Hamarosan új világöröksége lehet Magyarországnak a Duna mentén

Többször is beszámoltunk már arról, hogy folyamatban van a Római Birodalom magyarországi Duna-szakaszának UNESCO világörökségi címre történő jelölése. A cím elnyerésére már 2018-ban sor kerülhet, amely így a világ egyik legnagyobb kiterjedésű világörökségi helyszíne lehet.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ha minden a Magyar Limes Szövetség elképzelései szerint alakul, akkor rövidesen felkerülhet az UNESCO világörökségi listájára a „Ripa Pannonica in Hungary”, vagyis a teljes magyarországi, 417 km hosszú Duna-szakasz. A Duna-Limes program célja, hogy az UNESCO világörökségi címből fakadó világhír kihasson a nem római típusú értékekre is, és a teljes szakaszon egy turisztikailag egységesen szervezett, tematikus utakból álló kínálat jöjjön létre a nemzetközi kereslet igényeinek figyelembevételével. Ehhez készítette el a szövetség megbízásából Balogh Tamás, Hirschberg Attila és Karsai Árpád az Országos Limes kulturális turisztikai fejlesztési koncepció előtervet, melynek támogatására, közérthetőségének biztosítására nyomtatásban is megjelentették a Magyar Limes a világörökség kapujában című kiadványukat.

Tudomásunk szerint a jelölést egy éven belül kell beadni. 2008-2011 között a Pécsi Tudományegyetem, dr. Visy Zsolt és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közreműködésével - EU-s társfinanszírozásban - elkészült a nevezési dokumentáció, amelyet 2011 decemberében mutatott be az EMMI (akkor NEFMI) minisztere. Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk, a szövetség elnökét, dr. Visy Zsoltot Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter „A római birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszínnek a Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével és a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palota bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztosává nevezte ki.

2018-ban érhetjük el a világörökségi címet

A nevezés beadása 2017. januárban lehetséges, az ICOMOS – az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete – ellenőrző és igazoló vizsgálata a nagy kiterjedésű helyszín miatt 1-1,5 évre tehető, így 2018 folyamán érhető el a világörökségi cím, amely a világ egyik legnagyobb világörökségi területévé válhat. Mivel ezen szakasz megegyezik hazánk 417 km hosszú dunai szakaszával, amely ősidők óta lakott, rendkívüli mennyiségű – több korból származó – szakrális térrel és egymásra építhető turisztikai lehetőségekkel rendelkezik. Szinte teljesen kiépült, a turisztikai hasznosításra alkalmas alap infrastruktúrája van, ezért a világ egyik legjobban hasznosítható UNESCO-nevezési területei közé tartozik.

Az NGM támogatja a programot

Ahhoz, hogy létrejöhessen egy egyenszilárd turisztikai kínálat, valamint egy részeiben egymáshoz csatlakozó, megfelelő minőségű és mennyiségű – a nemzetközi turizmus igényeit kiszolgáló – fogadóterület, haladéktalanul el kell kezdeni a felkészülést - szólít fel a Magyar Limes Szövetség. A Duna-mente hálózatos tervezése az egyesület vezetésével és a Nemzetgazdasági Minisztérium anyagi résztámogatásával elkezdődött, előkészítése folyamatban van azzal a céllal, hogy a Duna teljes hazai szakaszán érintett mikrodesztinációkban fejlesztési koncepció és előzetes megvalósithatósági tanulmány mélységű projektgenerálás történjen oly módon, hogy ezek koherens, az egész szakaszon végighúzódó kulturális tematikus, turisztikai úttá is összeálljanak. A hivatkozott támogatási szerződést az NGM és a Magyar Limes Szövetség 2015. december 30-én írta alá. A Szövetség megbízásából a részletes koncepcióalkotást ismert turisztikai tanácsadók végzik, az EU helyi Agenda 21 és ETIS dokumentumainak szempontrendszere és mutatói szellemében a munkacsoportot Karsai Árpád vezeti. A tervezés célja a rendelkezésre álló források elosztására való javaslattétel és befektetőiportfólió-készítés is.

A fent említett magyar nyelvű kiadványhoz hasonlóan egy angol nyelvű, már kereskedelmi célokat szolgáló kiadványt is megjelentetett a szövetség, amelyhez készül a Duna-menti jelenlegi turisztikai lehetőségeket bemutató, későbbiekben foglalásra is alkalmas honlapja, valamint okostelefonos alkalmazása AndroidraiOS-re és Windowsra a Danube Tourism Guide, amelynek jelenlegi állapota egyelőre nem tükrözi a tervezett funkciókat. Ezek feltöltése után kezdődhet meg az egymáshoz csatolt helyszínek működtetése, promóciója nemzetközi szakvásárokon, így fokozott turisztikai érdeklődésre lehet számítani.

A szövetség példaként említi a pannonhalmi nevezést, amely iránt a világörökségi cím elnyerését követően jelentősen megnőtt az érdeklődés. Az angliai Hadrianus fal példája is jól szemlélteti a gazdasági jelentőséget és a lehetséges perspektívát: 2010-ben 880 millió font (340 milliárd forint) árbevétel – ebből körülbelül 110 milliárd a falnál, a római típusú attrakciókból és 230 milliárd a turisztikailag hozzá csatlakoztatott, de nem római típusú attrakciókból és társított szolgáltatásokból – realizálódott, 1,2 millió turista látogatott a helyszínre, ami 2000 vállalkozást érintett egy harmad akkora – és viszonylag nehezen megközelíthető – szakaszon, mint amellyel Magyarország rendelkezik.

A szövetség szerint tehát a világörökségi cím három éven belül elérhető, tovább fokozva a hazai kínálat sokszínűségét, attraktivitását, helyzetbe hozva eddig szunnyadó, értékekben gazdag fogadóterületeket, ami várhatóan a Magyarországra irányuló turizmus további jelentős növekedését eredményezheti. Ez azonban csak akkor hozhat hasznot, lehet tartós, ha egy érdekközösség kialakul, amely képes a Magyar Limes Szövetséggel együtt kalakítani a fogadás feltételeit.


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.