Tarol a Wizz Air Romániában 

Diszkont légitársaságok uralják a romániai légi közlekedési piacot, amelyen tavaly megszilárdította első helyét a magyar érdekeltségű Wizz Air - írta hétfőn a Ziarul Financiar című napilap.
Ételrendelő mobilapplikációt fejleszt a Meki

Ételrendelő mobilapplikációt fejleszt a Meki 

A szolgáltatás tesztelését az USA határain kívül eső városokban fogja elkezdeni az étteremlánc.

Megnyílt az első bormozi Magyarországon 

A Kristinus Vinocino egyedülálló moziélményt kínál, hiszen itt pattogatott kukorica helyett grissini és díjnyertes borok várják a teremben a Dél-Balaton felfedezőit. A Kristinus Borbirtokon nemrég tíz szobás Vinotel és Gasztro Műhely is nyílt.
Turisztikai termék lett a Természet Operaháza Fesztivál

Turisztikai termék lett a Természet Operaháza Fesztivál 

Az elmúlt évben kiemelkedő eredményeket értek el a Tisza-tó idegenforgalmában - mondta Molnár Anita igazgató azon a tanulmányúton, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága szervezett. A régióban 2015-ben - az előző évihez képest - két és fél százalékkal több vendéget fogadtak, illetve hat és fél százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.
Látta már a Szépművészeti 70 éve zárva tartó Román csarnokát?

Látta már a Szépművészeti 70 éve zárva tartó Román csarnokát? 

Felújítják a 2. világháborúban súlyos károkat szenvedett Román csarnokot, korszerűsítik az elavult fűtőrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű restaurátor- és raktárműhelyeket alakítanak ki 2018 elejére a Szépművészeti Múzeumban.

A szezonra készülődik Tunézia 

Tunézia idén a világ minden tájáról számít turistákra, az európai utasok pedig az előrejelzések szerint 2016-ban visszatérnek az észak-afrikai országba. Ezt bizonyítják a Tunézia és számos európai ország között a nyár folyamán közlekedő charterjáratok is.

Turisták Indiana Jones és a hobbitok nyomában 

Tömegek keresik fel a sikerfilmek forgatási helyszíneit Tunéziától Thaiföldig. A filmturizmus egyre népszerűbb világszerte. Málta, Görögország és Spanyolország is profitál a trendből.

Visszafoghatatlanul nő a pozsonyi repülőtér forgalma 

Erőteljesen nőtt a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtér utas- és teherforgalma egyaránt az idei év első negyedévében a tavalyihoz képest - derült ki a légikikötő sajtóosztályának közleményéből.

Hajdúszoboszló és Debrecen húzza Hajdú-Bihar megyét 

Hajdú-Bihar megyében tavaly megélénkült a belföldi turizmus, a kereskedelmi szálláshelyeken több mint 456 ezer vendéget fogadtak, akik összesen 1,33 millió vendégéjszakát töltöttek el, a települési adatokat tekintve Hajdúszoboszló adja az összes megyei vendégforgalom 64 százalékát, Debrecen pedig csaknem 30 százalékát.

Negyven nap alatt a Normafától Csíksomlyóig 

Kedden indul Budapestről a negyven napig tartó gyalogos zarándoklat Csíksomlyóra - mondta el a zarándoklatot szervező Mária Út Egyesület elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Nem indul zökkenőmentesen az Air France teheráni járata 

Az Air France több légi-utaskísérője is jelezte, hogy nem hajlandó muszlim fejkendőt viselni Teheránban, ahova április közepén indítja újra járatát a francia légitársaság - közölte a francia polgári légiközlekedésben dolgozók országos szakszervezete (SNPNC)

Mérséklődött a budapesti szállodák teljesítménye januárban 

Az országos szállodai teljesítményeket évek óta először a vidéki hotelek forgalmának növekedése határozta meg az idén januárban, míg a fővárosi hotelek teljesítménye mérséklődött - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által a magyarországi és nemzetközi szállodaipar januári teljesítményéről készített jelentésből.

Komáromban nyitott irodát az R-Tours 

Március elején irodát nyitott Komáromban a pécsi székhelyű R-Tours. A viszonteladás mellett repülőtéri transzfert is kínálnak. 

Ötéves lett a ferihegyi SkyCourt 

Az idei nyári menetrend életbelépésével egy újabb évfordulót ünnepelt a Budapest Airport, most lett ötéves a SkyCourt, a 2. Terminál központi csarnoka - tájékoztatott pénteken a Budapest Airport.

Biokerozin-korszak kezdődött a KLM-nél 

A Holland Királyi Légitársaság ma újtára indította a bioüzemanyaggal működő, 80 járatból álló sorozatát. A járatokat EMBRAER 190-es típusú repülőgépekkel üzemelteti majd a társaság. A kísérleti időszakot hatékonyságmérésre is használják - közölte pénteken a légitársaság.

Szerbiai utazásszervezővel bővült a hazai piac 

Új utazásszervezőként mutatkozik be Magyarországon a Törökországra specializálódott 1A Travel - tájékoztatta szerkesztőségünket a cég belgrádi központja.

Szállodai laptop széfek akciósan 19 900 Ft-tól 

A vendégek számára kiemelten fontos, hogy üdülésük alatt maximális biztonságban tudhassák értékeiket. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy bárki laptop, tablet, okostelefon vagy más elektronikai eszköz nélkül induljon nyaralni. Ezek védelme kiemelten fontos, hiszen sokszor legszemélyesebb magán és üzleti adataikat tárolják rajtuk.

Elindult a MÁV-VOLÁN integrált menetrendi kereső 

Hivatalos: A MÁV-START Zrt. és a VOLÁN Egyesülés 2015-ben kötött stratégiai együttműködési megállapodásának köszönhetően – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szakmai támogatásával – ma délelőtt elindult a MÁV-VOLÁN integrált menetrendi kereső.

Végeztek a felújítással, nyit a Gorsium Régészeti Park 

Április 2-án, szombaton.

Légi utasokra vet ki adót Dubaj 

Az adóztatás június 30-án indul - olvasható a Tourism Breaking News portálon.

Pályázat révén javul a hévízi magánszálláshelyek színvonala 

Egy pályázat keretében közel 9 millió forintot kapnak a hévízi magánszálláshelyek. Ebből az összegből modernebb műszaki berendezéseket vásárolhatnak.

Hogyan működhet együtt Szentpétervár és Budapest a turizmusban? 

Budapest Főváros Önkormányzatának meghívására március 21. és 24. között idegenforgalmi szakemberek érkeztek a fővárosba Szentpétervárról. A szakemberek az együttműködés lehetőségeit vizsgálták a kultúra, sport és turisztikai workshopolás terén.

Qantas reggeli az Amadeus-nál 

Reggeli szemináriumot tartott az Amadeus-nál a Qantas légitársaságot hazánkban képviselő TAL Aviation. A világ egyik legbiztonságosabbjának tartott, kiváló szolgáltatásairól ismert légitársaságát, és az Amadeus helyfoglaló rendszerrel kapcsolatos gyakorlati tudnivalóit ismerhették meg a szép számban megjelent repülőjegy értékesítők - közölte a TAL Aviation.

A Lufthansa átvette a második A320 neo-t 

Március 31-én vette át második Airbus A320-neo típusú gépét a Lufthansa - tájékoztatott a légitársaság.

Megkapta az NFM a turizmusirányítást és az uniós pénzt 

Hiába üzengetett a sajtón keresztül is az NGM, amióta napvilágot látott a kormány turizmusirányítással kapcsolatos elképzelése, a területet elvették tőlük; az NFM-hez csapták – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Szállodanyitás a Balatonnál 

A vártnál nagyobb érdeklődés és sikeresen megvalósított üzleti rendezvények fémjelzik az új Hotel Yacht eddigi tevékenységét. A bizakodó hangulatú ünnepélyes megnyitón elhangzott: a kezdeti eredmények alapján méltán fűzhetők nagy remények a Hotel Yacht további működéséhez.

De mi lehet az az Atelier? 

Tökéletes minőség, harmónia és innováció: alapvető követelmények a nemzetközi csúcsgasztronómia legnagyobb presztízsű rendezvényén, a Bocuse d’Or-on. A Nespresso ugyanezen értékeket tartja szem előtt kiváló minőségű kávéinak megalkotása és a legkifinomultabb kávéélmény biztosítása érdekében, ezért vált a lyoni séfverseny hivatalos kávépartnerévé 2008-ban.

Leg, leg, leg 

Néhány hét leforgása alatt több jelentős díjat, elismerést „söpört be” az épp a napokban első születésnapját ünneplő Prestige Hotel Budapest. Gaál Miklós igazgatóval vettük sorra a fantasztikus eredménnyel zárult márciusi hónapot.

Húst hússal, pizzával, mate teával 

Egykor Dél-Amerika Svájcának hívták a gazdagsága miatt, de ma ez inkább a biztonságának és nyugalmának köszönhetően igaz. Bár kétszer akkora, mint Magyarország, alig 3,4 millióan lakják, a lakosság fele ráadásul a fővárosban, Montevideóban él.

Teljessé vált a Kristinus-élmény 

Pincészet mellett izgalmas dél-balatoni turisztikai célpont is a Kristinus Borbirtok, ahol a borok mellett Vinotel, Bormozi, Gasztro Műhely és rendezvényközpont is várja a látogatókat. A legfontosabbak persze a csúcsborok, amelyek már ma ott vannak a legjobb hazai éttermekben is a Costestől a Borbíróságig.

Ezek lettek a legjobb konferencia- és wellness szállodák 

2016. március 31-én immáron tizenegyedik alkalommal adták át az Aranynap-díjat. Az idei gála helyszíne az ötcsillagos szállodai kategória nyertese, a Budapest Marriott Hotel volt. A Day Holiday rendezvényszervező cég és partnerei, illetve a Turizmus Trend szaklap olvasói az elmúlt évben legkitartóbban, legeredményesebben dolgozó hazai konferencia és wellness szállodákat értékelték és jutalmazták. Ebben az évben hat kategóriában kaptak díjat a legjobb budapesti és vidéki konferencia és wellness szállodák. Minden évben bizalmat kap egy frissen nyílt szálloda is: a legígéretesebb 2015-ben megnyitott szálloda kategóriájában a díjat idén a Magyar Turizmus Zrt. képviseletében Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese adta át. Aranynap-díj együttműködő szakmai partnere a Magyar Turizmus Zrt. 

A tökéletes rántott hús receptje 

Ha azt mondom, Bázakerettye, sokan bizonyára visszakérdeznek: az meg mi? Bár a nagyon eminenseknek talán a tanulmányaikból beugrik, hogy ez az a hely, amelynek köszönhetően kőolaj-nagyhatalom lehettünk volna (nem lettünk), később termálvizet is találtak, és kezdték egyre többen felkeresni a községet a pihenni vágyók.

Művészet és gasztronómia 

Művészet és gasztronómia

Egyszer fent, egyszer lent 

Egyszerre street food meg fine dining? Ilyen még úgyse volt Pesten, mi lenne, ha fúziós konyhát nyitnánk? Valami ilyesmi járhatott a Fővám téri új hely, az Up&Down tulajdonosainak fejében, miközben – másfél évig tartó munkálatok árán – kialakították a pesti rakparton található legújabb vendéglátóegységüket, amely extravagáns megjelenésű „Up” bisztróból és a korábbi pincéből átalakított, a kőkemény buliktól hangos amerikai kocsmák világát idéző „Down”-ból áll.

Fényjáték 

Amikor először találkoztak, rögvest eldöntötték, közösen képzelik tovább a jövőt. Egyikük – Szetei Krisztián – 25 nm-es villanyszerelési kiskerüzletet „vitt” Pesten, másikuk – Orbán Zoltán – pedig egész más területen dolgozott, hiszen vidéken szállodai üzemeltetéssel foglalkozott. Zoli (Z) annyit tudott a lámpák, világítás világáról, mint bárki más (vagyis nem sokat), mégis azonnal elkezdték megbeszélni a közös lámpaüzlet bérlésének lehetőségét.

Jókor, jó helyen 

Sokan gondolhatják, hogy ahhoz a sikersorozathoz, amit az utazásszervezőként indult, majd szállodai üzemeltetéssel is foglalkozó Continental Group produkál, szerencse kell. Pedig ez nem elég. Ugyanis hihetetlen mennyiségű munka, következetesen vállalt és követett új irány, a magas minőségből sosem engedő megvalósítás, valamint a megfelelő hátteret biztosító menedzsment egy tökéletesen összerakott csapattal elengedhetetlen hozzá.

Sirha Budapest 

14 ország kiállítói, szakmai versenyek és jövőkutató konferenciák 2016. május 9-11.

Tarolt az Onyx, de a két Costes sem adta alább 

Tarolt az Onyx, de a két Costes sem adta alább

Görögország lehet az idei szezon egyik nyertese 

A televíziós híradások alapján azt gondolhatnánk, hogy Görögországot elárasztották a menekültek. A valóság ezzel szemben az, hogy néhány kisebb szigetet és az Igumeni határátkelő környékét leszámítva a turista sehol nem találkozik migránsokkal. Van viszont homokos tengerpart, napsütés, elképesztő történelmi kincsestár és igazi görög vendégszeretet.

Végigettük Lyont 

Sok szempontból olyan, mint Párizs kicsiben, csak jóval olcsóbb és van saját étteremtípusa – ha valaki Dél-Franciaországban jár és szeret enni, ki ne hagyja Lyont.

HúSVÉT(utó) Palkonyán 

A Hú!SVÉT+7 nevű rendezvénnyel startol el a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) éve az ünnepet követő hétvégén (április 2-3)

„Nem harcolni jöttünk” 

Első ízben az Utazás kiállításon találkozhatott a szakma és a nagyközönség egy új brit-román hátterű utazásszervező, a Christian Tour munkatársaival, amely március 7-én nyitotta meg budapesti irodáját a Rákóczi úton.

Marokkói bemutatkozás Budapesten 

3500 kilométer hosszú tengerpart, az Atlasz-hegység hófödte csúcsai, történelmi városok, élő hagyományok, kiváló ízek és a világ legnépszerűbb zenei fesztiválja – ezt kínálja a turistáknak a Marokkói Királyság.

Szelfi Szerviz – Küldj képeslapot a nagyinak!  

Új startup jelent meg nemrégiben a kkv-k piacán, mely alapvetően egy létező termék innovatív megközelítésére épül. Nem véletlenül választották a „Mindenki csinálja, de senki sem csinálta még így” mottót!.

Komoly kihívások előtt 

Idén volt ötvenéves a berlini utazási seregszemle, az ITB, amelyre mintegy 120 ezer szakmai résztvevő érkezett. A jubileumi örömbe azonban nem kevés üröm is vegyült: a vásáron elhangzott előadások szerint a menekültválság, a gazdasági lassulás, valamint a terrorizmus Európát és a környező kontinenseket új kihívások elé állítja: a nemzetközi turizmus növekedése lassulni fog, sokan idén inkább belföldön nyaralnak.

Hat éve nő a német turizmus 

„A 2015-ös számok meghaladják saját várakozásainkat és a UNWTO előrejelzéseit is” – mondta Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) vezérigazgatója az utazási szakma egyik legfontosabb éves seregszemléjén, az 50. berlini ITB-n, a DZT eredményeit bemutató sajtókonferencián.

Gyógynövényes finomságok a sárvári Tourinformban 

A társadalmi felelősségvállalás elkötelezett híveként újszerű és a térségben eddig egyedülállónak számító együttműködést indított el idén a sárvári TDM.

Technológia, testreszabás és big data 

Tévedünk, ha azt gondoljuk: a Lufthansa hátradől, hogy leszüretelje a kabinátalakításba fektetett eurómilliárdok gyümölcseit. A jövőben arra fordít jelentős összegeket, hogy – mint azt Heike Birlenbach, a Lufthansa európai értékesítésért és marketingért felelős alelnöke megfogalmazta – „bárhova is menjen az utas, mindenhol ott legyünk, hogy élménnyé tegyük az utazást”.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!