Szombattól korlátozás nélkül utazhatunk Ausztriába

Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok Ausztriába szombattól, Magyarországról ugyanakkor korlátozás nélkül lehet beutazni Ausztriába, mert Magyarország pozitív jellegű biztonsági kockázati besorolást kapott - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hétfőn online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: Ausztria járványügyi szempontból nem tesz különbséget harmadik országbeli állampolgár és az Európai Gazdasági Térség állampolgárai között a személyforgalmat érintő beutazással összefüggésben, az általa felállított járványügyi kockázati biztonsági besorolást követi. Hozzátette: egyes országok tekintetében régiós szintű biztonsági kockázati besorolás van érvényben, a járványügyi kockázatot jelentő országokból kizárólag negatív PCR-teszt birtokában lehet Ausztriába utazni. A korlátozások nem érintik a nemzetközi tranzitra vonatkozó, korábban hozott szabályokat.

 

Az alezredes azt kérte: azok, akik külföldre kívánnak utazni, mindenképp tájékozódjanak, hogy biztosított-e a célországba történő beutazásuk. Ismertette: a hétvégén ellenőrizték a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányhatározat szabályainak betartását, összesen 109 rendőri intézkedésre volt szükség. 

A hétvégén 4 vendéglátóhelyen kellett intézkedniük a rendőröknek, mert nem tartották be a korlátozó szabályokat. Egy esetben figyelmeztetést, 3 esetben szabálysértési feljelentést alkalmaztak. Kiss Róbert utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte, péntek éjjel Esztergomban szabálysértési feljelentést tettek, mert egy szórakozóhelyen 23 óra után is kiszolgálták a vendégeket, akik a helyszínen szeszes italt fogyasztottak. Ugyancsak szabálysértési feljelentést tettek Budapest belvárosában két vendéglátóhelyen is. Eddig összesen 64 rendőri intézkedésre volt szükség vendéglátóhelyeken a korlátozott nyitvatartásra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt. 


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.