Már Tokaj környékén is lehet nyaralóhajózni

2020. június 30-án szervezte meg tokaji tanulmányútját a MAHART Zrt. a Magyar Utazási Irodák Szövetségével közreműködve, hogy bemutassa az országban egyedülálló szolgáltatását, a nyaralóhajózást.

A Tisza-tó, Felső-Tisza és a Bodrog térségében, két báziskikötővel (Tokaj, Kisköre 10-10 hajóval) ellátott területen fedezhetik fel a vizeket az érdeklődők, 4, 6, illetve 8 fős hajót bérelve. A hajók vezetői engedély nélkül, egy rövid, helyben történő oktatást követően vehetők bérbe július 4-től. A nyaralóhajózás igény szerinti programokkal is kiegészíthető, ennek megszervezésében a bázis kikötő munkatársai készséggel állnak rendelkezésre. A hajók iránt az érdeklődés nagy, a foglaltság dinamikusan növekszik, s a hazai vendégeken túl, külföldi érdeklődések is befutottak már a társasághoz. A nyaralóhajózás egy egészen új szemszögből képes a desztinációt bemutatni és megszerettetni az odalátogatókkal. Turisztikai szempontból komoly vonzerővel bír, mert új, izgalmas és egyedi formája a nyaralásnak Magyarországon.

A program célja a nyaralóhajózás kultúrájának bevezetésén túl, a környék turizmusának fellendítése – ennek keretében szorosan együttműködnek a helyi termelőkkel, éttermekkel, manufaktúrákkal, szolgáltatókkal is.

A tanulmányút résztvevői megkóstolhatták a helyi gasztronómia remekeit, a LaBor Bistro által biztosított túrósbatyut, szőlőmaglisztes kalácsokat, a helyi sajtokat, az Ízes Örömest Lekvárium termékeit, a Csicsörke szörpöket és a Borecet Manufaktúra termékeit. A környék gasztro vonzerői között a mádi Mad Wine és a Hétszőlő birtokok, valamint a tokaji Rákóczi Pince és Udvarház borait is megismerhették a résztvevők.

Kulturális szempontból is szolgál kuriózumokkal a környék: Mádon építészetileg európai viszonylatban is kiemelkedő fontosságú zsinagóga és rabbiház található.

Forrás: Turizmus Online


Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben

Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben 

Májust gyakran nevezik zöld hónapnak, hiszen a természet, a fák és virágok újjászületésének ideje.
A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten

A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten 

Három nő, három művészeti ág, egy közös nyelv: megnyílt a PRIMAVERA kiállítás a FISE Galériában.
Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál

Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál 

Június 7-én és 8-án rendezik meg negyedik alkalommal Békéscsabán, Békésen és Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivált .
Programhegyek az Európa-napon

Programhegyek az Európa-napon 

Izgalmas programokkal és hasznos információkkal várják a szervezők az érdeklődőket az Európa-napon és az immár hagyományos EU-s futáson.
Kék Zóna Noszvajon

Kék Zóna Noszvajon  

Különleges eseménynek adott otthont a Nomád Hotel & Glamping.
Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat

Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat 

Hatvanhárom pályázat érkezett a MaReSz idei versenyére.
Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar

Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar 

Június 11-én először lép fel önálló koncerttel Magyarországon a Biffy Clyro.
Miért olyan hatékony az ablakra ragasztható fólia?

Miért olyan hatékony az ablakra ragasztható fólia?  

Egy hétvégi séta vagy reggeli kocogás során, ahogy a városban haladunk, láthatjuk, hogy rengeteg bolt kirakatán található fólia vagy valamilyen matrica. Ezek többféle célt szolgálhatnak, amelyek közül az első a figyelemfelkeltés. Ez egy jól bevált offline marketingeszköz, amit érdemes minden vállalkozásnak használnia.
Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.