Túl magasak maradtak a mederhasználati díjak 

A Balatoni Hajózási Zrt. több balatoni kikötő képviseletében a térség országgyűlési képviselőihez fordul segítségért a mederhasználati díjak további 30 százalékos csökkentéséért, mert álláspontjuk szerint az új tarifa még mindig gátolja a kikötőfejlesztések beindulását és a vitorlásturizmus fellendülését - közölte Horváth Gyula, a cég vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel . Mint kifejtette, a 2008-as bevezetés óta jelentős előrelépés történt a mederhasználati díjak feltételrendszerében, de magyar viszonyok között a tarifa mértékét még mindig igen túlzónak ítélik a balatoni kikötő üzemeltetők.

Italos kartondobozért ingyen az állatkertbe 

Tíz darab kiürült tejes vagy gyümölcsleves kartondobozért cserébe ingyenes gyermekbelépőt kapnak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogatók szeptember 10-én és 11-én.

Öt év múlva bővülhet kétszer két sávosra az M70 autóút 

Azonnali forgalombiztonsági beavatkozások elvégzését és a kétszer két sávos bővítéshez szükséges tervezési feladatok elindítását rendelte el Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az M70 autóúton - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Magyar alkotás az amerikai Lángoló Ember fesztiválon 

dén első alkalommal magyar alkotás is szerepel a hétfőn kezdődő amerikai Burning Man fesztiválon, az óriás fokhagymainstallációt a gerezdekben ülő emberek fogják életre kelteni.

Magyarország először rendez repülő rali Európa-bajnokságot 

Először ad otthont repülő rali Európa-bajnokságnak Magyarország: keddtől péntekig a dunakeszi repülőtéren rendezik meg a kontinensviadalt, amelyen a házigazdák válogatottja mellett 13 külföldi csapat indul.

Bebarangolni Svájcot egy óra alatt 

Ticino tartományban, a Luganói-tó melletti Melide-ben kialakított Swissminiatur-parkban az alpesi ország 120 történelmi épületét, nevezetességét, technikai csodáit mutatják be.

Látogatórekord a Félsziget fesztiválon 

Látogatórekordot döntött idén a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál: négy nap alatt összesen 72-73 ezren keresték fel a magyarországi Sziget erdélyi kistestvérét - közölte hétfőn az MTI-vel Camelia Lepedus Sisko, a Félsziget fesztivál sajtóirodájának munkatársa.

VizesKEDDj Észak-Magyarországon 

Észak-Magyarország hazánk egyik termálkincsben leggazdagabb vidéke, ahol különféle hatású gyógyvizek találhatók. Ezeknek a kincseknek a megismertetésére idén immáron 4. alkalommal kerül megrendezésre Észak-Magyarország öt híres fürdőjében a VizesKEDDj akció, mely keddenkénti kedvezményes fürdőbelépőt biztosít mindazoknak, akik a vénasszonyok nyarán szeretnének kikapcsolódni.

Lázár János: nincs szükség kormányüdülőkre 

A Fidesz frakcióvezetője szerint jó üzenet lenne a társadalom felé, ha a kabinet felülvizsgálná, milyen állami vezetői körnek jár kiemelt egészségügyi ellátás, ahogyan az is, ha eladnák a kormányüdülőket.

Star Awards-díjra jelölték a budapesti International Language Travelt 

Először jelöltek magyar céget a nyelviskolák és nyelvi utaztató irodák nemzetközi díjára - a Language Travel Magazine által hat éve alapított Star Awards-díjra.

Népszerű Kínában a KFC 

A KFC 24 éve van jelen Kínában, a sikerének fontos eleme hogy mindig igyekszik (nem is sikertelenül) a helyiek ízlésvilágának mefelelő ízeket és konkrét ételeket is felvenni étlapjára. Helyi menüjében szerepelnek tradicionális kínai zabkását "másoló" ételek, amikben lehet sertés, uborka, gomba vagy akár záptojás - írja a Franchiseportál.

Jacko emlékfa a Kempinski előtt 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest többszáz híres embert látott vendégül az elmúlt 19 év során. Michael Jackson, a pop királya háromszor szállt meg a budapesti Kempinskiben, mindig ugyanabban az elnöki lakosztályban.

6-7 család érintett a Business Class csődjében 

Mintegy 6-7, Olaszországba utazott családot érint a szombathelyi Business Class 2008 utazási iroda fizetésképtelenné válása. Munkatársunktól

Free Wi-Fi a Heinekennel 

Háromszáz brit pubban épít ki Wi-Fi elérhetőséget a Heineken és a British Telecom 2012 végéig. Első lépcsőben szát Londoni és London környéki vendéglátóhelyen vezetik be az ingyenes szolgáltatást, ezt követi majd országszerte további kétszáz internet elérési pont.

Rozsdás vasak közt, hatvan méter magasan 

...elfogja az embert a tériszony annak ellenére is, hogy mondjuk saját szabadidős tevékenységéből kifolyólag sokat van ennél nagyságrendekkel magasabban. A rozsdás vasak a Ruhr-vidéken nyúlnak az égbe, a duisburgi tájparkban. Munkatársunktól

Magasabb felvásárlási árakra számítanak a szekszárdi szőlőtermelők 

Keresleti piacra és a tavalyinál 10-15 százalékkal magasabb felvásárlási árakra számítanak a szőlőtermelők a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban kezdődik több korai fajta szürete - adta hírül az MTI.

Megugrott a China Southern Airlines nyeresége 

A China Southern Airlines jelentése szerint az idei első félévben nettó nyeresége 531,6 millió dollárra nőtt, ami 32,71 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. 

A top 10 e-kereskedő közé került a Thomson Angliában 

A turisztikai cégek közül egyedül a Thomsonnak sikerült bekerülnie a legjobb a top 10 legjobbnak értékelt internetes kereskedő közé Angliában, a negyedévre vonatkozó listát a Hitwise állította össze a brit piacról. 

Olaszrizlig lett az idén Győr bora 

A IV. Győri Bornapokon 60 faházból kínálták az ország legkiválóbb borászai a termékeiket. Idén is megválasztották a város, illetve a fesztivál borait - írta a Győrplusz.hu.

...ha jó a vége 

A kánikula felülírta a szezonzárást a Balatonnál: az utolsó augusztusi hétvége jót tett a vendéglátósoknak. Teltház volt a hét végén, s a szombat délután megérkező szélvihar sem okozott nagy gondokat - írja a Somogyi Hírlap.

Törölték a New York-Budapest légi járatokat is 

Törölték a New York-Budapest légi járatokat is az Egyesült Államokon átsöprő hurrikán miatt, így sem az American Airlines, sem a Delta légitársaság járata nem érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vasárnap - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolat igazgatója az MTI-nek.

A turisták is megnyalják a tíz ujjukat 

Amint a Széll Kálmán tér olyan lesz, amilyet a Főváros, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Főmterv Zrt. által választott Finta és Társai Építész Stúdióval együtt megálmodott. Addig még kell várni egy kicsit. 2014-re valósulhat meg az első foka annak a többlépcsős folyamatnak, mely a tervekben szereplő összes szépet és jót valóra váltja. Mindenesetre a Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-én dönt a koncepciótervről Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes előterjesztése alapján.

Véget ért a SZIN 

Elhagyták az Újszegedi Partfürdőt a fesztiválozók.

Megújult a siófoki Nagystrand 

Négyszázmillió forintos költséggel teljesen felújították a siófoki Nagystrand parti részét. A munkához 195 millió forintos uniós támogatást nyertek a dél-dunántúli operatív program keretéből.

Kilátókupola a mohácsi emlékhelyen 

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Mohácsi Történelmi Emlékpark látogatóközpontját. A Siklós-Mohács Élményút részét képező emlékpark fejlesztése hazai és uniós források felhasználásával, fél milliárd forintból valósult meg.

Újra lehet az interneten vonatjegyet vásárolni 

Vasárnap délutánra helyreállították a szakemberek a MÁV-START Zrt. internetes jegyértékesítési rendszerét, újra zavartalan az online jegyvásárlás és a menetjegyek kinyomtatása az automatáknál, az ország egész területén.

Online nyereményjáték a brit Travel Bulletinben 

A Magyar Turizmus Zrt. londoni irodája és a Travel Bulletin szakmai hetilap, közös nyeremenyjátékot szervez a brit turisztikai szakma számára, az év utolsó három hónapjában.

Turizmusmarketing képzés a BKF-en 

Idén is elindítja másoddiplomás turizmusmarketing képzését a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. Az egy éves kurzuson neves gyakorlati szakemberek oktatják a stratégiai gondolkodást és a legújabb offline és online megoldásokat.

Magyarország melléklet a brit Travel Bulletin szakmai hetilapban 

A MT Zrt londoni képviselete 2011. oktober 28-án, Magyarország turisztikai kínálatát bemutató riportot jelentet meg a brit utazásszervezők szakmai kiadványában, a Travel Bulletin magazinban.

Lendületes kezdés Düsseldorfban 

Pénteken nyitotta meg kapuit a düsseldorfi Caravan Salon Camping kiállítás, amely rendezvénynek már az első napja is bizakodásra adhat okot.

Az utolsó kockakő is a helyére került 

...az ezeréves Szentendre Fő terén, így a festői művészváros lakói pénteken visszafoglalhatták Fő terüket. Dr. Dietz Ferenc polgármester köszöntő beszédében egyebek mellett arról beszélt, hogy az új, 1000 év+ program során megújult, párját ritkító szépségű tér ismét valódi agora lehet a barokk belvárosban.

Névvitába keveredett a színész 

Nem volt biztos, hogy használhatják a Wahlburgers nevet, ezért vártak mostanáig az étterem elindításável. A Mark, Donnie és Paul Wahlberg által kitalált Wahlburgers név ugyanis már használtban volt: a Tom Wahl tulajdonában levő, rochesteri illetőségű burgerlánc birtokolta a jogokat - írja a Dívány.

Megújult a Hotel Azúr 

A közel két évig tartó fejlesztést záró rendezvényen, csütörtökön Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, szimbolikus értékű a beruházás, mert magyar vállalkozás fejlődött, hogy magyar gondolat valósult meg a magyar államban magyar fejlesztőkkel.

Kőbánya-Kispest - mikor lészen kész az állomás? 

A BKK és a BKV számára az utas- és forgalombiztonság az elsődleges követelmény, amelynek a Köki Terminál bevásárlóközpont beruházója által végzett kivitelezési munkák - az ellenkező tartalmú sajtónyilatkozatokkal szemben - még mindig nem felelnek meg, hiszen alapvető hiányosságok tapasztalhatók. A beruházás átvételéig továbbra is az ideiglenes forgalmi rend marad érvényben, a metró és a buszok többsége a Határ útig jár - közölte honlapján a főváros.

Naponta 1 milliárd forint kerül a gazdaságba 

Eddig 7.200 pályázat érkezett az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) meghirdetett pályázati felhívásaira, ami 800 milliárd forint értékű forrásigényt jelent - közölte Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára az Echo TV-nek adott interjújában, mint arról a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján tájékoztatott.

A Balaton olyan, mint egy menyasszony 

...ezzel a mondattal kezdi Sascha Lübbe hangulatos, kedvcsináló írását a közel 150 ezer példányszámban megjelenő és mintegy 400 ezer olvasót számláló Berliner Zeitung augusztus 20-21-i hétvégi számában, az "Utazás" rovatban.

Bővítették a siófoki Hotel Azúrt 

Új szárnnyal, szórakoztatóközponttal és konferenciatermekkel bővítették a siófoki Hotel Azúrt 1,82 milliárd forintos beruházással.

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva 

Képzőművészet, zene, irodalom és játék - pénteken kezdődik a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál, amelynek három napja alatt a szervezők ígérete szerint mindenki megtalálja a kedvére való programot.

ÁNTSZ: csak kisebb hiányosságok voltak a Szigeten 

Csak kisebb közegészségügyi hiányosságokat találtak a hatóságok az augusztusi Sziget Fesztiválon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.

Hajóval menekítik a külföldieket Tripoliból 

Hajókkal menekítik a külföldieket - köztük egy magyar állampolgárt - Tripoliból, Líbia fővárosából; a mentőakciót a városban szinte egyedüliként működő külképviselet, a magyar nagykövetség koordinálja - tudta meg az MTI Hírcentrum stábja.

Fontos pillér marad a Félsziget fesztivál 

A Félsziget fesztivál a jövőben is fontos pillére marad a Sziget Szervezőirodának, amelynek jelenleg a marosvásárhelyi az egyedüli külföldi fesztiválja - jelentette ki Fülöp Zoltán, a Sziget Szervezőiroda igazgatója Marosvásárhelyen.

Fantom a nápolyi múzeumban? 

Szellem vagy csaló kísért a nápolyi régészeti múzeumban? A kísértethistóriát még nem sikerült megfejteni.

Picasso-ősz lesz Pozsonyban 

Picasso-ősz lesz az idén Pozsonyban. A Mirbach-palotában székelő városi galériában szeptember 8-án nyílik a Picasso: La suite vollard (Szerelem és halál) című tárlat.

Felszámolják a sármelléki repülőtér bérlőjének anyacégét 

Felszámolási eljárás indult a sármelléki FlyBalaton repülőteret bérlő társaság anyacége ellen, de a felszámoló közlése szerint a repülőtér működését ez nem érinti.

Nemzetközi konferenciadömping az első félévben 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) 2011 első félévére vonatkozóan is elkészítette statisztikai elemzését a hazai hivatásturisztikai piac alakulásáról.

A Zürich Tourismus jó üzlete 

Svájc legnagyobb, és talán legismertebb városának marketing irodája a nemzetközi filmipar jobb kiszolgálása érdekében összefogott a helyi hatóságokkal, és létrehozta a Zürich Film Office-t.

Sajátos megemlékezés 9/11-ről 

Különlegesen emlékezik a 2001 szeptember 11-i terrortámadás áldozataira egy amerikai pincészet. A borászat 9/11 névre keresztelt borcsaládot dobott piacra. A gesztus nem mindenkinek tetszik - írja a Borászportál.

Megvan a Meki szépségkirálynője! 

Megvan a hazai Miss McDonald's verseny győztese, Kroer Bettina 2009 óta dolgozik az étteremláncnál.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére