Németország lett Európa elsőszámú fogadóországa

Németország lett Európa elsőszámú fogadóországa  

Ott is komolyan csökkent a beutazás, de Németország  a  nemzetközi  versenyben  a többiekhez képest kicsit jobban vészelte át a krízist.
Májustól utazhatnak Ciprusra a britek

Májustól utazhatnak Ciprusra a britek 

Ciprus korlátozás nélkül engedi be az országba a Covid-19 ellen beoltott brit turistákat május 1-jétől – közölte a mediterrán szigetország turisztikai miniszterhelyettese.
Szabad a beutazás ezekből az országokból

Szabad a beutazás ezekből az országokból 

Néhány országból korlátozás nélkül lehet mostantól beutazni Magyarországra.
210 font lesz a beutazók kötelező két tesztje

210 font lesz a beutazók kötelező két tesztje 

A brit egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint 210 fontba (86 ezer forintba) kerül az két koronavírusteszt, amelyet jövő hétfőtől a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak az érkezésük utáni karanténidőszak alatt kötelezően el kell végeztetniük.
Tíz év börtönt kockáztat, aki megsérti a brit beutazási rendeletet

Tíz év börtönt kockáztat, aki megsérti a brit beutazási rendeletet 

Súlyos szankciókkal igyekszik a brit kormány elejét venni a koronavírus terjedésének - írja a hvg.hu.
Thaiföldre is hamarosan karantén nélkül utazhatnak a beoltottak

Thaiföldre is hamarosan karantén nélkül utazhatnak a beoltottak 

Thaiföld a Seychelle-szigetek után szintén hamarosan karanténmentesen lesz látogatható a már beoltottak számára.
Péntektől új beutazási szabályok Ausztriában

Péntektől új beutazási szabályok Ausztriában 

Péntektől kötelező elektronikus regisztrációval lehet csak belépni Ausztriába - olvasható a budapesti Osztrák Nagykövetség honlapján.
Szombattól korlátozás nélkül utazhatunk Ausztriába

Szombattól korlátozás nélkül utazhatunk Ausztriába 

Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok Ausztriába szombattól, Magyarországról ugyanakkor korlátozás nélkül lehet beutazni Ausztriába, mert Magyarország pozitív jellegű biztonsági kockázati besorolást kapott - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hétfőn online sajtótájékoztatón.
Irány Ausztria!

Irány Ausztria! 

Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok Ausztriába szombattól, Magyarországról ugyanakkor korlátozás nélkül lehet beutazni Ausztriába, mert Magyarország pozitív jellegű biztonsági kockázati besorolást kapott - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hétfőn online sajtótájékoztatón.
Keddtől könnyítés a beutazásban a V4 országaiból

Keddtől könnyítés a beutazásban a V4 országaiból 

A visegrádi országokra vonatkozó beutazási könnyítő feltételek újraszabályozásáról döntött a kormány - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hétfőn online sajtótájékoztatón.

Mégis újraindítja turizmusát Thaiföld még az idén 

Kínából érkezik az első járat szabadidős turistákkal már a jövő héten.

Ezeket a fürdők szenvednek leginkább Budapesten 

A koronavírusos időszak előtt két műemlék gyógyfürdőben a külföldiek részaránya 85 százalékot tett ki. Három budapesti fürdőben viszont az egy százalékot sem érte el a turisták aránya.

Szardínia: karanténkötelezettség a beutazóknak 

Szeptember 14-től ismét kötelező lesz a kéthetes karantén a Szardíniára utazó olaszok és külföldiek számára a sziget kormányzójának rendelete szerint, amely újból előírja a maszk használatát szabadtéren is.

Méltányossági kérelemmel talán be lehet utazni 

A rendőrség honlapján elérhető az a méltányossági kérelem, amely alapján a rendőrség felmentést adhat a beutazási korlátozás alól - írja a Portfolio.hu.

Málta is összeállította a saját zöld listáját 

A nyaralódesztináció szigetország július 15-től bővítette a beutazási korlátozás nélküli országok listáját.

Szerdától életbe léptek a beutazási korlátozások 

Hatályba léptek a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási korlátozások. A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló, szerdától hatályos kormányrendelet a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából három - vörös, sárga és zöld - kategóriába sorolja az államokat, és ennek megfelelően rendelkezik az onnan érkezők határátlépésének korlátozásáról.

Nem lesz további határnyitás 

Nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat Magyarország Szerbia kivételével, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió azon javaslatának megvitatása után, amelyben azt kérik, hogy a tagállamok nyissák meg határaikat 14 nem európai ország előtt.

Brüsszel napokon belül lezárná Európát 

Európai Uniós szinten dőlhet el, mely országokat tekintenek a tagállamok biztonságosnak, melyekből tiltják meg a beutazást a koronavírus-fertőzések magas száma miatt, a tiltás alá eső országok között lehet az Egyesült Államok is – értesült a CNN. Az EU csak ajánlásokat adna ki, a beutazások megtiltásának joga a tagállamoknál maradna.

Szlovénia ismét szigorít beutazási szabályain 

Szlovénia péntektől szigorít beutazási szabályain az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Jövő márciusig nem jönnek turistacsoportok 

Kálmán Istvánt, a Magyar Beutaztatók Szövetségének alelnökét kérdeztük.

Az EU-országokban továbbra is marad a beutazási korlátozás 

Az Európai Bizottság az unióba irányuló, nem alapvető fontosságú utazásokra vonatkozó korlátozás meghosszabbítását kérte.

Beutazási tilalmat rendel el a kormány Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból 

Beutazási tilalmat rendelt el a kormány Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkező polgárok számára - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az amerikai kormányzat megszigorítja várandós külföldi állampolgárok beutazását 

Az amerikai kormányzat megszigorítja várandós külföldi állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba - erről adott ki közleményt az amerikai külügyminisztérium csütörtökön, bejelentve egyben a szigorítás szabályait is.

Egyre több az amerikai turista Spanyolországban 

Továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista Spanyolországba, az elmúlt évben 18,5 milliónyian, 1,6 százalékkal többen, mint 2017-ben - közölte éves turisztikai jelentésében a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.

Javul az utazási kedv és költés 

2018 II. negyedévében a külföldiek 14 millió alkalommal utaztak Magyarországra. A beutazások száma az egy évvel korábbihoz képest 3,6%-kal nőtt, ezen belül az egynapos utak száma 2,0%-kal csökkent, a többnapos tartózkodásoké 18%-kal emelkedett. 

Többet költenek, de kevesebb ideig maradnak a külföldi turisták 

Nőtt a beutazások és a kiutazások száma is a második negyedévben. A külföldiek viszont kevesebb időt töltöttek Magyarországon, de átlagos napi költésük magasabb volt, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

Az üzleti utazók több, a szabadidős turisták kevesebb időt töltöttek nálunk tavaly 

Tavaly a hazánkban külföldiek által eltöltött átlagos tartózkodási idő tovább - 2,5 napra - nőtt, így sikerült ismét elérni a 2008-as, a gazdasági válságot megelőző átlagos tartózkodási idő hosszát. A több napra érkezők átlagos tartózkodási ideje azonban némileg csökkent. Érdekesség, hogy a szabadidős utazásokon mért átlagos tartózkodási idő is mérséklődőtt, az üzleti utazók ellenben átlagban több napot töltöttek Magyarországon.

A gyógy- és borturizmussal nyert ügyünk van a szlovákoknál 

Előzetes statisztikai adatok szerint 2015-ben 170 ezer szlovákiai turista látogatott Magyarországra, ez történelmi rekord - mondta Renács Szilvia, a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai képviseletének vezetője csütörtökön a Pozsonyban megrendezett Magyar Turizmus Napja nevet viselő rendezvényen.

Különleges szállodáinkkal csalogatjuk ide az amerikai turistákat 

Az amerikai utazásszervezők és az európai folyami utakat értékesítő hajótársaságok képviselői értékelték az európai biztonsági helyzetet. Elmondták: az év első két hónapjában óvatosak voltak az amerikai utazók. Visszatérni látszik azonban az érdeklődés a közép-európai régió iránt, az év következő hónapjaira szóló foglalások száma jelentősen nőtt.

Változás a kanadai beutazás szabályaiban: itt az ETA 

2016. március 15-től a Kanadába történő vízummentes beutazás feltétele a magyar állampolgárok számára is az elektronikus beutazási engedély kiváltása.

Turizmus Akadémia: városmárkázás, hotelkörkép, online értékesítés 

Őszi-téli kiutazási trendek, békéltető testületi eljárás az utazási irodák szemszögéből, új szállodai projektek Budapesten, az internetes értékesítés legfrissebb trendjei és sikeres márkaépítések – ezek voltak a témái idei őszi Turizmus Akadémiánknak.

Csúcsra járatta a turizmust Németország 

A németországi beutazó turizmus 2015. júliusban újabb rekorderedményt ért el 10,3 millió külföldi vendégéjszakával.

Olcsóbban nyaralhatnak nálunk a németek 

Az euró gyengülése következtében számos távoli desztináció vált drágábbá azoknak az európai uniós állampolgároknak, akiknél euró a fizetőeszköz, köztük a németeknek is. Hat országban viszont tavalyhoz képest kedvezőbbé vált a nyaralás, írja a Die Welt.

Folyamatosan nő a beutazó turizmus Németországban 

Idén január és augusztus között a Szövetségi Statisztikai Hivatal összesen 51,6 millió külföldi vendégéjszakát regisztrált a tíz és több ággyal rendelkező szálláshelyeken. Ez az előző év ugyanezen időszakához képest 2,6 millióval több vendégéjszakát jelent, ami 5,3 százalékos növekedésnek felel meg.

Még ennyi szlovák turistát! 

A KSH napokban közzétett előzetes, éves adatai alapján tavaly Szlovákiából 129.197 vendég 285.476 vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami a vendégszám esetében 7,8%-kal, a vendégéjszakák tekintetében 6,9%-kal haladta meg az előző évben regisztrált eredményeket, ezzel 2013 a legsikeresebb év volt 2001 óta a szlovákiai beutazás szempontjából - tudtuk meg a Magyar Turizmus Zrt-től.

Hova utaznak idén az osztrákok? 

Az osztrákok idei utazási terveiről – a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével megvalósult – friss tanulmányt mutattak be Bécsben, amely a vásári főszezont megelőzően, január 8-án került publikálásra.

Hogyan csábítsunk még több orosz turistát? 

A Magyar Turizmus Zrt. „Bükfürdő orosz piaci lehetőségei” címmel tartott szakmai fórumot Bükfürdőn a Greenfield Hotel Golf &Spa**** Hotelben, 2013. január 8-án, közölte szerkesztőségünkkel a nemzeti marketingszervezet.

Megéri hozzánk utazni az osztrákoknak 

Bíztató az idei várható osztrák beutazó idegenforgalmra nézve, hogy egy kimutatás szerint továbbra is vezető helyen áll Magyarország osztrák szempontból az ár-érték arányt tekintve - írta a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviselete az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Tovább szárnyalhat az orosz beutazó turizmus 

A jekatyerinburgi székhelyű Ural Airlines légitársaság 2012. október 3-án indítja első járatát az Ural régió fővárosából Budapestre.

Szlovákia: TOP 3-ban Magyarország 

A KSH adatai szerint jelentős növekedést mutat a Magyarországra irányuló szlovák vendégforgalom és a szlovákiai turisták költése is. Az utazások hátterében zajló folyamatok megismerésére a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából online kutatást végzett Szlovákiában a TNS Slovakia. 

Növekedési pályán a magyar turizmus 

A KSH adatai alapján a magyar turizmus – az iparágak közül elsőként - meghaladta a válság előtti szintet. Ünneplésre csak részben van okunk, sok még a tennivaló, amelyekről a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója beszélt.

Reménysugár a német piacról 

A KSH által publikált adatok alapján, hosszú évek után, a német turisztikai piacon tavaly október óta a javulás jelei látszanak.

Kína a világ harmadik legkedveltebb úti célja 

Kína vált a világ harmadik legkedveltebb turistacélpontjává tavaly, és emellett a turizmus legnagyobb küldő országa Ázsiában.

Az utazási irodák kidobhatják a katalógusokat 

De ennél nagyobb bajuk is lehet a Malév leállása miatt - derült ki a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) beszámolájából, melyet pénteken az Utazás Kiállítás egyik konferenciáján tettek közzé. A MUISZ szerint „hosszú távon beláthatatlan károkat okozhat nem csak az utazási irodáknak, hanem az egész idegenforgalmi ágazatnak és ezáltal az ország gazdaságának” egy nemzeti légitársaság nemléte. Akár ezer utazási irodai dolgozó is az utcára kerülhet.

Nem tudtak megállapodni a beutaztatók a Parlamenttel 

A beutaztató irodáknak megoldhatatlan problémát jelentenének a Parlament Idegenforgalmi Szolgálata által javasolt új szerződési feltételek, kifogásolta a MUISZ. A fő problémát az jelenti, hogy az utazási irodáknak az új szerződés szerint a tárgynap előtt 15 nappal le kell jelenteni a végleges látogatói létszámot. 

Belépős a Bazilika 

A MUISZ levélben fordult a Szent István Bazilika idegenforgalmi munkatársához a nemrégen minden előzetes tájékoztatás nélkül bevezetett belépő felszámításával kapcsolatban. A levél teljes terjedelemben itt olvasható...

Felfelé ível az amerikai beutazó turizmus 

Újra felfelé ível az amerikai beutazó turizmus. Kiugróan teljesít a brazil, az orosz és a dél-koreai piac, de Magyarországról is nő a forgalom.

Japán: felépülő kiutazás, összeomló beutazás 

Közel 50%-ot esett Japánban a beutazások száma, míg a kiutazás kezd magához térni - olvasható az eTurboNews internetes szakportálon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!