Egyszeri támogatásra pályázhatnak a vidéki idegenvezetők

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., közösen hirdetett pályázatot 300 milliós keretösszeggel.

A támogatás célja

"Magyarország turisztikai értékeinek megismertetésében nélkülözhetetlen érdemei vannak az országban tevékenykedő idegenvezetőknek. A koronavírus-járvány okozta válság azonban az idegenvezetőket sem kímélte, a turisták számának visszaesése miatt az elsők között maradtak munka nélkül a hazai idegenvezetők. Az idegenvezetők rendelésállománya minimálisra csökkent, illetve megszűnt, kiemelten sújtva a vidéki térségeket. A konstrukció célja, hogy a tapasztalt vidéki szakemberek ne hagyják el tömegesen a pályát, felhasználva azt a nagy mennyiségű tudásanyagot, amivel rendelkeznek – segítsenek újraépíteni a vidéki turizmust. Az idegenvezetők számára kidolgozott pályázati rendszer kialakításával a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 stratégiai célrendszerét támogató, a turizmus ágazatban foglalkoztatottak felkészültségének és motivációjának erősítését előirányzó, hatékony intézkedés valósulhat meg" - olvasható a kiírásban.

Jogosultak köre

A felhívásra idegenvezető engedéllyel rendelkező természetes személyek és egyéni vállalkozók, valamint idegenvezetésre jogosult jogi személyek pályázhatnak. A tervezett pályázati konstrukció keretében olyan 2020. június 1. napját megelőzően bejelentett vidéki lakóhellyel rendelkező idegenvezető juthat forráshoz, aki a tavalyi évben idegenvezető tevékenységet végzett Magyarországon, igazolható módon volt bevétele a tevékenység űzéséből és a pályázat benyújtásakor is fenntartja ezen tevékenységét, továbbá rendelkezik hatályos idegenvezetői „igazolvánnyal”.

Forráskeret, támogatás mértéke, összege

A Magyar Turisztikai Ügynökség, mint a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kezelő szerve és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., mint támogató szervezet által közösen meghirdetésre kerülő pályázati felhívás keretösszege: 300 000 000 Ft. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege nettó 200 000 Ft/fő. Ugyanazon idegenvezetőre csak egyszer vehető igénybe a támogatás.

Pályázat benyújtásának módja

A pályázatok benyújtására postai úton lesz lehetőség, egyszerűsített igénylési eljárás keretében. A részletes Pályázati felhívás és útmutató megjelenése hamarosan várható. Naprakész információk a www.kisfaludyprogram.hu oldalon.

Éppen tegnap írtunk arról, hogy az idegenvezetők érdekvédelmi szervezetei milyen támogatást éreznének hasznosnak és méltányosnak a szakmabeliek számára. Ők úgy gondolják, havi 100 000 forinttal lennének kisegítve év végéig, jövő tavaszig. Ez a támogatás azonban egyszeri, és csak a vidéki kollégák számára lehívható, a fővárosiak nincsenek a jogosultak között.

Forrás: Turizmus Online


Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.