Friss
Gasztronómiai kalandozások Nigériában
Nigéria kulináris hagyományaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők február 15-én, szerdán 18 órától a Közel Afrikához Klubban, a Savannah Étterem különtermében - adta hírül a Kultography Magazin.
Moszkvába is repülne a Wizzair?
A Wizz Air kész helyettesíteni a Malévet a Moszkva-Budapest vonalon - írja a gazeta.ru honlap.
Általános vitára alkalmas a Hungarikum-törvény
Általános vitára alkalmasnak találták a hungarikumokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága mai ülésén.
Mit keresünk a leggyakrabban a neten?
A közösségi portálok és a hírek érdeklik elsősorban a netezőket - derül ki egy friss hazai felmérésből.
Több százezer kárigény lehet a Malév-csőd miatt
Eddig több tízezer károsult jelentkezett a Malévnál a légitársaság február eleji leállása miatt, a Malév arra számít, hogy a beérkező kárigények száma eléri majd a több százezret - mondta Karsai Györgyi, a légitársaság vezető jogtanácsosa az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának hétfői ülésén.
Mégis elszáll Budapestről a Hainan Airlines
Múlt pénteken a légitársaságnál még cáfolták az AirPortal blog értesülését, ma már hivatalosan is megerősítették: leáll a Hainan Airlines Peking-Budapest járata.
75 hivatalosan elismert TDM-szervezet Magyarországon
Ez év elején újabb 6 turisztikai egyesület és nonprofit Kft. regisztrációs kérelmét fogadta el a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya - így már 75 TDM-szervezet működik az országban.
Elkelt a Novotel New York Times Square
Az Accor eladásra hirdette a New York-i Novotel Times Square szállodáját 71 millió euróért. A szálloda új tulajdonosa a Chartres (Chartres Lodging Group, LLC) és az Apollo (Apollo Global Management, LLC) által létrehozott vegyesvállalat lett.
És tényleg repül a Wizz Air Debrecenből!
Június 18-tól heti három alkalommal repül a Wizz Air Debrecenből London Luton repülőterére.
Melyek lettek a világ legromantikusabb szállodái?
Kihirdették a TripAdvisor olvasói által a 2012-ben legromantikusabbnak ítélt szállodákat.
Hidat nyitnak a szerelmeseknek Pöstyénben
Hidat nyitnak a szerelmeseknek a szlovákiai Pöstyénben Bálint napkor, adta hírül a szlovák SITA hírügynökség szombaton.
Több százan búcsúztatták a nemzeti légitársaságot
Több száz ember vett részt Budapesten szombat délután a Malévért, a Malév emlékére rendezett békés felvonuláson egyenruhába öltözött pilóták, utaskísérők, munkatársak és családtagjaik búcsúztak a 66 éves múltú légitársaságtól.
Különleges művészeti kezdeményezés
Egy skóciai atomerőmű, egy brit történelmi óceánjáró és egy keletközép-angliai múzeum lettek a befutói egy különleges művészeti kezdeményezésnek, amelynek győztesét zseléből formálja meg egy brit "ételépítész" páros.
Vendégfogadó lesz az egykori egészségházból Bakonyszentlászlón
Vendégfogadó lesz az egykori egészségházból Bakonyszentlászlón - mondta a település polgármestere az MTI-nek.
Ki milyen bort szeret?
Alacsony alkoholtartalmú, fıleg vörösborokat részesít elınyben a fogyasztók nagy része. Egy ideális bor 10,5 százaléknál kevesebb alkoholt tartalmaz, állapította meg a brit Wine Intelligence piackutató intézet, a düsseldorfi ProWein szakvásár megbízásából végzett nemzetközi felmérése során.
Szlovák online lavinatérkép indult
Lavinatérkép üzemeltetését kezdte meg weboldalán a szlovák Hegyi Mentőszolgálat (HZS), erről internetes oldalán tájékoztatott a szervezet.
Elviszi a fagy az idei szőlőtermést?
Ha a rekordnak számító hideg tovább tart, megismétlődhet az a katasztrófa, ami a nyolcvanas években, ismét elfagyhat a szőlőtőkék jelentős része és minimum 20 milliárd Ft-os kár is érheti a magyar borászokat, olvasható Varga pincészet előrejelzésében.
Erős euró - több osztrák turista
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének sajtóútja nyomán, Ausztria közkedvelt utazási magazinjának (www.onrail.at) legfrissebb száma arra hívja fel az utazók figyelmét, hogy a Magyarországon való turistáskodás „még soha olyan kedvező nem volt, mint most”.
Jelentősen nőtt a horvát repülőterek forgalma
Csaknem 5,6 millió utas fordult meg a múlt évben a horvátországi repülőtereken, ahol összességében 8,6 százalékkal növekedett a forgalom - közölte a horvát statisztikai hivatal.
Fánk világrekord születhet
(MTI) - Legkevesebb 51 különböző fajta fánkot kell bemutatnia a résztvevőknek a jövő heti nagykanizsai fánkfesztiválon, ha szeretnék megdönteni azt a Guinness-rekordot, amelyet a tavalyi országos rendezvényen értek el.
Megújult a prágai Orloj külső szobrainak egy része
Eredeti színekben és teljes egészében megújulva a hét végén visszakerült a prágai Orloj óralapjára az emberi tulajdonságokat és foglalkozásokat ábrázoló nyolc híres faszobor első fele.
Energetikai fejlesztés a Fortunatus Hotelben
(MTI) - Megújuló energiaforrásokat hasznosító rendszerek kiépítésével fejlesztette energetikai hatékonyságát a Fortunatus Hotel Győrben; a 39 millió forintot meghaladó fejlesztést uniós támogatással valósították meg - mondta Reizinger Károly, a beruházó Pataháza Kft.tulajdonosa az MTI-nek.
A Malév törzsutasszint átvihető az airberlin törzsutas programjába
A megszűnt magyar légitársaság, a Malév utasai törzsutasszintjüket azonnal átvihetik az airberlin törzsutas programjába, a topbonusba.
Három kerékpárút szakasz készült el négy kerületben!
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Közép-magyarországi Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázati felhívás keretében négy európai uniós támogatással megvalósult projekt kivitelezését fejezte be 2011 decemberében, tájékoztatta lapunkat a BKK.
Megjelent az Adria Tours katalógusa
Idéni is elsősorban Montenegróba és Horvátországba kínál utakat az immár 23 éves Adria Tours.
Pekingbe is repül a Swiss
A Swiss első non-stop járata Pekingbe szombaton 12:30-kor szállt fel Zürich repülőteréről.
A Malév-leállás kapcsán írt levelet Matolcsynak a MUISZ
A Malév leállása nyomán kialakult helyzet miatt levélben hívja fel a MUISZ, Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége a nemzetgazdasági miniszter figyelmét az utazási irodák gondjaira.
Debrecen és a Wizz Air járat: nagy a találgatás
Mint arról korábban a Turizmus Online hasábjain beszámoltunk, egyeztetések folynak egy Debrecen-London Wizz Air járat indításáról.
Bolgár légitársaságok viszik a Robinson Tours utasait
A Robinson Toursnál már helyettesítették a Malév kapacitásokat - tájékoztatta az iroda a Turizmus Online-t.
Beköltözött a Tourinform a víztorony szoknyájába
A korábbi megújult fejdísz mellé új alsószoknyát is kapott Siófok 100 éves ipari műemléke, a város központjában álló víztorony.
Baromi boldogtalanok a magyarok
Az Ipsos globális kutatócég legfrissebb, 24 országra kiterjedő felmérése szerint a magyarok a legboldogtalanabb emberek a világon.
James Bond a Heineken reklámarca
A sörmárka már 15 éve szponzorálja a Bond-filmeket. Az idén mozikba kerülő Skyfall kapcsán Daniel Craig szerepel majd a Heineken reklámjaiban - adta hírül a Marketinginfo.
Uniós jelölés a bioboroknak
Új szabályokat fogadott el az Európai Unió (EU) biotermeléssel foglalkozó állandó bizottsága új szabályokat fogadott el az ökológiai borokra. Lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy az idei szürettől az EU-ban a bortermelők feltüntethetik termékeiken az „ökológiai bor” kifejezést - adta hírül az Agromonitor.
Családbarát erdei szálloda nyílik Noszvajon
Családbarát erdei szálloda nyílik Noszvajon
iPadről lehet bort kérni a Kempinski éttermében
Amikor bemutatták a tabletet, rögtön megjelent milliónyi elképzelés arról, hogy miként tudja majd azt hasznosítani a kereskedelem. Hasonlóan, mint annak idején a Microsoft nyomogatható asztalának, a Surface-nek a premierjekor, a különbség mindössze annyi, hogy az ötletek jelentős része az iPad esetében meg is valósult - írja az Appleblog.
Irigykedhetünk a horvát éttermesekre
A horvát kormány törvényjavaslata szerint 2013-tól 10 százalékra csökkentenék az éttermi étel- és italfogyasztás forgalmi adóját - derül ki a zágrábi kabinet honlapján olvasható jogszabálytervezetből - írja az Ingatlanmenedzser.
Pizzéria lett Óbuda legjobb étterme
Óbuda-Békásmegyer 13 étterme - meghívásos alapon - 2011-ben is megküzdött egymással az "Óbuda Legjobb Vendéglátóhelye" címért. A nyertes a Pizza Paradicsom lett, 1243 szavazattal - adta hírül a No Plaza.
Közösségi oldal indult gurméknak
A gasztronómia körül forgó magazinok, tévéműsorok, könyvek filmek mellé egy közösségi oldal is társult csütörtökön a Glam Media jóvoltából-írja a Médiainfo.
Az Egri Vár újdonságai
Február 11-én, szombaton - díszőrség kíséretében - átadták az Egri Vár felújított főbejáratát (déli kapu) és a Varkoch-kaput - közölte a Turizmus Online-nal az egri önkormányzat.
Csökken az éttermi fogyasztás áfája
A horvát kormány törvényjavaslata szerint 2013-tól 10 százalékra csökkentenék az éttermi étel- és italfogyasztás forgalmi adóját - derül ki a zágrábi kabinet honlapján olvasható jogszabálytervezetből.
Állami Számvevőszék: én szóltam a Malév miatt
Az Állami Számvevőszék éveken át figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra. A nemzeti légitársaság működési problémáira különösen élesen mutattak rá a privatizáció és az állami vagyonkezelés éves rendszerességgel kiadott jelentései, illetve a tartósan veszteségesen működő állami tulajdonú gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló jelentés - tájékoztatott az ÁSZ honlapján.
Csallóköz területi idegenforgalmi szövetség alakult
A régió turizmusának fellendítését tűzte zászlajára a Csallóköz területi idegenforgalmi szövetség, amely a szlovákiai Nagymegyeren pénteken tartotta alakuló ülését.
Beállt a Balaton jege, de azért ésszel!
Péntekre beállt a Balaton jege, vagyis a tavat összefüggő, de egyenetlen vastagságú jégréteg borítja; a rendőrség azt kéri, hogy a kijelölt jégpályákat használják a sportolni vágyók - mondta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek pénteken.
106, 454 - Na, ez mi?
Megjelent a Fehérvár Travel 2012. évi nyári programfüzete, mely az idén is terjedelmesebb lett, 124 oldalra bővült. Az utazási iroda 106 féle programajánlattal csábítja az utazni vágyókat, 454 időpontban.
Malév dolgozók ezrei a lapáton
A Malév csoport 2.600 munkavállalójából 2.080-at bocsátanak el csoportos létszámleépítés keretében - mondta el Róna Márta, a légitársaság szóvivője az MTI kérdésére pénteken.
Nirva Tours: Párizs haladóknak
Érdekességek a hódmezővásárhelyi Nirva Tours idei katalógusában.
Hova igen, hova nem juthatunk el jelenleg Ferihegyről?
A balkáni mellett közel-keleti, orosz és ukrán desztinációk estek ki a szórásból a Malév megszűntével.
A Tarom is lecsapott a Malév-utasokra
A Tarom árkedvezményt és jegycserét ajánl a Malév-repülőjegyek tulajdonosainak.