használhatják az autósok.

A Skanzenban kiderül, milyen volt '56 falun 

A nemzeti ünnep hétvégéjén a Skanzenben autentikus környezetben elevenednek meg az '56-os forradalom időszakának falusi mindennapjai - tájékoztatta szerkesztőségünket a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.

A Danubius-nál is a meghúzzák a nadrágszíjat,... 

... legnagyobb házuk novembertől bezár. Megújított szobák és lakosztályok, folytatódó felújítások és átmeneti üzemszünet: a Danubius Hotels-nél a gazdasági helyzetnek megfelelő működést és beruházásaik folytatását tűzték ki célul a következő időszakban.

Új időpontban a 100 Tagú Cigányzenekar ünnepi koncertje 

2023. április 23-án tartja meg az eredetileg januárra tervezett Arénás koncertjét a 100 Tagú Cigányzenekar. A szervezők a zenekarral és a helyszínnel egyetértésben, az emelkedő energiaárak miatt döntöttek a halasztás mellett. Az esemény a Papp László Aréna színházi, befordított konfigurációjában lesz megtartva és a megemelkedett költségek miatt egy fűtési szezonon kívüli időpontban, kedvezőbbek a lebonyolításra a feltételek.

Leletkülönlegességre bukkantak az egri várban 

Az ágyúdombon végzett régészeti kutatás során feltárt, több mint 400 éves török ostromágyú találtak az egri várban 2022. október 17-én.

Borból ékszer - Új hungaricum született? 

Eddig csak folyó állapotában kedveltük a magyar bort, de ezentúl ékszer formájában is sikert arathat. Több éves tudományos kutató munka eredményeként született meg a Vincells ékszercsalád alapanyaga, a szilárd bor, amely szombaton mutatkozott be a nagyközönség előtt.

Rövidebb nyitvatartás két budapesti fürdőben 

A Palatinus három órával előbb zár a hónap végétől. Jelentősen változik a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitvatartása, valamint a szolgáltatásaik köre is módosul - írja a Termál Online.

Új gyógyvízkezelési technológiát fejlesztenek hazánkban 

Az uszodatervezéssel, kivitelezéssel és vízkezeléssel foglalkozó tatabányai Dialcont Kft. több mint 300 millió forintos beruházással olyan új gyógyvízkezelési technológiát fejleszt, mellyel a gyógyhatás megőrzése mellett tisztítható meg a gyógyvizes medencék termálvize - közölte a társaság az MTI-vel.

Felszentelték a Skanzen unitárius templomát 

Ünnepélyes istentisztelet keretében október 15-én felszentelték a Skanzen Erdély épületegyüttes Nyárádgálfalvi unitárius templomát - tájékoztatta lapunkat a Skanzen.

Matisse-kiállítás: meghosszabbítva 

Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a Matisse-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

Színvonalas, külföldieknek is ajánlható program 

Új helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokban állítja színpadra a Müpa a Recirquel ünnepi produkcióját, a Kristály című újcirkusz-mesét. Az előadás december 6. és január 15. között mintegy 70 alkalommal látható.

Búcsúzik az irodavezető 

A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület irodavezetői posztjáról így búcsúzik 21 év után Kovács Judit - tájékoztatta lapunkat a szakember.

Takarékossági intézkedések két jelentős vidéki fürdőben 

A szegedi Anna Fürdő elköszön egy időre a vendégektől, a mezőkövesdi Zsóry-fürdő pedig részlegesen üzemel tovább.

Történelmi emlékhely lett Petőfi szülőháza 

Kiskőrösön két új kiállítás nyílt a Petőfi 200 emlékév alkalmából.

Ismét látogatható a Töki Romtemplom 

A pest megyei község határában található, mára már nagyon rossz állapotban lévő műemléket a most indult ROM Vándor program első állomásaként állították helyre.

Több változás a Mellow Mood Hotels vezetésében 

Több új igazgatót is kineveztek a cégcsoportnál, ezen belül többen most először kaptak lehetőséget, hogy szállodaigazgatóként is bizonyítsanak. 

Egy igazán zöld megoldás: fűpapír 

A fűpapírból készült termékek ma már a Cardex csomagolóanyagjainak mintegy 15 százalékát teszik ki, a legnagyobb érdeklődés a fűtasakok iránt tapasztalható. A környezetbarát termékre az egyéni vásárlók mellett egyre több cég is felfigyel.

Y és Z generációs kortárskiállítás a Postamúzeumban 

Kettős kiállítás nyílik a Postamúzeumban: az Archivált üzenetek visszaállítása és egy másik izgalmas válogatás szombattól tekinthető meg.

Szakmai workshop keretében mutatta be stratégiáját az MKI 

Félszáz szakmai partner interaktív együttműködésével ültette át a mindennapok gyakorlatába tavasszal elkészült stratégiáját a Magyar Kongresszusi Iroda (MKI). Amelynek során bemutatták a Gaining Edge által készített tanulmány legfontosabb következtetéseit. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!