Az év első balatoni vitorlásversenyét a jég sem állíthatta meg

Az év első balatoni vitorlásversenyét a jég sem állíthatta meg 

Jég, köd, napsütés, szél. Mindezekből kijutott azoknak, akik február 9-én szombaton Balatonlellén rajthoz álltak a III. Farsangi Regatta Vitorlásversenyen.
Hazai afrodiziákumok is feldobhatják a Valentin-napot

Hazai afrodiziákumok is feldobhatják a Valentin-napot 

A Felelős Gasztrohős Alapítvány új kampányában a messziről utaztatott alapanyagok környezetkárosító hatásaira szeretné felhívni a figyelmet és megmutatni, hogy a helyi, szezonális alapanyagokból is készíthetünk elegáns és ízletes reggelit vagy vacsorát.

Turizmus, szállodaipar, vendéglátás startupjai, figyelem! 

A HOTREC 2018 decemberében indította a www.hospitality-startup.eu portált azzal a céllal, hogy az EU tagországaiban az elmúlt 5 évben indított korszerű technológiákat, IT megoldásokat, mesterséges intelligenciát kínáló startup cégeket megismertesse a turizmusban, a szállodaipar,a vendéglátás területén működő vállalkozásokkal. Ilyen módon a HOTREC népszerűsíti ezeket,illetve segíteni próbál a szállodáknak, éttermeknek stb. a marketingben, az értékesítésben, az adatfeldolgozásban, a munkaerő kiváltásában, a termelékenység növelésében - adta hírül együttműködő partnerünk, az MSZÉSZ.

Az Alitalia is belekeveredett a francia-olasz viszályba  

Bizonyosnak tűnik, hogy az olasz légitársaságot is súlyosan érintheti a kirobbant francia-olasz viszály. Vége egy időre a legendás francia-olasz barátságnak.
Új név a SZIN fellépői között

Új név a SZIN fellépői között 

200 nap múlva indul a nyári suliszünetet búcsúztató Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), ennek örömére a szervezők bedobtak a köztudatba néhány új fellépőt, köztük egy spanyol-német énekes-dalszerzőt, Alvaro Solert, aki először lép fel hazai fesztiválon. 
Pálinka: törvénybe foglalható a jó íz?

Pálinka: törvénybe foglalható a jó íz? 

Másképp fogalmazva: előfordulhat-e, hogy ugyan egy párlat mindenben megfelel a törvényi előírásoknak, az ital mégis nagyon rossz? Hogyan segíthetnek ebben a vizsgálatok? 
Azonnali fordítás a portáspulnál?

Azonnali fordítás a portáspulnál? 

A Hyatt Hotels Corporation és a Google megállapodtak, hogy a szállodavállalathoz tartozó Hyatt Regency San Francisco Airport hotelben tesztelni fogják a Google Assistant – Interpreter Mode okos eszközét - tudtuk meg partnerünk, az MSZÉSZ értesülései alapján.
Bécs és az ovetrourism megelőzése

Bécs és az ovetrourism megelőzése 

Ausztria, Bécs turizmusa (is) kiváló eredményeket ért el 2018-ban. November végéig 14,8 millió vendégéjszakák regisztráltak az osztrák fővárosban, ami 5,1%-kal meghaladta az előző évit. Ugyanakkor a növekvő vendégszám miatt főleg a Belvárosban, az I. kerületben lakók részéről megnőtt a panaszok száma, sokan félnek, hogy Bécset is eléri az „overtourism”. - tudtuk meg együttműködő partnerünk, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének hírleveléből. 
Csökkent a légi közlekedés bővülési üteme

Csökkent a légi közlekedés bővülési üteme 

A 2017-es évhez képest tavaly némileg csökkent a légi utasforgalom bővülési üteme, de a járatok kihasználtsága rekord szintre nőtt - olvasható a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közleményében.
Top 10 belföldi úti cél - 1. helyezett!

Top 10 belföldi úti cél - 1. helyezett! 

A turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Budapest minden felmérés szerint a legnépszerűbb hazai úti cél: ugyanis fővárosunk nyerte el az Európa legjobb úti célja 2019 díjat - az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet versenyében.

Klímavédő vegetáriánus influencer lehet a pápa? 

Egymillió dollárt (280 millió forintot) ajánlott egy környezetvédő szervezet a pápának, aki a pénzt az általa kiválasztott jótékonysági szervezeteknek adhatja, ha a nagyböjt alatt nem eszik húst és tejterméket.

Partnerparty díjesővel Ferihegyen 

Pörgősen összerakott partnerpartyt és díjkiosztó gálát tartott február 7-én, este a Budapest Airport, a Ferihegy 1-es terminálon. Látványos show-elemekkel gazdagítva.

150 járatát törli a Brussels Airlines jövő szerdán 

Százötven jövő szerdai járatát törölte a Brussels Airlines belga nemzeti légitársaság az akkorra tervezett országos sztrájk miatt - jelentette be csütörtökön a vállalat.

Veszélyes az amszterdami csatornákon hajózni? 

Sürgős felújításra szorul több szakaszon Amszterdam csatornáinak fala és számos hídja, mivel omladoznak a karbantartás hiánya miatt, jelentette be a holland város polgármesteri hivatala.

Térképre vittek több mint 250 Bauhaus épületet Budapesten 

A legklasszabb budapesti épületünnep a Budapest100 minden tavasszal, amikor az adott témához kapcsolódó házak megnyitják kapuikat. A lakók vendégül látják a látogatókat, a felkészülés közben pedig megismerik egymást és saját házuk történetét - írja az Urbanista.

Légitársaságot a szegényeknek! 

Az ötmillió állandó lakossal rendelkező Szicília régió elnöke és egy reptérüzemeltető helyi légitársaságot szeretne alapítani. A regionális forgalomra szánt cég a helyieknek, különösképp pedig közülük a diákoknak, időseknek és szegényeknek olcsóbb tarifákat kínálna - írja az Airportal.hu

BREXIT: részletes esélylatolgatás a HOTREC-től 

Az elemzés egyaránt kitér a megállapodással zajló és a megállapodás nélküli, úgynevezett hard Brexit esetén várható forgatókönyvekre.

Már 17 új Hotelstars védjegy az idén 

A Hotelstars Minősítő Bizottság javaslata alapján a Bíráló Bizottság 1 db 1* - os , 7 db 3* - os, 1 db 3*superior, 7 db 4* - os és 1 db 4*superior védjegyet adományozott az alábbi szállodáknak eddig 2019 - ben.

Készül a Családbarát Szálloda védjegy 

Az MSZÉSZ szakértői munkacsoportja a Hotelstars szállodaminősítési rendszer analógiájára - azt kiegészítve - egy egységes, átlátható értékelési rendszert dolgozott ki a „Családbarát szállodák” minősítésére és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál kezdeményezte az erről szóló tanúsító védjegy bejegyzését.

Megvannak az MSZÉSZ tavaszi régióüléseinek időpontjai! 

A régióvezetők hamarosan küldik a meghívókat a tagok számára.

Pont Itt és Indulj! 

Két új profilú turisztikai magazint indít a PPH Média.

Szeretné naponta 16-szor látni a naplementét? 

Már foglalhatók a 12 napos all inclusive programok az Aurora Station fedélzetén. Mélyen zsebbe kell értük nyúlni.

Amerikai tudósok: a tequila fogyaszt 

Az American Chemical Society (Amerikai Vegyésztársaság) tudósai arra a megállapításra jutottak, hogy a tequila alapját képező növényben fellelhető cukor csökkenti a tequilafogyasztók vércukorszintjét, és a fogyókúrát is megkönnyítheti.

Top 10 belföldi úti cél - 2. helyezett 

A turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került -a tavalyi helyezését megtartva-, a dobogó második fokára Siófok.

Neoreneszánsz kávézó nyílt 

Közel két év kényszerű csend után kávézó költözött Budapest neoreneszánsz ékszeres dobozába, a Párisi Nagy Áruház szívében található Lotz-terembe.

Utazás kiállítás díszvendégei 

Az Utazás kiállítás, mint Magyarország legjelentősebb turisztikai vására teret biztosít egy-egy ország vagy térség kiemelt bemutatkozására a szakmának és a nagyközönségnek egyaránt. Az idei díszvendégek is különös gonddal készülnek a rendezvényre.

A MUISZ az Urban Betyár Étteremben adja át a 2018-as év szolgáltatói díjait 

A 2019. év első MUISZ vacsorájára február 18-án, az Urban Betyár Étterem és Néprajzi Élményközpontban kerül sor, ahol Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének 2018. december 12-én megválasztott elnöke ismerteti a Szövetség ez évi munkatervét.

Békásmegyer irányába egyirányúsítják a Szentendrei út egy részét 

A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával, a BKK beruházásában felújítják a III. kerületben a Szentendrei út Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti szakaszát és annak környezetét, a rekonstrukciót az elhasználódott útburkolat indokolja. A mintegy 1000 méter hosszú útszakasz helyreállítása várhatóan 2019 májusától novemberéig tart majd, erre az időszakra Békásmegyer irányába egyirányúsítják a Szentendrei út ezen részét. A felújítás során az útszakaszt újraaszfaltozzák, továbbá, ahol szükséges, teljesen új útpályaszerkezet épül. A rekonstrukcióhoz kapcsolódó közbeszerzési ajánlattételi felhívás 2019. február 1-én jelent meg.

A magyarok és a gasztronómia 

A Dining Guide gasztronómiai platform megbízásából, az Ipsos Kutatóintézet készített reprezentatív közvélemény-kutatást.

Air France HOP - átláthatóbbá teszik a csoport portfólióját 

Air France HOP néven folytatja leányvállalatának márkaépítését az Air France. A francia cég bejelentette, hogy a 2013 óta HOP! néven működő főleg francia belföldre specializálódott légitársaságával új néven, Air France HOP-ként találkozhatunk majd.

Ilyen volt az Olaszrizling Szerintünk 

Február első hétvégéjén a Jásdi Borterasz és a Szent Donát Birtok közös szervezésében, 27 kiállító borász részvételével lezajlott a 10., jubileumi Olaszrizling Szerintünk. A rendezvényen idén a balatoni borpiramis második lépcsőfoka, a HegyBor került fókuszba.

Az éghajlatváltozás hatására bezöldülnek az élhető vizek 

A 21. század végére a világ óceánjainak legalább fele zöld színű lesz, köszönhetően annak, hogy az éghajlatváltozás nyomán egyre melegebbé és savasabbá válik a tengervíz, amelyben így elszaporodnak a víz felszínén lebegő aprócska, fotoszintetizáló élőlények - mondja egy új kutatás.

Síelés a szomszédoknál - és egy kicsit távolabb 

Lassan itt a síszezon vége, a magyarok pedig szívesen utaznak egy kis hóért a szomszédos országokba akár hétvégére is. Azoknak akik régebb óta síelnek nagyon fontos a síterep pályáinak jelzése, hossza és minősége. A shopalike.hu összegyűjtötte a legtöbb kilométert és a pályák hosszúságát jelzések szerint.

Vonattal a karneválra 

A Venezia Expressz március 1-jén este indul Budapestről; március 2-án délelőtt érkezik a lagúnák városába, ahol az utasok rögtön belevethetik magukat az álarcos forgatagba és felfedezhetik Velence csodáit. A Canal Grande, a Rialto híd, a Szent Márk tér a híres harangtoronnyal és a gyönyörű bazilikával vagy a Dózse-palota és a Sóhajok hídja mind-mind kihagyhatatlan helyszínek!

Farmville a valóságban 

Közösségi finanszírozású kert épül Harta mellett, ahonnan közvetlenül az előfizetőkhöz szállítják majd a megtermelt ételt. A Farm to table egy társadalmi mozgalom, amely arra törekszik, hogy a helyi ételeket közvetlenül a termelőtől szerezzék be a háztartások, éttermek, iskolák, így a szállítási idő minimálisra csökken, nincs tárolási költség, közvetítő, és nem veszít minőségéből a termék, amíg az üzletek polcain áll.

Szép volt, MUISZ! 

A gyönyörűen felújított Szépművészeti Múzeumba invitálta tagjságát egy tartalmas programra a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) február 5-én.

Top 10 belföldi úti cél - 3. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került a tavalyi helyezését megtartva, a dobogó harmadik fokára Eger.

Egymilliárdos ráfordítással fejleszt idén Hévíz 

A költségvetés több mint egyharmadát tudja Hévíz beruházásokra fordítani 2019-ben. A 3 milliárd 941 millió forint főösszegű büdzsé a működési kiadások mellett összesen 1 milliárd 52 millió forint összegben tartalmaz ugyanis beruházásokat – derül ki a város elfogadott költségvetési rendeletéből.

A látványos blockbuster kiállítás megérkezett Budapestre 

AVATAR: Discover Pandora - a XXI. század filmtermésének egyik legjelentősebb, korszakalkotó alkotása, James Cameron AVATAR című filmje inspirálta azt a kiállítást, amit Európában először Budapesten mutatnak be. A rendkívül látványos blockbuster kiállítás a Pandora lélegzetelállító környezetét és lenyűgöző teremtményeit mutatja be. Az esemény február 2-án nyílt az Andrássy Élményközpontban és tart május 31-ig.

Egy harmadik osztályon is utazhatunk Budapestről az Emirates-szel 

Februártól háromosztályos elrendezésű Boeing 777-300ER repülőgépekkel teljesíti Budapest-Dubaj járatát az Emirates. Beszálláskor 2009-es évjáratú Dom Perignon Vintage pezsgővel várja megújult First Osztályának utasait az Emirates, így már Budapestről indulva is megtapasztalhatják a magyar utasok az exkluzív kabinok kényelmét és a prémium fedélzeti szolgáltatásokat. Jelenleg az Emirates az egyetlen légitársaság, amely First Osztályú utazást kínál a magyar fővárosból.

A budapesti Kempinski egy amerikai toplistán 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest második helyen áll a 2019-es U.S. News & World Report Best Hotels rangsorban a magyarországi hotelek között.

Mit vár Velence az egynapos látogatókra rótt belépőtől? 

A velencei polgármesteri hivatal még tanulmányozza a belépési díj bevezetésének módozatait, de a tervek szerint az önkormányzati testület májusra megszavazza az intézkedést, amelytől kisebb tömeget és nagyobb bevételt vár az olasz város -írja az MTI.

Magyarország konzuli képviseletet nyitott Miamiban 

Magyarország konzuli képviseletet nyitott Miamiban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - aki felavatta a képviseletet - az MTI-nek telefonon nyilatkozva a nyitás indokaként az ott élő magyarok közösségeivel való kapcsolattartást, a gazdasági kapcsolatok fejlesztését, valamint az ott nyaralók konzuli ügyeinek intézését nevezte meg.

Budapest lett Európa legjobb úti célja 

Budapest nyerte el az Európa legjobb úti célja 2019 díjat - közölte az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet Tarlós István főpolgármesterrel levélben, amelyet kedden tettek közzé a budapest.hu oldalon - írja az MTI.

Éjszaka csőd miatt leállt a Germania 

Csődöt jelentett a Germania (Germania Fluggesellschaft mbH), a légitársaság február 4-ről 5-re virradó éjjel a légitársaság leállította üzemelését. A menedzsment értesítette a munkavállalókat a helyzetről, a fizetésképtelenség kiterjed a Germania Technik Brandenburg GmbH karbantartócégre és Germania Flugdienste GmbH leányvállalatra is - írja az Airportal.hu

Többször, és több borravalót adunk, mint valaha 

Mintegy 7-8 százalékkal növelheti a bevételt a kártyás fizetés a vendéglátóhelyeken, főként a gyorsabb és zökkenőmentes kiszolgálás miatt. Ráadásul a borravalót sem befolyásolja már a bankkártyás fizetés: a legtöbb fogyasztó a kiszolgálás minősége alapján dönt, és ha megfelelő a fizetési rendszer, a vásárlók 54 százaléka is ad legalább 5 százalék borravalót.

Kényelmi fejlesztések a Liszt Ferenc Repülőtéren 

Bár a Budapest Airport 2024-ig előirányzott, összességében 225 milliárd forintos fejlesztési terve hosszabb távon hoz látványos változásokat a repülőtér életébe, számos kisebb beruházás már most esedékessé vált a bud:plus program keretében.

Top 10 belföldi úti cél - 4. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került a tavalyi helyezését megtartva Hajdúszoboszló.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!