Márciusban ismét a magyar fővárosba látogat a nemzetközi borászelit

A nemzetközi borvilág számos kiemelkedő alakját hozza el mesterkurzusok előadóiként a 8. VinCE Budapest Wine Show, amelynek sétáló kóstolóján 160 válogatott kiállító több mint ezer borát ismerhetik meg a látogatók március 17. és 19. között a Corinthia Budapest Hotelben.

A régió legnagyobb boreseménye szakmai nappal indul, így pénteken elsősorban a borászokat és szakmabelieket, szombaton és vasárnap a borkedvelőket várják - mondta el a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Jandrasics Borbála, a VinCE Magazin főszerkesztője és Peller Ágnes főszervező.

Mint emlékzetettek, a rendezvény az elmúlt 7 évben csaknem 30 Master of Wine-t (a borszakma egyik legmagasabb elérhető titulusa) vonultatott fel, és a borvilág legnagyobb neveit hozta el Budapestre.

A kiállítás mellett idén is ültetett mesterkurzusokon és workshopokon kóstolhatnak, tanulhatnak a borkedvelők, míg a sétáló kóstoló standjainál megismert borokat a VinCE PopUpWebstore online alkalmazás segítségével meg is lehet vásárolni.

A VinCE Budapest több mint 160 kiállító és 200 borkereskedő, valamint újságírók, bloggerek, HoReCa szakemberek találkozóhelye, amely platformot kíván létrehozni a hazai termelők növekedési lehetőségeinek támogatása érdekében - hangsúlyozta Jandrasics Borbála.

Mint hozzátette, a rendezvény során harmadik alkalommal adják át a VinCE Awards díjakat.

A mesterkurzusok előadói közül kiemelte mások mellett a Roederer champagne-ház pincemesterét, Jean-Baptiste Lécaillont, míg a Taittinger-től Clovis Taittinger exportigazgató tart mesterkurzust, és előad a legnevesebb spanyol borász, Miguel Torres is, akit évek munkájába telt megnyerni - árulták el a szervezők.

A VinCE Budapesten szintén mesterkurzust tartó Fiona Beckettet a bor-étel párosítások királynőjeként tisztelik Nagy-Britanniában, az Elnökök és uralkodók borai című masterclasson pedig a tervek szerint kóstolni lehet Donald Trump virginiai borászatából érkező tételeket is.

A VinCE Budapest részletes programja és kiállítói listája a vincebudapest.hu honlapon érhető el.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.