Soha rosszabb nyarat a fürdőknek! 

A magyar fürdők és strandok sikeres nyarat zártak, de közben érzékelték azt is, hogy sokan vannak, akik idén nem tudtak elmenni még strandra sem, ezért kedvezményes jegyeket adnak, közölte a Magyar Fürdőszövetség.

Éjszakába nyúló strandolás pénteken 

Az elmúlt években ötvenezernél is több látogatója volt a Strandok éjszakája elnevezésű programsorozatnak, amelyre idén is legalább ennyi vendéget várnak a szervezők.

Magyar Fürdőszövetség: vendégbarátibb SZÉP Kártyát! 

 A Széchenyi Pihenő Kártya jelenleginél vendégbarátabb felhasználását javasolja a szaktárcának a Magyar Fürdőszövetség, amely azt szeretné elérni, hogy a felhasználási területek, vendéglátás, szállás és rekreáció között nagyobb legyen az átjárhatóság, a kártyatulajdonosok akkor is válthassák meg belépőjüket a hazai gyógy- és wellnessfürdőkbe, ha a rekreációs zsebből már elfogyott a pénzük - közölte Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke Sárváron az MTI-vel hétfőn.

Az osztrákoknál csökkent, nálunk nőtt a fürdők forgalma 

10 év óta először csökkent az osztrák fürdők forgalma, miközben a hazai fürdők ismét növelni tudták vendégeik számát. Ausztriában 2012-ben 1,8%-kal kevesebb fürdőlátogatót fogadtak, mint egy évvel korábban, áll Fischer&Partner kutató cég felmérésben. Magyarországon ezzel szemben 2,2%-kal több vendég látogatott el a fürdőkbe – tájékoztatta Vancsura Miklós a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke az éves közgyűlésük előtt a szakma képviselőit.
Befürödnek a fürdők a Széchenyi-pihenőkártyával?

Befürödnek a fürdők a Széchenyi-pihenőkártyával? 

Pál Béla, az MSZP képviselője az Országgyűlés hétfői ülésnapján "Befürödnek a fürdők a Széchenyi-pihenőkártyával?" címmel kérdést intézett a nemzetgazdasági miniszterhez. Kérdésére Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszolt.

A fürdőkben tízmilliókban mérhető a hóhelyzet okozta kiesés 

A hirtelen jött, nagy mennyiségű hó miatt a vidéki fürdők többségében jelentősen csökkent a vendégforgalom, volt olyan fürdő, amelynek 70 százalékkal csökkentek a bevételei egy átlagos téli naphoz képest.

A tematikus napok jót tesznek a magyar fürdőknek 

20-40 százalékkal is többen mehetnek el egy-egy fürdőbe azokon a napokon, amelyek valamilyen különleges programmal párosulnak, derül ki a Magyar Fürdőszövetség vizsgálatából, amelyet a Magyar Fürdőkultúra napja (október 13.) után végzett.

Iraki háborús sérülteket is rehabilitálhatnánk fürdőinkben 

Két napos konferencia kezdődött kedden a Gellért Hotelben - fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a Magyar Fürdőszövetség.

Szállodások sikeres értekezlete Sárváron 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Nyugat-Magyarország-i régiója november 7-8-án tartotta meg őszi régiós értekezletét a sárvári Park Inn Szállodában.

Fürdőszövetség: érdemes lenne átvilágítani a veszteséges fürdőket 

Érdemes lenne átvilágítani a veszteséges fürdők működését, újragondolt tervekkel és a szükséges fejlesztésekkel szinte mindegyik létesítmény pénzügyi helyzete rendezhető lenne a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke szerint.

Szaunaprogramok, MindQuest és miniszterek gatyában 

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére 2012. október 13-án ünnepeljük a Magyar Fürdőkultúra napját. Az alkalomra Budapest 4 fürdője különböző programokkal készül.

Még több fürdő lehet elérhető a Hungary Carddal 

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fürdőszövetség és a Hotelinfo Kft.

Hazai naptejből utazik idén a Mikulás 

Idén augusztusban tíz strandon, fürdőben naptejet árulnak a Mikulásgyár téli jótékonysági akció önkéntesei. A bevételből a Mikulásgyár benzinköltségét próbálják meg finanszírozni, amely idén elérheti a 2 milió forintot.

Szaunázók hétvégéje szeptemberben 

A Magyar Turizmus Zrt. a Magyar Fürdőszövetség és a MEME – Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület szakmai támogatásával szeptember utolsó hétvégéjén indul a SpaDium Kft. szervezésében az országos rendezvénysorozat, a Szaunázók hétvégéje és azt követően a III. Szauna Szeánsz® Oscar a szaunamesterek versenye - írja a Hotelem.hu.

Idén is Strandok Éjszakája! 

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére a fürdőzők újra a medencékből nézhetik a Perseida meteorraj vonulását augusztus 10-én éjszaka. A fürdők az eseményre hosszabbított nyitva tartással és változatos programokkal készülnek, mely a hazai fürdők legnagyobb nyári együttműködéseként fog megvalósulni. 

Lufikkal üzennek a fürdők a kormánynak 

A SZÉP kártya az év első 6 hónapjában az előző év Üdülési Csekk forgalmának a negyedét hozta mindössze össze a hazai fürdőkben. A Magyar Fürdőszövetség szerint a fürdők szempontjából nélkülözhetetlen lenne az alszámlák közötti átjárhatóság.

Együttműködnek Magyarország és Vajdaság fürdővárosai 

A Magyar Fürdővárosok Szövetsége több tagtelepülése évek óta jó partneri kapcsolatot ápol a Vajdasági Egészségturizmus Klaszter Alappal.

Sörrel vagy koktélokkal lehet több turistát egy városba csábítani? 

Az Utazás kiállításon a bükfürdői standon ingyenes sörcsapoló tanfolyamot szerveznek leendő turistáknak, míg a sárvári standon megkóstolhatják azt a koktélt, amelyről azt tarják, hogy a XVI. században már Báthori Erzsébet is fiatalító kúraként itta.

Több jut jövőre a gyógyfürdők támogatott szolgáltatásaira 

Várhatóan 200 millió forinttal, vagyis öt százalékkal növekszik jövőre a gyógyfürdőkben igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások támogatására fordítható összeg - közölte a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke szerdán Zalakaroson sajtótájékoztatón.

Felavatták az elégedett turista élőszobrát 

A Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Fürdőszövetség a Turizmus Világnapján közösen avatta fel szeptember 27-én a Vörösmarty téren az Elégedett Turista élőszobrát.

Magyar Fürdőkultúra napja holnaptól 

Több mint 20 fürdő csatlakozott az október 8-án kezdődő Magyar Fürdőkultúra napjához. "A rendezvénnyel a Magyar Fürdőszövetség arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az ország fürdőinek meghatározó szerepük van magyarok egészséges életmódjának kialakításában" - fogalmazott a Turizmus Online-nak eljuttatott közleményében a szövetség.

Felavatták az elégedett turista élőszobrát 

A Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Fürdőszövetség a Turizmus Világnapján közösen avatta fel kedden, szeptember 27-én a Vörösmarty téren a Gerbeaud előtt az Elégedett Turista élőszobrát. A világ számos városában már megszokott élőszobrok segítségével a turizmus és a vendégszeretet fontosságára akarták felhívni a figyelmet. 

Magyarország legjobb spa és wellness szállodája 

A Spirit Hotel Sárvár a Spa&Relax Guide által odaítélt díj szerint - tájékoztatta a Turizmus Online-t a szálloda.

A hazai fürdőkben mindig kék az ég 

A Magyar Fürdőszövetséget nem vonták be a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP kártya) előkészítési munkáiba, ha az jelen formájában életbe lép, azok a fürdők, amelyek nem tudnak szállást is adni a vendégeknek, hátrányba kerülnek, és ebből anyagi veszteségük származik. A kormányzatnak lehetővé kellene tennie, hogy gyógyfürdő-szolgáltatások fizetésére is felhasználható legyen a Széchenyi Pihenőkártya. Erről Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke beszélt szerdán a Magyar Fürdőszövetség Egerben megtartott közgyűlésének sajtótájékoztatóján.

4,1 milliárd forintos kerettel gazdálkodhatnak idén a gyógyfürdők 

Február 10-én tartotta választmányi ülését a Magyar Fürdőszövetség, ahol a főbb témák az OEP finanszírozási tárgyalások, az elavult 37-es rendelet új alapokra helyezése, a tervezett marketing és kutatási tevékenységek, az új Széchenyi terv adta lehetőségek valamint a készülő egységes minősítési rendszer és a szövetség új stratégiai elképzelései voltak, tudta meg a TurizmusOnline.hu Vancsura Miklóstól, a szövetség ügyvezető elnökétől.

Fürdőszövetségi tag lett az Aquaworld 

Magyar Fürdőszövetség tagja lett az Aquaworld élményfürdő.

Perdüljön táncra a gyógyhelyeken! 

Változtatásokat javasoltak a szakemberek a Magyar Fürdőkultúra Napjának szerdai szakmai konferenciáján Bükfürdőn.

A Magyar Fürdőkultúra Napja szombaton 

Ötven százalékos kedvezménnyel és meghosszabbított nyitva tartással várja a fürdőzőket október 9-én hazánkban mintegy negyven fürdő a Magyar Fürdőkultúra Napján.

Október 9.: a Magyar Fürdőkultúra Napja 

Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére első alkalommal rendezik meg 2010. október 9-én a Magyar Fürdőkultúra Napját. A kezdeményezés elsődleges célja egy olyan – minden évben ismétlődő, hagyományosan október második szombatján megszervezésre kerülő – rendezvény megvalósítása, amely felhívja a figyelmet nemzeti kincsünkre: a gyógyvizekre, gyógyfürdőkre, fürdőkultúrára, szórakoztatva tanít, hagyományt őriz és felejthetetlen élményeket nyújt. Ugyanakkor elősegíti a hazai turizmus fejlődését, erősíti a fürdők imázsát.

Magyarország még nem a vizek országa 

Nem érdemes Magyarországot a vizek országaként aposztrofálni, ha a helyi lakosság a fürdőbejárást és a kezeléseket nem tudja megengedni magának -hangzott el a Magyar Fürdőszövetség pénteki sajtótájékoztatóján.

A kormányhoz fordult a Magyar Fürdőszövetség 

A Zsófia Rendezvényhajón tartott sajtótájékoztatóan új kezdeményezésekről számolt be Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!