Megjelent a Budapest Finest magazin nyári száma

Megjelent a Budapest Finest magazin nyári száma 

Budapest a kultúra és sport fővárosaként az egyik legvonzóbb turisztikai célállomás 2017 nyarán – számol be nyári kiadásában a Budapest’s Finest, az értékeket és élményt kereső turisták reprezentatív magazinja.
Lemondott az Uber alapítója a vezérigazgatói posztról

Lemondott az Uber alapítója a vezérigazgatói posztról 

Kedden lemondott Travis Kalanick, az Uber nevű közösségi személyszállítási cég egyik alapítója és vezérigazgatója - írja a New York Times.
Gerard Piqué a főszereplője a Costa hajóstársaság új kampányának

Gerard Piqué a főszereplője a Costa hajóstársaság új kampányának 

A Costa Cruises elindította új nemzetközi kampányát, a videó főszereplője Gerard Piqué, az FC Barcelona és a spanyol nemzeti válogatott hátvédje.

Eltűnnek a monitorok az American Airlines egyes járatairól 

Nagy lépésre készül az American Airlines: az év második felében eltűnnek a Boeing 737MAX típusú repülőgépekről az ülések háttámlájába szerelt képernyők.

20 százalékkal nőtt az előfoglalások aránya a Balatontouristnál 

Egy év alatt 20 százalékkal emelkedett az előfoglalások aránya a Balatontourist által üzemeltetett tó körüli kempingekben. A nagy érdeklődés miatt a főszezonra már szinte elkeltek a közvetlen vízparti parcellák, és lefoglalták az üdülőházak, mobilházak, illetve bérsátrak nagy részét is.  Nem csak a külföldi, hanem a belföldi turisták között is egyre több a visszatérő vendég.

Szlovák utazási irodával utaztatja Balira a táborozókat Rubint Réka 

Több mint hétszázezer forintba kerül Rubint Réka Alakreform tábora, amit idén ősszel Balin rendeznek meg.
Kritikus állapotban az ország egyik különleges kilátója Cserszegtomajon

Kritikus állapotban az ország egyik különleges kilátója Cserszegtomajon 

A Margit-kilátót két éve nem lehet látogatni. Finanszírozási problémák miatt a megerősítő munkák szünetelnek és ez kritikussá teheti a torony fennmaradását. 
Nagy, közös csobbanást szervez a WWF

Nagy, közös csobbanást szervez a WWF 

Több mint egy évtizedes hagyomány egy nagy, közös csobbanással ünnepelni az európai folyókat és vizesélőhelyeket. Idén a WWF szervezésében Magyarország ismét csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja július 9-én, délután 3 órakor. A WWF Magyarország központi eseménye Tiszalökön lesz, a PET Kupa hajóinak beérkezése után.
Koncertek és kertmozi az egri Szépasszonyvölgyben

Koncertek és kertmozi az egri Szépasszonyvölgyben 

Miután az utcazenészek bemutatkozását reprezentáló országos versenyre nagyobb számban érkeztek turisták az egri belvárosba, már az újabb nyári programokra készülnek a rendezők. Erről tájékoztatták az újságírókat kedden, a hevesi megyeszékhelyen, az Artiszt Kultúrbárban. 
Négyszer több fejlesztési támogatást kapott a balatonfüredi Széchenyi strand, mint a többi

Négyszer több fejlesztési támogatást kapott a balatonfüredi Széchenyi strand, mint a többi 

Egyetlen balatoni strand négyszer akkora fejlesztési támogatást kapott uniós forrásból az idei évben, mint a többi - olvasható a Balatontipp.hu oldalon. 

A bérbeadó magánszemélyt számlaadásra kötelezi az áfatörvény 

Az online foglalási rendszeren, így például az Airbnb-n keresztül akár egy szobát vagy teljes ingatlant szálláshelyként bérbeadó magánszemélyeket számlaadási kötelezettség terheli - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján. 

Bulgáriában a Robinson Tours-szal 

Június 17-én este érkezett Budapestre a Robinson Tours csapata bolgár tanulmányútjáról a Robinson Tours első charter járatával, melyen közel 40 kolléga vett részt. 

Ezek a legjobb légitársaságok a Skytrax szerint 

A Skytrax 2017. június 20-án, a Párizsi Air Show keretén belül hirdette ki "Az év legjobb légitársasága" díját. A Skytrax légiipari piackutató intézet mintegy 18 millió utast kérdezett meg a témában több mint 160 országból. 

„Expedíció az ismeretlenbe rejtély-szoba” a Múzeumok Éjszakáján 

A Travel Channel újra megépíti “Expedíció az ismeretlenbe rejtély-szobát" a Magyar Természettudományi Múzeumban június 24-én.

Voltak, vannak és lesznek portugáliai útjaink! 

A sikeres portugáliai programok egyik kulcsa, ha egy megfelelő légitársasággal megfelelő módon el lehet az országba jutni. Réthy Júliáék és sokak nagy örömére egy kisebb cégtörténeti vargabetű után visszatér a TAP Portugal a magyar piacra, hogy ott folytassa, ahol tavaly abbahagyta. Sőt, akár — ami a kapacitást illeti — többel is — derült ki kedden, az MSE Tours által szervezett portugál kedvcsináló eseményen.

A Balaton-Felvidék is a Mastercard TOP 15 listáján 

Tizenötödik helyen végzett Magyarország és a Balaton-Felvidék a Mastercard „Top Hidden Treasures” azaz „Rejtett Kincsek” listáján, amelynek összeállítása során 44 európai ország egy-egy kevésbé ismert, különleges táját rangsorolták. 

Hungaricum Napok Nagyszebenben 

A Híd Szebeni Magyar Egyesület idén nyolcadik alkalommal szervezi meg a Hungaricum Napokat Nagyszebenben.

Új programmal gazdagodik idén a Villányi Borvidék 

Biciklis és gyalogos kirándulások a Villányi borvidéken 3 útvonalon 2017. június 24-én. 

A Budapest Airport vezérigazgatóját beválasztották az ACI Europe igazgatótanácsába 

Párizsban zajlott az európai repülőterek szövetségének (ACI Europe) éves közgyűlése és szakmai kiállítása, ahol egyszerre két, a budapesti repülőteret érintő komoly bejelentés született.

Újszerű social média megoldások a Spirit Hotel kommunikációjában 

A többi kommunikációs csatornával megfelelően összehangolt social media kommunikációnak döntő szerepe lehet a nyári főszezonban, amikor a vendégek a legtöbb szállodai kommunikációval találkoznak, ekkor folyik a legnagyobb harc a vendégek kegyeiért. Ilyenkor kiemelten fontos a megkülönböztető kommunikáció  szerepe. 

Csatlakozott a Travel Service az európai légiszövetséghez 

A Travel Service csatlakozott Európa legnagyobb légiszövetségéhez, az Airlines for Europe-hoz (A4E). A csehországi légitársaság Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon is működtet leányvállalatot. 

Repülőjegy-eladás: drámai különbségek a régióban 

A Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) legfrissebb adatai markáns különbségeket mutatnak a kelet-közép-európai országok repülőjegyeladási-forgalmát illetően. A volumen és a tranzakciószám Cseh- és Lengyelországban jelentősen emelkedett, Magyarországon kis mértékben bővült, Bulgáriában esett.

800 turistát evakuáltak a szállodákból Horvátországban 

Továbbra is erdőtüzek pusztítanak a dél-dalmáciai Makarska riviéra közelében. 

Magyarország Rád vár! - elindult az MTÜ új kampánya 

A Magyar Turisztikai Ügynökség több hónapos belföldi integrált kommunikációs kampányt indított. Az országos szemléletformáló kampány célja, hogy belföldi utazásra inspirálja a magyar utazni vágyókat. 

Jön a városon belül repülő Airbus 

Az Airbus a hétvégén Párizsban tárja majd a közönség elé teljes valójában a legújabb repülő eszközét, ami képes lesz önvezető módban repülni és egy alkalmazásból bárki megrendelheti. A gép tervezetét már most bemutatták. 

5 millió euróval támogatná az Airbnb az európai turizmust 

Az Airbnb szerint az utazás és a turizmus erősítheti a közösségeket olyan módon, hogy mindenki - vendég, vendéglátó és helyi lakos is jól járjon. 

World of Coffee Budapest: először rendezték meg Közép-Kelet Európában 

Több mint 100 országból közel 2500 kiállító 234 standon, és 7000 látogató – ez volt az első budapesti World of Coffee. 

Le a szúnyogokkal! 

A központi szúnyoggyérítési program negyedik hetében újabb 67 ezer hektáron folyik a szúnyogirtás, ami 217 települést érint - közölte kedden a honlapján a program koordinálásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Újra várja a látogatókat a felújított Vasarely Múzeum Budapesten 

Egyéves felújítás után nyitották meg újra a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumát hétfőn Budapesten. Az óbudai kiállítóhely keddtől várja a közönséget a Victor Vasarely (1906-1997) életművét bemutató újragondolt állandó kiállítással.

Több mint 826 milliós fejlesztést tervez a Büki Gyógyfürdő Zrt. 

Több mint 826 millió forintot fordít fejlesztésekre a Büki Gyógyfürdő Zrt a következő egy évben. 

230 utast tud szállítani a Boeing új, keskenytörzsű repülőgépe 

A június 19-én kezdődött Paris Air Show kiállításon mutatta be a gyártó a szakmai közönségnek a Boeing 737-es új, eddigi legnagyobb változatának, a MAX 10-nek a terveit.

Bajban a FINA miatt a füredi szállodák 

Először úgy tűnt, fantasztikus szezonjuk lesz azoknak a füredi hoteleknek, amelyek részt vesznek a hamarosan kezdődő FINA Úszó Világbajnokság szálláshelyeiként. Aztán minden másképp alakult...

Idén messzebbre és hosszabb időre utaznak a magyarok 

Tavaly óta átlagosan 10 százalékkal emelkedtek az utasbiztosítások díjai: egy évvel ezelőtt az utazásonkénti átlagdíj 13 300 forint volt, azonban ez idén már átlagosan 14 500 forint körül mozog. A látványos díjemelkedést elsősorban az utazási szokások megváltozása okozza - derül ki az Agenta -Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. felméréséből.

Divatbemutató keretén belül mutatták be a Mercure Budapest megújult szobáit 

Június 7-én Lengyelország után itthon is megrendezésre került a nagyszabású divatbemutató a Mercure Budapest City Centerben, ahol a vendégek a hotel megújult szobáit is elsőként megnézhették. 

NAV: számos változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény 

Számos változást hoz a jövedéki szabályozásban az új jövedéki törvény, amely július 1-jén lép hatályba - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn. 

1 bázisrepülőgép, 6 útvonal, 800 000 utas 

Vasárnap ünnepelte 5. működési évét Debrecenben a Wizz Air. 

Portugália egyik legnagyobb középkori vára ma már szálloda 

Olyan, mintha a középkorba csöppentünk volna vissza. Egy portugál kisvárosba Óbidosban jártunk, amely turisták egyik kedvelt kirándulóhelye. Az erődvára, a várost körülölelő tömör falak, a macskaköves utcák mind megmaradtak a mának és egy régi kor emlékeit idézik fel a látogatók előtt.

Gombafesztivál Kissikátor népszerűsítéséért 

A következő években az idegenforgalom fejlesztését kiemelt feladatának tekinti az önkormányzat  - mondta a  Turizmus Online-nak Kocsik László Csaba, Kissikátor polgármestere. 

ETI: már heti három indulás Hurghadára 

Pénteken, június 16-án üzembe állt az Air Cairo harmadik menetrendszerinti Budapest-Hurghada járata, melyen - hasonlóan a másik kettőhöz - az ETI kötötte le a helyek kétharmadát.

Terroristák támadtak meg egy luxusüdülőt Maliban 

Ketten meghaltak, 36 embert kimenekítettek a szállodából - adta hírül a Reuters Afrika. 

Ha csütörtök, akkor BBQ est 

Csütörtökönként BBQ Partival várja vendégeit a Dohány utcai ARAZ étterem. 

Átadták Csurgó új uszodakomplexumát 

Átadták pénteken Csurgó új, csaknem 1,5 milliárd forintos állami forrásból felépült uszodáját. 

Bicsár Attila Villányba költözött 

Egyelőre. Addig, amíg nyugodt szívvel itt hagyhatja augusztus végén a Sauska 48 éttermet. Ahol a fürjé lesz a főszerep.

Kovács Miklós elhagyja Hollókőt 

Az értékesítési és marketing szakember közös megegyezéssel új utakat keres.

Erzsébetvárosi civilek szólaltak fel az éjszakai nyugalmukért 

Csütörtök délelőtt az erzsébetvárosi önkormányzat épülete előtt tartott sajtótájékoztatón, a kerület lakói azért szólaltak fel, mert a kerület szórakozóhelyeire járó vendégek komoly problémákat okoznak az ott lakóknak. 

Mozgalmas napok a nyíregyházi TDM mögött 

Mozgalmas napok állnak a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. mögött, hiszen egyszerre két helyszínen is népszerűsítették Nyíregyháza és a Nyírség turisztikai ajánlatait.

Utazás a spanyol konyha ízvilágába 

2017.06.15-én a Spanyol Turisztikai Hivatal jóvoltából belekóstolhattunk a spanyol konyha ízeibe a Tapas világnapján az El Asador de Pata étteremben. 

Két búvárparadicsomot veszíthet el Egyiptom 

Jóváhagyta az egyiptomi parlament két lakatlan vörös-tengeri sziget átadását Szaúd-Arábiának.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!