A világ legszebb szigetei mutatkoztak be Budapesten

Around The World címmel, az Aviareps szervezésében 15 utazási iroda, nemzeti turisztikai hivatal, biztosító és légitársaság képviselője járta az országot a napokban. Szegeden, Győrben, Debrecenben és Budapesten a helyi turisztikai szakemberek prezentációk és workshopok keretében értesülhettek a legnépszerűbb, elsősorban egzotikus, tengerparti célpontok újdonságairól.

A sport és az aktív időtöltés a sztár program

Általában elmondható, hogy kevés szó esett a workshopon a járványról, a desztinációk nagy része pedig szerencsére messze esik a háborús övezettől. A jövőt illetően minden szakember optimistán nyilatkozott. Szinte mindegyik iroda olyan programokat ajánlott elsősorban, amelyek túlmutatnak a napozáson, pihenésen és a tengerparti fürdőzéseken: egyre népszerűbb az aktív időtöltés, a sportok különféle válfaja, a golf, a kulináris újdonságok felfedezése. Mindegyik ország fontosnak tartja a rendezvények megszervezését, beleértve az esküvőket is.

A csütörtöki budapesti rendezvényen először Ciprus, a magyarok körében oly kedvelt, történelemben és kultúrában gazdag sziget mutatkozott be. Ács-Lévai Viktória, a Ciprus Nemzeti Turisztikai Hivatalának vezetője örömmel számolt be róla, hogy jól alakult idén a sziget beutazó turizmusa, elérték a 2019-es számokat, ami fontos, hiszen Cipruson a GDP 30 százaléka származik ebből az ágazatból. Évszaktól függetlenül Ciprus bőséges lehetőséget kínál arra, hogy valami újat, érdekeset és izgalmasat tapasztaljanak az oda utazó turisták, beleértve a szabadidős tevékenységeket, helyi eseményeket.

Ne csak a tengerpartra koncentráljunk

Horvátországnak úgy vágunk neki, mintha hazamennénk, a magyarok legkedveltebb tengerparti nyaraló helyéről beszélünk – de ismerjük-e igazán? Mindig akadnak felfedezésre váró helyek, például világörökségi helyszínek és nemzeti parkok, ahogyan arra Ivana Herceg, a magyarországi horvát turisztikai kirendeltség vezetője felhívta a figyelmet. 

Érdekes volt látni, hogy a 20 éve alakult jordán Hajjat Tours and Travelt ukrán, a Sandals Resortot pedig orosz szakember képviselte – ami valójában nem meglepő, hiszen a luxusutazások terén mindkét országnak van tapasztalata: évek óta turisták ezreit küldik a távoli szigetekre és észak-afrikai régiókba. Jordánia persze nemcsak Petra és Aqaba, bár a magyarok főleg ezeket a településeket ismerik – friss kínálatukban szerepelnek incentive utak, keresztény zarándoklatok, nászutak, aktív- és kalandtúrák is.

 

Addisz-Abeba stratégiai légi központtá vált

A világ egyik legjobb légitársasága évek óta a 4 Skytrax csillagos Ethiopian Airlines, melynek központja Addis-Abeba, ahonnan járataik 127 nemzetközi és 22 belföldi repülőteret vesznek célba. A magyar utasok számára elsősorban a Bécs - Addisz-Abeba közvetlen járatok, illetve az onnan a Seychelle-szigetekre, Zanzibárra, Madagaszkárra közlekedő járatok kínálnak jó csatlakozást. Addisz-Abeba, amely több kontinens megközelítése szempontjából is stratégiai pont, ezért reptere állandóan fejlődik: a bővítések eredményeképp 2025-re évi 22 millió utas fogadását tervezik. Szintén részt vett a workshopon a népszerű Condor légitársaság, amelynek színes, csíkosra festett gépei a reptereken is ezer közül is felismerhetők.

Mauritius szigete 2022. július 1-e óta újra korlátozások nélkül várja a turistákat, megszokott festői strandjaival, túrázásra csalogató nemzeti parkjaival, hegyeivel és lagúnáival. A sziget weboldala felhívja a figyelmet konyhaművészetükre is, különösen a currykre és az édes süteményekre. Érdemes felfedezni természeti, kulturális és történelmi helyeit is.

Thaiföld sokak számára jól ismert: a magyarok kedvelik barátságos hangulatát, gasztronómiáját – azaz a mosoly országát, ahogy az ország közép-kelet európai turisztikai referense, Marzouki Ali nevezte hazáját.

Seychelle egyre divatosabb

A Seychelle-szigetek egy bizonyos hazai társadalmi réteg körében nagy kedvencnek számít, nem véletlen, hogy több, Budapestre érkező iroda is elhozta a magyar kollegáknak friss kínálatát, köztük a 7South. A több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező Promotour kifejezetten Seychelle-re specializálódott, de szervez utakat a Maldív-szigetekre, Réunionra és Rodriguezre is.

A Sandals Resort nem először mutatkozik be Budapesten: 40 éves idén az iroda. Mostanra a Karib-térségben, Jamaicában 17 tengerparti all inclusive Sandals Resort házzal büszkélkedhetnek.

Azt szinte mindegyik előadó hangsúlyozta, hogy utazás előtt azért nézzünk utána a megfelelő weboldalakon, milyenek az éppen aktuális Covid-szabályok.

A szállodaláncok közül az észak-amerikai székhelyű Marriott International képviseltette magát, amely több mint 8 ezer szállodával bír, ezek 30 márkanév alatt, 139 országban működnek.

Ha utazás, akkor utasbiztosítás: az AB Aegon képviseletében Varsányi László számolt  be vállalati eredményeikről, arról, hogy 300 hazai szerződött partnerük van, hogy több csatornás értékesítést folytatnak, és szólt a Vienna Insourance Group-pal való szoros üzleti kapcsolatukról is.

 Elek Lenke

 

 




Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.