100 lakóházat hangszigetelt a Budapest Airport az idén

A kivitelezők a mai napon elvégezték a 100. zajvédő hangszigetelést egy rákoshegyi lakóházon, aminek a költségeit a Budapest Airport állta. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég nemcsak a főváros XVII. kerületében, hanem Pestszentlőrincen és Vecsésen is sikeres lakossági ablakszigetelési programot hajtott végre.

Ahogy az várható volt, idén tavasszal a ferihegyi 1. futópálya betonjának javítása és az ezzel járó pályazár miatt megnőttek a lakossági zajpanaszok a főváros XVII. kerületében, hiszen a repülőgépeket ideiglenesen csak errefelé lehetett átirányítani. A repülőtéri 2. futópálya rákoshegyi végére normál esetben a forgalom legfeljebb mindössze 5 %-a esik, a felújítás három és fél hónapja alatt viszont minden repülőgép ebben az irányban közlekedett. Éppen emiatt a Budapest Airport önkéntes lakossági hangszigetelési programot hirdetett a forgalom miatt zajnak legjobban kitett részeken, és annak a határain is túl.

A program lényege, hogy a repülőtérhez legközelebb eső, kertvárosi részeken a Budapest Airport költségén elvégzik a lakóházak ablakainak hangszigetelését. Ez – a mérések szerint – 10-15 decibeles zajcsökkentést eredményez, ami a gyakorlatban nagyjából felére csökkenti a lakószobákban hallható külső zajokat. Az ablakszigetelés egy másik „mellékhatása”, hogy a leszigetelt lakásokban jelentősen csökkennek a fűtési költségek, mert az extra réteggel ellátott üvegtábláknak lényegesen jobb a hőszigetelésük is.

Átlagos hangszigetelésű ablakokat feltételezve összességében akár 40 decibeles hangszigetelő képesség is elérhető a kivitelező által alkalmazott megoldásokkal, amikkel a beltéri határértékek alatt tartható a zajterhelés szintje a zajgátló védőövezetekben lévő lakóingatlanokban is. A fenti megoldáson túl a lakóingatlan tulajdonosa költségmegosztással járó ablakcserét is igényelhet. A Budapest Airport ebben az esetben a szigetelés összegéig támogatja az ablakcsere költségét. A mostani program egyébként nem ért véget, aki kéri és jogosult rá (az ingatlana az ún. zajgátló védőövezetbe esik), annak ezután is elvégzik az ablakszigetelést.

 

„A Budapest Airport továbbra is elkötelezett a repülőtér környezetében élő lakóközösségekkel folytatott jószomszédi kapcsolatok mellett.” – emlékeztetett Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója, aki hozzátette: - „A XVII. kerületnek évi mintegy milliárd forint helyi adót fizetünk, az összes repülőtér környéki település együttes adóbevétele eléri az évi három milliárd forintot, amit csak a repülőtér fizet nekik. Ezeken az összegeken felül is arra törekszünk, hogy egyedi támogatások és különböző egyéb kezdeményezések révén megosszuk a repülőtér működéséből fakadó előnyöket valamennyi környező település lakosságával. A szomszédos települések ugyanis ezer szállal kötőnek a repülőtérhez, amely hozzávetőleg ötezer helyi család megélhetését biztosítja.”


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.