Soha rosszabb nyarat a fürdőknek!

A magyar fürdők és strandok sikeres nyarat zártak, de közben érzékelték azt is, hogy sokan vannak, akik idén nem tudtak elmenni még strandra sem, ezért kedvezményes jegyeket adnak, közölte a Magyar Fürdőszövetség.

Az önkormányzati fenntartású fürdők idén a helybélieket kedvezményes jegyekkel próbálták becsábítani: volt ahol 200 forint volt a belépő több ezer forint helyett – derül ki a közleményből. Vancsura Miklós elnök szerint a helyi strandoknak, fürdőknek a jövőben is szociálisan érzékenynek kell lenniük.

A budapesti fürdőket tömörítő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt szerint a nyári szezon felemásra sikeredett. A májusi és júniusi kedvezőtlen időjárás, illetve az árvíz miatt sok strand nem tudott teljes kapacitással működni. Például a már májusban is nyitva tartó strandokat – Palatinus és Dagály – a tavalyi májushoz képest 30 százalékkal kevesebb vendég kereste fel. Viszont a fedett fürdők, gyógyfürdők forgalma kompenzálta a bevételkiesését.

Hasonló tapasztalataik vannak a nagyobb vidéki fürdővárosoknak is. Bükfürdő, Gyula, Harkány, Kecskemét, Sárvár fürdői a tavalyihoz hasonló forgalmat és árbevételt értek el. A külföldi vendégek száma nem csökkent, a belföldi – főként családos – vendégek száma viszont növekedett, amelyben szerepe lehetett a SZÉP-kártya felfutásának is, amiből nem csak a fürdők, hanem a szállodák is profitáltak.

Válság szülte akciók

A gazdasági válság hatását azonban a fürdőkben is érezték, vagyis azt, hogy a legtöbb ember kevesebb pénzt fordíthattak csak a pihenésre. Az önkormányzati fürdők a problémát a nyáron úgy próbálták enyhíteni, hogy kedvezményes belépőket adtak azoknak a gyermekeknek, akik nem tudtak elmenni nyaralni, de már a környék fürdőibe se jutottak volna el segítség nélkül.

Példaként Harkányt említi a szövetség, ahová a helyi általános iskolába járó gyerekek 200 forintos akciós jegy megvásárlásával léphettek a strandfürdő területére. Sárváron pedig az önkormányzati fürdő most az osztálykirándulásra induló diákoknak kínál kedvezményes fürdőbelépőt.

A kedvezményes belépők a szövetség szerint arra is jók, hogy népszerűsítsék a magyar fürdőkultúrát már olyan életkorban is, amikor a gyermekek nyitottak minden újdonságra. A korai fürdőlátogatás pedig reményeik szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy felnőttkorban is igényünk legyen a pihentető, egészségvédő vagy gyógyító szolgáltatások igénybevételére.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.