500 km/órával száguld a lebegő mágnesvasút 

Kipróbálták az első utasok a hihetetlen, 311 mérföld per órával száguldó új japán mágnesvasutat.

Ingyen utazhatnak az unióbeli diákok és nyugdíjasok Szlovákiában 

Életbe lépett hétfőn Szlovákiában a széleskörű vasúti utazási kedvezményeket bevezető kormányzati intézkedés, amelynek értelmében a 26 évesnél fiatalabb diákok jelentős része és a 62 évnél idősebbek ingyenesen utazhatnak vonaton az ország területén.

Nem csak a szerb, az olasz vasutasok is sztrájkolnak 

Csütörtökre is munkabeszüntetést hirdetett a szerb vasút, emiatt az érintett vonalakon továbbra is járatkimaradásokra, jelentős késésekre, menetrendi változásokra kell számítani. Pénteken az olasz vasutasok is sztrájkolni fognak - tájékoztatta a Mávinform csütörtök reggel az MTI-t.
Budapesten áthaladó vonatot is érint a szerb vasutassztrájk

Budapesten áthaladó vonatot is érint a szerb vasutassztrájk 

Kedden is sztrájkoltak a szerb vasutasok, ezért fennakadásokra lehetett számítani.

Példátlanul széleskörű vasúti kedvezmények Szlovákiában 

Az ország történetében példa nélküli mértékű, rendkívül széleskörű vasúti utazási kedvezményeket hagyott jóvá szerdai ülésén a szlovák kormány.

Figyelem: sztrájkolnak a német vasutasok 

A német vasutasok október 18-án szombaton hajnali két órától október 20-án hétfő hajnali négy óráig sztrájkolnak, ezért ez idő alatt a Magyarország és Németország közötti közvetlen nemzetközi vasúti személyforgalomban változásokra. 
13 óráról 3,5-re csökken egy moszkvai vonatjárat menetideje

13 óráról 3,5-re csökken egy moszkvai vonatjárat menetideje 

A 2018-as futball-világbajnokságra készül el a Moszkva-Kazany gyorsvasút, amely 13 óráról 3 és félre csökkenti a menetidőt a két város között. A 10 milliárd dolláros beruházásról szóló megállapodást Medvegyev orosz és Li Kocsiang kínai kormányfő írta alá Moszkvában.
A MÁV nyerte a vasúti építészet Oscar-díját

A MÁV nyerte a vasúti építészet Oscar-díját 

A Budapest-Újszász vasútvonal állomásépületeinek felújítása és új típusépületek építése projektjével a MÁV Zrt. elnyerte a vasúti építészet Oscar-díját, a Brunel-díjat, amelyet szerdán adtak át Amszterdamban - tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t.
A Nyugatiban szállt vonatra 70 külföldi milliomos

A Nyugatiban szállt vonatra 70 külföldi milliomos 

70 utasra 33 fős személyzet jut azon a luxusvonaton, amely ma indult el Budapestről Teheránba. Az utasok főleg ausztrálok, britek, amerikaiak és kuvaitiak, akik 10-15 ezer dollárt fizettek az utazásért, a személyzet magyar. 
Így néznek ki az első új Flirt motorvonatok

Így néznek ki az első új Flirt motorvonatok 

Forgalomba állítja az első új Flirt motorvonatokat a MÁV-START és a GYSEV, a járművek beállítása alkalmából ünnepséget tartott a két vasúttársaság szerdán Budapesten.

Közvetlen vonatjárat Debrecen és Bécs között 

A Magyar Turizmus Zrt. éves kiemelt szakmai rendezvényén, Bécsben tartott turizmusnapon jelentették be, hogy az idei téli vasúti menetrend életbe lépését követően immár közvetlen nemzetközi vonatjárat köti össze Bécset hazánk második legnagyobb városával, Debrecennel.

A budapesti vonatok is megállnak Bécs új főpályaudvarán 

Ünnepélyesen átadták pénteken Bécs főpályaudvarát, ahol decembertől a budapesti vonatok is megállnak majd.

Forgalmi engedéllyel ingyen ülhetünk vonatra 

Díjmentes utazási lehetőséget ajánl az Európai Autómentes Napon a MÁV-START Zrt. a teljes szolgáltatási területére és a GYSEV Zrt. magyarországi vonalhálózatára. Magánszemély nevére kiállított forgalmi engedéllyel veheti igénybe a vasúttársaság ajánlatát a gépjármű tulajdonosa vagy üzemben tartója.

Felgyorsulnak a balatoni vonatok 

A 32 kilométeres Lepsény - Szántód, Kőröshegy szakasz felújításának eredményeként a vonatok a jelenlegi 60-80 helyett 100 km/órás sebességgel közlekedhetnek 2015 nyarától. „A korszerűsítésnek köszönhetően 5 perccel csökkenhet a menetidő, javulnak a menetrendszerű vasúti közlekedés feltételei” – fejtette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2014. szeptember 9-én, Siófokon.

Az Orosz Vasutak elnöke a MÁV vezérigazgatójával tárgyalt 

A vasúti fejlesztésekről, a forgalom vasútra tereléséről, a záhonyi logisztikai szolgáltatások kibővítéséről és a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa (TSZKT) európai vasúti árufuvarozási korridorok (RFC) tanácsadó testületeivel való kapcsolatfelvételéről tárgyalt Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Vasutak elnöke és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a TSZKT 23. plenáris ülésén, az oroszországi Jekatyerinburgban.

Vonaton a Pécsi Tudományegyetem 

A MÁV-START Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése révén idén szeptembertől december közepéig egy InterCity vonatpár viseli a patinás felsőoktatási intézmény nevét. A PTE IC a baranyai megyeszékhely és a fővárosi Keleti pályaudvar között közlekedik.

High-tech gőzmozdonyok – gőzvontatás napjainkban 

Képzeljük el, milyen lehetett az élet száz éve egy gőzmozdony vezetőállásán! Hangos volt, huzatos, kényelmetlen, nem (vagy alig) lehetett leülni, ráadásul ketten-hárman osztoztak a kis helyen, mert legalább ennyi ember kellett a mozdony vezetéséhez és az „etetéséhez”. A mozdonyvezető és a fűtő az egyik pillanatban megfagyott a hidegtől, a másikban pedig majdnem megsült a kinyitott tűztérajtón keresztül kicsapó lángok által okozott forróságban.

Szerdán Budapestre érkezik a Szabadság Expressz 

Gdansk és Varsó után kelet-közép-európai körútjának harmadik állomására, Budapestre érkezik szerdán kétnapos látogatásra a rendszerváltás 25. évfordulójára emlékező Szabadság Expressz.

Hétfőtől változik a vonatok közlekedési rendje 

Szeptember elsejétől ismét a megszokott vasúti közlekedési rend váltja fel a nyári menetrendet. Az utazók igényeihez, a kezdődő tanévhez igazodva a MÁV-START Zrt. fokozottan a hivatás- és a diákforgalom kiszolgálására koncentrál.

Mini kerti vasúton roboghatunk a hétvégén 

Idén nyolcadik alkalommal szervezik meg az Európai Kerti Vasutak Találkozóját a Magyar Vasúttörténeti Park, Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkjának területén 2014. augusztus 23-24-én. A rendezvény minden évben nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében, ugyanis a környező országok dízel- és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán.

Így készül a Sziget zárónapjára a MÁV 

Mentesítő vonatot indít Budapestről Bécsbe a MÁV-START Zrt., segítve ezzel a Sziget fesztivál résztvevőinek hazautazását augusztus 18-án. A Hajógyári-szigetre kitelepült belföldi és nemzetközi pénztárak is működnek majd a rendezvény idején, az ott megváltott belföldi jegyekre 20%-os kedvezményt ad a MÁV-START.

Kulcsszerepe lesz hazánkban a vasúti közlekedésnek 

A kormány továbbra is kulcsszerepet szán a vasútnak, és ezzel szeretné növelni Magyarország versenyképességét - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a 64. vasutasnap budapesti rendezvényén.

A világ legszebb dízelmozdonyával utazhat a Balatonra 

Újra jár a világ egyik legszebb dízelmozdonyának tartott Nohab a Balaton északi partján, július 12-étől. Tavalyi sikeres fogadtatásán felbuzdulva idén is forgalomba áll a legendás svéd masina: hétvégente lehet találkozni vele a Budapest-Déli – Balatonfüred – Tapolca útvonalon. A mozdony menetrend szerinti, étkezőkocsit is tartalmazó vonatokat továbbít, melyekkel normál díjszabás ellenében lehet utazni.

Sztrájkolnak a vasutasok és a taxisok Franciaországban 

Jelentős fennakadások várhatók szerdán Franciaországban a vasúti és a városi közlekedésben, miután négy vasutas szakszervezet (CGT, Sud Rail, FO és First), valamint tőlük függetlenül a taxisok is munkabeszüntetésre szólítottak fel.

Így vigyáznak ránk a vasútállomásokon 

A MÁV-START számára kiemelten fontos az utasok és a járatokon szolgálatot teljesítő vasutasok biztonsága, valamint az állomások, a járművek és a vasúti berendezések, eszközök védelme. A vasúttársaság mindent megtesz azért, hogy növelje utasai és dolgozói biztonságérzetét, és csökkentse a járművek rongálásával, illetve a lopásokkal okozott károk mértékét. Ezért a MÁV-START tavaly ősszel együttműködési megállapodást kötött három polgárőr-egyesülettel, majd a kedvező tapasztalatok nyomán idén februárban újabb szervezettel bővült a kör. Ma pedig az ötödik megállapodás is megköttetett: a Balatoni Vasúti Régió – Fonyód Polgárőr Egyesülettel. 

Megindult a vonatforgalom a Romániát és Bulgáriát összekötő második Duna-hídon 

Május 10-én megindult a vonatforgalom a romániai Calafatot és a bulgáriai Vidint összekötő, a két ország közötti második Duna-hídon. A két kilométeres függőhidat tavaly júniusban nyitották meg a gépkocsiforgalom számára.

14 város a gigantikus terepasztalon 

Bemutatták Budapesten, az Andrássy úti Krausz-palota földszintjén csütörtök délelőtt a világ egyik legnagyobb vasútmodell terepasztalát, amelyen 14 várost - köztük hat magyart - és 1,2 kilométernyi vágányhálózatot építettek fel.  

Bringával és vonattal a munkába 

A MÁV-csoport folyamatosan bővíti a kerékpáros utasok számára nyújtott szolgáltatásait, a tavalyi évben közel háromszázhatvanezer darab kerékpárjegyet és -bérletet vásároltak az utasok. A biciklis és a vasúti közlekedés összekapcsolására hívták fel a figyelmet a május 8-i bringás reggelin is a vasúttársaság vezetői és munkatársai: a MÁV-székházzal szemben, a népligeti kerékpárút mellett közel kétszáz kerekezőt látva vendégül.

Gigapark lett a magasvasútból 

Világszerte nagy kihívást jelent az építészeknek, hogy a sok használaton kívüli ipari területbe és építménybe valamiféle életet leheljenek. A barnamezős beruházások egyik legismertebb példája a New York-i magasvasút-projekt.

Megújul a vasúti kapcsolat Belgrád és Budapest között 

A fejlesztés nem halasztható, mert jelenleg a vasút csak a kerékpárral versenyképes. 

Csinosodnak a MÁV-osok 

A MÁV Csoport munkavállalói a tervek szerint új, szebb és kényelmesebb egyenruhákban szolgálják ki az utasokat a jövőben. Jelenleg 100 önkéntes jegyvizsgáló, pénztáros és forgalmi szolgálattevő teszteli munka közben – Budapest, Nyíregyháza és Pécs térségében – az új uniformisokat, május közepéig. Tapasztalataik alapján alakítanak a ruhákon, és rendszeresítik azokat a vasútvállalatnál.

Mit keres Gábor Áron a MÁV mozdonyon? 

Több mint száz beérkezett pályamunka közül Zachar István veszprémi grafikus munkája nyerte a Gábor Áron mozdony ötletpályázatot. Az alkotás a MÁV egyik TRAXX mozdonyát fogja díszíteni a jövőben, ez a matricázott jármű továbbítja a pünkösdi Történelmi Székely Gyorsot is, valamint rendszeresen jár majd az országban, illetve határainkon túl.

Több bringa a vonatokon és kerékpáros túrajegy a MÁV-nál 

Az április 6-tól érvényes egyes változások a kerékpárszállítást is érintik.

Budapest és Kaposvár között fog járni a Rippl-Rónai IC 

2013. december 15-én Budapest és Kaposvár között új intercity járat indul „Rippl-Rónai IC” néven.

Ismét vonatozhatunk Esztergom és Pilisvörösvár között 

Újraindul a személyszállítás Pilisvörösvár és Esztergom között, miután több mint 30 kilométeren befejeződött a vasúti pálya felújítása. A közel 20 milliárd forintos beruházást Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át csütörtökön a dorogi vasútállomáson - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Ötmillió utas a GYSEV járatain 

Csaknem tíz százalékkal több utast szállított október végéig a GYSEV, mint az előző év első tíz hónapjában - közölte csütörtökön az MTI-vel a vasúttársaság.

Már jár a vonat a Boszporusz alatt 

Megvalósult egy szultáni álom: mától vonattal lehet átkelni Európából Ázsiába a Boszporusz alatt.

2015 nyarától hasíthatnak a vonatok a déli parton 

Óránként százkilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között 2015 nyarától - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Ingyenwifi lesz a hazai vasútállomásokon 

A vonatok után a vasútállomásokon is elérhető lesz az ingyenes wifi a MÁV-nál – Keszthelyen már üzemel az állomáson a wifi.

Időszakonként újra működnek majd a peronkapuk 

A MÁV-START Zrt. szeptember 9-étől  ismét fokozott ellenőrzéseket tart a forgalmasabb vonatokon, ami azt jelenti, hogy a megszokotthoz képest több jegyvizsgáló teljesít szolgálatot egyes szerelvényeken. 

Új teherpályaudvar épül Bécs határában 

Várhatóan 2017-re készül el Bécs új vasúti logisztikai terminálja, amely több belvárosi teherpályaudvart is kivált. A 300 millió eurós beruházásnak köszönhetően jelentősen csökken majd a vasúti teherforgalom az osztrák fővárosban.

78 halott: ez a pokol 

78-an vesztették életüket, 140-en sérültek meg egy spanyolországi vonatbalesetben.

25 év legsúlyosabb vonatbalesete Franciaországban 

Kisiklott egy vonat péntek délután a Párizs közeli Brétigny-sur-Orge településnél.

A kormány fejlesztené a vasutat 

Fónagy János államtitkár a 63. Vasutasnapon kijelentette, hogy a kormány célja a vasúti közlekedés további fejlesztése.

Újraéledhet az egykori jugoszláv vasút 

A szerb kormány kedden jóváhagyta a szerb-horvát-szlovén tulajdonú Cargo 10 vállalat létrehozását, a szerződéseket aláírásra elküldték Horvátországnak és Szlovéniának is.

Szélcsatornában tesztelték a magyar IC-t 

A világ legnagyobb szélcsatornájában tesztelték a hazai vasúti járműgyártás első IC+ kocsi prototípusát. Bécsben a Rail Tec Arsenal klíma-szélcsatornájában szélsőséges időjárási körülményeket szimulálva, 300 km/h-s menetszélben vagy -50 fokos hidegben is működőképesnek kell maradniuk a tesztelt járműveknek. Az első IC+ kocsin befejeződtek a fedélzeti utaskomfort-vizsgálatok, a jármű megfelelt a teszteken, július 10-én, szerdán indul vissza Ausztriából Szolnokra.

Csökken a neten vagy mobillal vásárolt vonatjegy ára 

Július elsejétől három százalékkal olcsóbban vásárolhatnak online, bankkártyával vagy a mobiltelefonos egyenleg terhére menetjegyet a vonaton utazók, ha az otthoni nyomtatás vagy digitális bemutatás lehetőségét választják. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által elrendelt intézkedés a közlekedők adminisztratív terheinek további visszaszorítását, a korszerű fizetési módok terjedését szolgálja.

14 százalékkal több utas a nemzetközi vonatokon 

Egyre több utas választja a nemzetközi járatokat, idén az első öt hónapban 14 százalékkal emelkedett a nemzetközi utasforgalom a múlt év azonos időszakához képest - közölte a MÁV-Start Zrt. pénteken.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Champagne For You: ahol az ország legszélesebb pezsgőválasztéka vár

Champagne For You: ahol az ország legszélesebb pezsgőválasztéka vár 

A Champagne For You tulajdonosa, Kiszely Katalin mesélt nekünk, aki a pezsgők szeretetét üzleti vállalkozássá és életérzéssé formálta.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.