A tematikus napok jót tesznek a magyar fürdőknek

20-40 százalékkal is többen mehetnek el egy-egy fürdőbe azokon a napokon, amelyek valamilyen különleges programmal párosulnak, derül ki a Magyar Fürdőszövetség vizsgálatából, amelyet a Magyar Fürdőkultúra napja (október 13.) után végzett.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A harmadik alkalomból megrendezett kampányhoz idén az ország több mint 20 fürdője csatlakozott. Közülük több fürdő arról számolt be, hogy a tematikus nap kapcsán jelentősen megemelkedett a vendégek száma.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett fürdők esetében 27%-os vendégszám növekedést hozott a program. A szegedi Anna Fürdőbe mintegy 40 százalékkal, a karcagi Városi Strandfürdőbe 25 százalékkal többen érkeztek, míg a hajdúszoboszlói Hungarospa, a Komáromi Gyógyfürdő és a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben is egyaránt 20-20 százalékkal több vendéget regisztráltak ezen a napon.

Vancsura Miklós, a magyar fürdőszövetség ügyvezető elnöke szerint ezekben a fürdőkben az árkedvezményeken túl olyan többletszolgáltatásokat is nyújtottak, amelyek valóban értéket képviseltek a vendégek számára. A „látszat ingyenes” vendégcsalogatók, mint például az ingyenes vízi torna, az ingyenes gyermek játszóház, amelyek egyébként is ingyenesen kellene, hogy szerepeljenek a modern fürdők szolgáltatási portfoliójában, már nem elegendők. A potenciális vevők már átlátnak ezen. Vancsura szerint a szolgáltatások mellett, a sikeres kampányhoz az is hozzájárult, hogy a szövetség egységes arculati és PR elemeket dolgozott ki, amelyeket a fürdők jól építettek be a helyi kampányaikba.

Gömöri Csilla, a Magyar Fürdőszövetség Marketing Szakbizottságának elnöke elmondta, azokban a fürdőkben, ahol 20-40 százalékos forgalomnövekedést értek el, az is hozzájárult a sikerhez, hogy a szervezet által elkészített, Egyetemes- és magyar fürdőtörténetet valamint a Fürdőruha történetét feldolgozó előadásokra is kíváncsiak voltak az emberek. Ezeket több ezren látták.

Az előadásokat korábban sok helyen fürdőn kívül is meghallgathatták. A szegedi általános és középiskolákban immár két éve tartanak a szakemberek előadásokat arról, milyen fontos szerepe van a víznek az emberek életében bemutatva azt is, hogyan változtak fürdőzési szokásaink a történelem folyamán. Gömöri Csilla úgy véli, az ilyen típusú oktatómunka lehet a kulcsa annak, hogy a fiatalabbak is megszeressék, megértsék azt a fajta kultúrát, amely a fürdőzéssel, és testi-lelki egészségünkkel kapcsolatos. A szakember úgy véli, hogy hosszabb távon az ismeretterjesztő program a fürdők jegyeladási statisztikáit is javítja majd.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.