Olaszrizlig lett az idén Győr bora

A IV. Győri Bornapokon 60 faházból kínálták az ország legkiválóbb borászai a termékeiket. Idén is megválasztották a város, illetve a fesztivál borait - írta a Győrplusz.hu.

Győr város bora Hangyál Balázs (képen) olaszrizlingje lett. A borász megköszönte az elismerést, és megosztotta mottóját a közönséggel: „Bor az élet, a többi csak részlet."

A város borát 14 szakértőből álló zsűri választotta ki, akik a fesztiválon résztvevő pincetulajdonosokból kerültek ki. A nyertes bor a Pannonhalmi Borvidék egyik terméke lett, így a zsűriben erről a vidékről nem vett részt borász a bírálásban.

Az év borának készítője, Hangyál Balázs elmondta a Győrplusz.hu-nak, hogy a nyertes bor öt különböző szüret szőlőinek házasításából állt össze egy gyönyörűen illatozó, az olaszrizlinges jegyeket szépen hordozó borrá.

Különös öröm a díj a borásznak, mert 2010 nehéz évjárat volt a sok csapadék és a kevés napsütés miatt. Nem utolsó sorban pedig nagy megtisztelés számára, hiszen kisebb borászata így jobban előtérbe kerülhet elsősorban a környéken, valamint a munka is nagyobb lendülettel és lelkesedéssel folytatódik.

A legemlékezetesebb bor a Deé Családi Pincészet Irsai Olivér 2010-es évjáratú bora lett.

A fesztivál borait több kategóriában választották. A fehérek közül a Kreinbacher Öreg Tőkék Bora 2009. bizonyult idén a legjobbnak a Womlói borvidékről.

A legkitűnőbb rosé a Chateau Kajmád Portugeiser Rose 2010 lett Szekszárdról.

Vörösborok közül a Takler Pincészet Syan Reserve 2008. nevezetűt szavazták meg győztesnek.

A legfinomabb édes bor a Vineum Borház Tokaji 5 puttonyos aszúja lett a 2002-es évjáratból. (forrás: Nyugathír)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.