Ro_kozlekedes cikkek

Decemberben indul a világ leghosszabb légi járata
A berlini ITB kiállításon jelentették be, hogy decemberben indul a világ leghosszabb, 14 500 kilométeres légi járata.
A Wizz Air nyerhette meg a kanári-szigeteki járatüzemeltetést
Ha a hír igaznak bizonyul, a Wizz Air üzemeltetheti a Budapest és Fuerteventura közötti légi útvonalat a 2016-os téli menetrendben.
Ismét demonstrálnak a budapesti taxisok
Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak.
Mi már tudjuk, melyik lesz a harmadik legnagyobb európai fapados
„Nem kívánjuk a point-to-point forgalmat prémium flottával bonyolítani” - szögezte le Heike Birlenbach, a Lufthansa európai értékesítésért és marketingért felelős alelnöke egy, a berlini ITB alkalmából szervezett sajtóbeszélgetésen. Kijelentésével ismét csak megerősítette, amit tavaly a Eurowings átalakításával végleg eltökélt a Lufthansa, hogy saját leányvállalatával száll be az európai fapados versenybe.
Gyorsabb lesz a vonatközlekedés Sopron és Budapest között
Használt vasúti kocsikkal bővítette járműparkját a GYSEV Zrt. A felújított kocsikkal közlekedő vonatok sebessége elérheti a Győr-Budapest vonalon a maximális, óránkénti 160 kilométeres sebességet, így a menetidő is csökkenhet Sopron és a főváros között.
Teherán, Sharjah, Doha – új légi járatok a Balkánról
Különleges úti célokba indulnak légi járatok hamarosan a Balkán néhány nagyvárosából.
Meglódult a légi utasforgalom Afrikában
Folytatódott a világ légi utasforgalmának erős bővülése a Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint, az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény 7,1 százalékkal nőtt idén januárban az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Újra lehet légi járat Szentpétervár és Budapest között
Az orosz beutazó forgalom növekedése iránti várakozásokat jól mutatja, hogy az egyik legjelentősebb magyarországi orosz beutaztató új irodát nyitott Szentpétervárott. A szentpétervári magyar főkonzulátuson a Magyar Turizmus Zrt. és az 1000 Út Utazási Iroda közös rendezvényén kiemelték: a város és vonzáskörzete nagy piaci potenciált jelent, a keresletet tovább élénkítheti a közvetlen Szentpétervár-Budapest járat újraindítása.
Visszatérhetnek az orosz légi járatok Egyiptomba
Fontos megteremteni az orosz légi járatok Egyiptomba történő visszatérésének minden szükséges feltételét - értett egyet telefonos egyeztetése során Vlagyimir Putyin orosz és Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a Kreml sajtószolgálatának hétfői közlése szerint.
Hónapról hónapra a Ryanair tarol utasforgalom-bővülésben
Februárban tovább bővült a legnagyobb európai diszkont légitársaságok utasforgalma az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a cégek honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból.
300 ezer forintra büntethetnek jogosulatlan diszpécserszolgáltatásért
Március 11-től újabb szankciók lépnek életbe az engedély nélküli, feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Panamában erősít a Lufthansa
A Lufthansa közös járatüzemeltetési megállapodást kötött a Copa Airlines-szal, és új járatot indít Frankfurt és Panamaváros között. Az új útvonal megerősíti a légitársaság latin-amerikai jelenlétét és pozícióját.
MÁV-Start: 135 millió utas, 7 milliárd kilométer
Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára MÁV-Start Zrt. standjának megnyitóján arról beszélt, hogy a 39. Utazás 2016 kiállításra megújult standdal készültek.
Gran Canariára, Malagára és Billundba is repül télen a Ryanair
A Ryanair csütörtökön bejelentette eddigi legnagyobb Budapesti téli menetrendjét a 2016-os évre, és idén 16%-kal kívánja növelni budapesti utasforgalmát.
Az EU támogatja a közép-európai szabad légtérhasználat bevezetésének tanulmányát
Az Európai Unió több mint egymillió euróval támogatja a szabad légtérhasználat bevezetésének előkészítő tanulmányát a közép-európai funkcionális légtérblokkban (FAB CE) - közölte a HungaroControl.
A világ egyik leghosszabb légi járatát indította el az Emirates
Az Emirates elindította első non-stop járatát Dubaj és Auckland között. Az új szolgáltatás nemcsak azért fontos, mert a világ egyik leghosszabb menetrend szerinti járata, hanem azért is, mert kapcsolatot teremt 39 európai, 38 afrikai és közel-keleti állomás és Új-Zéland között, mindössze egy dubaji átszállással.
Előkerülhetett az eltűnt maláj utasszállító újabb darabja
A kelet-afrikai Mozambik tengerpartján, egy homokpadon megtalálhatták az éppen két évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt Malaysia Airlines MH 370-es járatának egy darabját.
Taiwan Express-szel erősít a China Airlines Európában
Mostantól Taiwan Express néven kínálja Európa és Tajvan között közlekedő járatait a tajvani China Airlines (CI). Az új megnevezés számos újdonságot takar.
Változás a Wizz Air vezetőségében
Sonia Jerez Burdeus lett a Wizz Air csoport pénzügyi igazgatója és a cég vezetőségi csapatának új tagja. A kinevezés 2016. június 1-től hatályos.
Visszatér az Iberia Budapestre
A tavaly júniusban elindított Madrid-Budapest járat a kedvező fogadtatásnak köszönhetően a nyári főszezonban már biztosan visszatér a magyar fővárosba. A Magyar Turizmus Zrt. törekvése az, hogy a járat főszezonon kívül is közlekedjen. Glázer Tamás, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese és az Iberia légitársaság vezető képviselőinek tegnapi tárgyalásán az is szóba került továbbá, hogy a 2017-es nyári szezonban már napi járat kösse össze a két fővárost, biztosítva így a közép- és dél-amerikai desztinációk elérhetőségét is.
Csendesedik a Lufthansa
Alacsonyabb zajkibocsátással és akár négy százalékos üzemanyag-megtakarítással repül a szárnyvégek meghosszabbításának köszönhetően a Lufthansa.
Rekordnyereséget ért el a Turkish Airlines
Rekordnyereséggel zárta a 2015-ös évet a Turkish Airlines: az isztambuli tőzsdén jegyzett cég 1,069 milliárd dolláros eredményról számolt be.
Marosvásárhelyre tartó Wizz Air-járat fordult vissza Budapestre
Visszafordult Budapestre a Wizz Air Marosvásárhelyre tartó járata szombaton, mert a felszállást követően hibát jelzett egy műszer a pilótafülkében - közölte a légitársaság.
Így változik a BKK menetrendje márciusban
Márciusban több menetrendi változás is életbe lép a tömegközlekedésben a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az ünnepek és az iskolai tavaszi szünet miatt is érdemes figyelni, hogy egy-egy napon melyik menetrend szerint lehet utazni. Több vonalon új idénymenetrendet vezetnek be, valamint óraátállítás is lesz.
A Korea Times is a közvetlen Szöul-Budapest légi járatról beszél
Közvetlen légi járat létesítéséről és koreai építőipari vállalatok magyarországi beruházásokban való részvételéről tárgyalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Dél-Koreában a szöuli The Korea Times lap beszámolója szerint.
Új vezető a TAL Aviation Magyarország élén
Váradi Rékát nevezték ki a posztra.
Távoli úti célokba csökken jelentősen az átszállási idő
2016. március 27-től növeli budapesti kapacitását a KLM: újabb járat indul Amszterdamba. Az új, 132 férőhelyes B737 géptípussal üzemelő járat az amszterdami Schiphol repülőtérről reggel 08:40-kor indul Budapestre, míg Budapestről 11:20-kor indul vissza a holland fővárosba. A járatnak köszönhetően még több, az egész világra kiterjedő csatlakozás lesz kényelmesen elérhető.
Új értékesítési igazgató a Qatar Airways budapesti irodájában
- jelentette be Grisha Jenkov, a Qatar Airways regionális vezetője a magyarországi járata működésének 5. évfordulóját ünneplő légitársaság estjén, a budapesti Four Seasons hotelben.
Utazási irodák, ezen a számon hívjátok a Wizz Airt!
Eddig egy 40-es számon lehetett elérni a Wizz Air agent helpdeskjét, az elérhetőség azonban megváltozott.
Péntektől tavaszodik a Balatonnál
Péntektől a hivatalos tavaszi menetrend szerint közlekedik a komp Szántód és Tihany között - közölte Szabó Zsolt, a Balatoni Hajózási Zrt. üzletágvezetője.
Budapest és Szófia között indít új járatot a Wizz Air
A Wizz Air november 1-től új útvonalat indít Budapest és Szófia között. A magyar és a bolgár főváros közötti járat heti háromszor közlekedik majd.
Párizsból indít amerikai járatokat a Norwegian Air
Idén nyáron indítja első közvetlen járatait Párizs és az Egyesült Államok több városa között a Norwegian Air.
Közép- és Dél-Amerikába indít járatot a Turkish Airlines
Heti három járatot indít május 4-étől a Turkish Airlines egy közép- és egy dél-amerikai városba.
Eldőlt: így lehet valaki Uber-sofőr
A hosszas huzavonát követően friss fejlemény jelent meg Uber-ügyben. A Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján közzétette ugyanis azt a hivatalos tájékoztatót, mely szerint egy Uber-sofőr, hogyan végezheti szabályosan tevékenységét.
Járja be az Emirates A380-asának fedélzetét!
A kétosztályos Emirates A380-asok 2015 decemberében debütáltak, és az eddigi 450 útjuk során több mint 220 ezer utast szállítottak. Az érdeklődők immár videón is megnézhetik a kétosztályos A380-as kabinjait.
Közvetlen repülőjárat indulhat Budapest és Szöul között
A gazdasági és a turisztikai együttműködés szorosabbra fűzésében játszhat fontos szerepet Budapest és Szöul között közlekedő közvetlen légi járat – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Korean Air elnökével folytatott mai megbeszélést követően. A tárcavezető szakmai és üzleti delegáció élén folytat tárgyalásokat Dél-Koreában, valamint társelnökként vesz részt a két ország gazdasági vegyesbizottságának második ülésén.
Hibrid hajó forradalmasíthatja a közlekedést
A német fejlesztésű FlyShip a repülők, a hajók és a légpárnás járművek előnyeit elegyíti magában.
Kikerülhet a tőzsdéről az airberlin
Az airberlin 2015-ben a becslések szerint 300 millió euró veszteséget szenvedett el, a fő részvényesek a légitársaság átszervezésének módjairól tárgyalnak.
Az Uber mellett kampányol egy budapesti taxitársaság
Kampányt indít az Uber mellett a Green Taxi; az elektromos taxiflottával szolgáltató budapesti társaság kampányának üzenete, hogy az innováció a fejlődés záloga, így aki az innovatív megoldásokat erőszakkal próbálja ellehetetleníteni, az a fejlődésre mond nemet.
Magánvállalatok is pályázhatnak regionális buszjáratok indítására
Az autóbuszos személyszállítás érdekeinek érvényesítése és a hazai cégek piacképességének növelése érdekében megállapodást kötött a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Volán Egyesülés - közölte a NiT Hungary.
Az is szabályt sért, aki Uberrel utazik?
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint az Uber Hungary Kft. személyszállítási közvetői tevékenységet végez diszpécserszolgálattal, noha erre nincs engedélye, ezért megsérti a vonatkozó előírásokat.
Hosszú idő után újra nyereséggel zárta az évet a cseh légitársaság
2015-ben a Czech Airlines - a nem hivatalos pénzügyi kimutatások alapján - 250 millió cseh korona működési eredményt ért el.
"Az Uber nem taxi!"
Az Uber nem taxi, hanem egy technológiai rendszer, egy informatikai cég, amely olyan online piacteret üzemeltet, amelyen keresztül különböző jellegű szolgáltatások működnek, Budapesten a személyszállítás, az autómegosztó rendszer ismert - mondta az Uber magyarországi operatív vezetője csütörtökön Budapesten.
Növeli budapesti járatai számát az Air Berlin
Hamarosan már napi három járattal juthatunk el a német fővárosba a légitársasággal, így még több kiváló csatlakozási lehetőség nyílik meg előttünk.
Találja ki, melyik lett az év diszkont légitársasága!
A "2016-os év Diszkont Légitársasága” címet a globális légiközlekedési piac egyik legjelentősebb multimédia információs és szolgáltató publikációja, az Air Transport World osztotta ki - nem másnak, mint a Wizz Airnek.
Akár azonnal elvehetik a rendszámot az engedély nélküli taxisoktól
Márciustól újabb szankciók lépnek életbe az engedély nélküli, feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Kiváló évkezdet az európai légitársaságoknál
Több utast szállítottak januárban Európa legnagyobb diszkont és hagyományos légitársaságai az előző évhez képest - derült ki a légitársaságok honlapján közölt utasforgalmi adatokból.
A budapestieknek továbbra is kell az Uber
A fővárosi lakosság döntő többsége támogatja az Ubert egy frissen készült felmérés szerint.