Friss

A világörökség része lesz a nápolyi pizza
Az UNESCO olasz szárnya múlt héten úgy határozott, támogatja a klasszikus nápolyi pizza jelölését a világörökségi listára.

Oscar díjeső a Hotel Parlamentben
A nyitás percétől különleges és mással össze nem téveszthető módon várja vendégeit a pesti Hotel Parlament, miért pont 10 éves születésnapját ünnepelte volna a megszokott sémák szerint? Nem is tették.
Óvatosságra inti az Isztambulba utazókat a külügy
Az Isztambulba utazó magyar állampolgároktól fokozott óvatosságot kér a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a szombati merényletet követően.
Kiemelt turisztikai látványosság lehet a Kerepesi temető
Jövőre kezdheti meg a Fiumei úti Sírkertbe tervezett látogatóközpont építését a sírkertet üzemeltető Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI), amelynek idén 1,4 milliárd, jövőre pedig 3,4 milliárd forint támogatást biztosít a kormányzat.
Senkinek nem kell a Malév-jegyekből származó követelés
Nem érkezett ajánlat a Malév Nemzetközi Légi Szállítási Szövetséggel (IATA) szembeni követelésének megvásárlásra, a több mint 3,5 milliárd forint értékű követelésre a légitársaság felszámolója írt ki pályázatot.
2,5 milliárd jut Heves megye turizmusára
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Heves megyei pályázati kiírásai közül tizenöt jelent már meg, ezek húszmilliárd forint fejlesztési forrást nyitnak meg - közölte a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal.
Kigyulladt a szauna egy balatoni szállodában
Kigyulladt egy szálloda szaunája Balatonfüreden vasárnap délután, a tűzoltók 48 embert kísértek ki az épületből - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Jót tett a rubel gyengülése az oroszországi turizmusnak
Tavaly 13 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló turistaforgalom a rubelárfolyam gyengülésének köszönhetően - jelentette ki Oleg Szafonov a Roszturizm orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség vezetője a moszkvai Intourmarket nemzetközi kiállításon.
Alvás Világnapja: győztesek Pesten és Honoluluban
Egész napos szakmai konferenciát szervezett március 18-án, az Alvás Világnapján (World Sleep Day/WSD) az alvásszakértők hazai WSD csapata, ahol a szakmai program végén kihirdették az idei év legjobb alvásbarát szálláshelyének győzteseit is.

Párhuzamos valóság a Ligetben
Ismét kiderült, két párhuzamos valóság létezik Magyarországon. Az egyik szerint romos épületeket kell lebontani és hipermodern új létesítményeket kell a helyükre tenni a Városligetben. A másik szerint a Liget Projekt elgondolása tele van erős csúsztatásokkal, és bármit is állítanak, valójában kevesebb zöldfelület lesz a vége, mint amennyi eddig volt. A két valóság ma megütközik Budapest zöld szívében.
Egyre több magyar nyaral Ausztriában
Az Österreich Werbung (Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal) idén még több aktivitással hívja fel az utazóközönség figyelmét az ország széles körű tavaszi és nyári turisztikai kínálatára.
Novajon reménykednek, hogy jegyzékbe kerülhet a remélés
Nem tétlenkedik a novaji önkormányzat. A Bükk lábánál elterülő kis falu vezető testülete legutóbb együttműködési megállapodást kötött az egri Eszterházy Károly Főiskolával. Ez a kapcsolat a kölcsönös előnyökön alapján járul hozzá ahhoz, hogy még többen ismerhessék meg Novaj természeti, kulturális és turisztikai értékeit.
Bécs, az erdők városa
European Forest City címmel tüntették ki az osztrák fővárost, amelyet egy éven át viselhet. A díjat évente ítélik oda egy-egy európai városnak, amely sokat tesz az erdők védelméért.
Debrecen a csúcson
A vendégéjszakákat illetően Debrecen tavaly kiemelkedően jó eredményt ért el - közölte a város polgármestere pénteken, a helyi utazási vásár és autókiállítás megnyitóján.
Törökök építenek új reptéri terminált Moszkvában
A török Renaissance Construction építőipari vállalat nyerte meg a Moszkva seremetyevói repülőtere új termináljának és egy alagútjának megépítésére kiírt pályázatot - jelentette ki pénteken Mihail Vaszilenko, a légikikötő vezérigazgatója.
Budapest-boltot nyitottak Párizsban
Az üzletben magyar termékeket árulnak, és március 31-ig tart nyitva.
Ciprusi körút és spirituális élményutazás a Budavár Tours-nál
Március 17-én zajlott a Budavár Tours országjáró roadshow-jának utolsó előtti partnertalálkozója Budapesten. A több állomásos találkozósorozat célja az volt, hogy interaktív módon ismertessék meg a 2016/2017 tavaszi, nyári, őszi és téli időszak kínálatát a több mint 600 partneriroda képviselőivel.
Szamos-bonbont készítettek a Turizmus Trend partnerei
Ha nőnap, akkor csoki – ez a gondolat vezérelte a Turizmus Trend / Vendég & Hotel csapatát, amikor női partnerei számára egy igazán édes programot szervezett röviddel a jeles nap után.
Még kényelmesebben repülhetünk Bécsből Bangkokba
Vadonatúj Boeing 777-300ER típusú repülőgépeket állít forgalomba az EVA Air a Bécs-Bangkok-Tajpej útvonalon 2016. októberétől.
Csirkehúst adott el SZÉP-kártyára, megbüntették érte
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) gyakran büntet meg vállalkozókat azért, mert nem a szabályoknak megfelelően fogadnak el SZÉP-kártyát. Egy miskolci húsboltban csirkehúst adtak el az ellenőröknek SZÉP-kártyára – és ez nem egyedi eset.
Januárban ismét fellendült Budapest turizmusa
2015 utolsó három hónapjában rendre visszaesést mutattak a statisztikai adatok, ami a külföldiek által Budapesten eltöltött vendégéjszakák számát jelenti, idén januárban azonban ismét növekedés jellemezte a főváros turizmusát, de a hazai összes vendégéjszakaszám is 6%-kal nőtt a KSH januári adatai szerint. Érdekes jelenség, hogy az ukrán vendégéjszakák száma a korábbi visszaeséshez képest idén januárban több mint 25%-os bővülést mutatott.
Technológia, testreszabás és big data: a jövő útja a Lufthansanál
Tévedünk, ha azt gondoljuk: a Lufthansa hátradől és szüreteli a kabinátalakításba fektetett euró milliárdok gyümölcseit. A folytatásban azért ruház be jelentős összegeket, hogy - mint azt Heike Birlenbach, a Lufthansa európai értékesítésért és marketingért felelős alelnöke megfogalmazta - „bárhova is menjen az utas, mindenhol ott kívánunk lenni, hogy élménnyé tegyük az utazást”. Az ottlét alappillérei az okos telefon, tablet, laptop, applikációk. A testreszabásról internetes aktivitásunk nyoma, a big data gondoskodik.
Az ország, ahol öt év alatt meghatszorozták a turisták számát
Mianmar turizmusa az utóbbi években szárnyal, a gazdaság egyre nyitottabbá válik, a helyiek pedig befektetőket és üzleti partnereket keresnek külföldön: mianmari delegáció járt Budapesten is.
Négy csillag superior minősítést kapott a Prestige Hotel Budapest
A tavaly tavasszal megnyílt Vigyázó Ferenc utcai boutique hotel, a Prestige Hotel Budapest managementje hivatalosan is megerősíti, hogy a szálloda immáron 4 csillag Superior besorolással folytatja működését.
Ázsiával vetélkedik Afrika a magyar turistákért
Prága és Varsó után ötödjére rendeztek afrikai workshopot Budapesten.
HOTREC: regisztrálni kellene a turisztikai céllal bérbe adott lakásokat
A szállodaipar véleménye szerint a megosztáson alapuló gazdaság keretében működő lakások rövidtávú bérbeadása hatásainak elemzése, illetve az ilyen tevékenység regisztrációja szükséges.
Ezek a világ legjobb repterei 2016-ban
Immár negyedszer a szingapúri Changi Airport nyerte el a világ legjobb repülőtere címet az utazóktól a Skytrax felmérésén. A Budapest Airport harmadszor lett a legjobb kelet-európai légi kikötő.
A Balaton Budapest kertje? Vagy valami más?
Nagy port kavart egy, a Balaton márkázásával kapcsolatban elhangzott gondolat, amiről a március elején megrendezett Országmárka 2.0 konferencián esett szó.
Visszatérhetnek az orosz turisták Egyiptomba
Oroszország és Egyiptom megállapodott, hogy a lehető legrövidebb idő alatt helyreállítja a két ország közötti légi közlekedést, azzal a feltétellel, ha az orosz állampolgárok számára szavatolni fogják a legmagasabb biztonsági előírások betartását - jelentette ki szerdán Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután fogadta egyiptomi kollégáját, Számeh Sukrit.
Közel fél évszázados Ausztria legjobb étterme
A bécsi Steirereck lett az év étterme a Falstaff osztrák étteremkalauz ínyencklubja szerint.
Nincs olyan, hogy online meg offline marketingstratégia
Téveszme, hogy az online és offline tér marketingstratégiáját külön oszlopban kell vezetni. De tévhit az is, hogy csak az online hirdetések hatékonyságának növelésével kell a cégeknek foglalkozni, az offline pedig lassan mehet a kukába – ez volt a két visszatérő gondolat március 7-én a Kreatív és a Google közös szervezésében megrendezett Digital Branding Reggelin. A két platform együttélését már csak az is alátámasztja, hogy a magyarok 49 százaléka tévézés közben internetezik is.
Elek, az oroszlán már nem ünnepelhet Nyíregyházán
A Dél-Amerika és az Andok állatvilágát bemutató látványossággal, új állatokkal, valamint számos érdekes programmal és kedvezménnyel várja a látogatókat az idén húszéves Nyíregyházi Állatpark. A sóstógyógyfürdői látványosság 1996 szeptemberében kezdte meg működését Sóstó Erdei Szabadidőpark néven, az első bemutatott állat pedig Elek, az oroszlán volt, amely 2015 végén pusztult el 19 éves korában. Ma már ötszáz faj több mint ötezer egyedét tekintheti meg a közönség - mondta Gajdos László, a park igazgatója a csütörtöki évadnyitó sajtótájékoztatón.
Séfváltás a Wellamarin konyháján
Mivel Kostyál Gábor távozik a Balaton déli-partján, Zamárdiban található Hotel Wellamarin konyhájának vezetői pozíciójából, ezért április 1-től új séf érkezik a négycsillagos ház konyhájára.
Nagyváradon kapnak versenytársat az észak-alföldi fürdők
Fogászat, fodrászat, egészség- és szépségmegőrző szolgáltatások, orosz, finn, valamint száraz szauna, infra- és jégkabin, török fürdő, aromaterápia, 12 belső, 6 külső medence is lesz a március végén avatandó, de csak májustól látogatható nagyváradi Nymphea Wellness és Termálközpontban.
Teheránba, Tiranába és Ogyesszába is repül a Lufthansa
Új úti célokkal bővítette járathálózatát a Lufthansa Csoport. Járat indul San Joséba is.
Mandula, meggy és méz gazdagítja Gödöllő tortáját
A Gödöllő tortát, Gödöllő város várossá nyilvánításának 50. évfordulójának tiszteletére készítette el a város megbízására a Solier Cukrászda.
Ráígértek a Marriottra a kínaiak
Bár tavaly óta már megvan a Starwood Hotels & Resorts vevője - a szállodaláncot 12 milliárd dollárért veszi meg a Marriott International -, egy kínai vállalat most "kéretlen" ajánlatot tett számukra, a vételi ár pedig történetesen magasabb, mint a Marriott által kínált összeg.
Megnyílt a baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeum
Az eredetileg tervezettnél korábban, március 15-én megnyitott a több mint 550 milló forintból felújított baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeum.
Iránymutatást ad ki az EU a közösségi gazdaság kezeléséről
Az Európai Bíróság várhatóan október környékén fog állást foglalni a megosztáson alapuló gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - hangzott el egy kerekasztal-beszélgetésen Kolozsváron.
Jöhet a reptéri face-kontroll
Biometrikus adatokkal könnyítené az utaskezelést a SITA.
Szorosabbra fűznék a bolgár-magyar kapcsolatokat
Március 17-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására hazánkba érkezik Bozsidar Lukarszki bolgár gazdasági miniszter. Korábban a két külügyminiszter kétoldalú gazdasági vegyesbizottság létrehozásáról állapodott meg, amelyben szerepet kap a turizmus is. A Budapest és Szófia közötti közvetlen légi járat novemberi újraindítása jó hatással lehet a kétoldalú gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolatokra
Miért éri meg online beléptető rendszert telepíteni?
Miért éri meg online beléptető rendszert telepíteni?
Még nem született döntés a turizmusról
Nemrég még úgy volt, hogy a kormány március 9-i ülésén döntést hozhat egy új turisztikai ügynökség létrehozásáról.
Támogatja az EU a Hotelstars Uniont
Az Európai Unió intézményei támogatják a Hotelstars Union - az európai szállodaipar minősítési rendszerének - további erősítését, tudtuk meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének közleményéből.
Szállodások, figyelem: jönnek az aktív és sokat költő idősek
Az idősek és családosok költenek a legtöbbet, a fiatalok és a nők a legkevesebbet - derül ki a Danubius Hotels felméréséből.
Változás a kanadai beutazás szabályaiban: itt az ETA
2016. március 15-től a Kanadába történő vízummentes beutazás feltétele a magyar állampolgárok számára is az elektronikus beutazási engedély kiváltása.
Úton a világ legnagyobb óceánjárója
Megkezdte első próbaútját a világ legnagyobb óceánjárója a nyugat-franciaországi partoknál.
Mostantól bárki bemehet Ceausescu egykori otthonába
Megnyitották a nagyközönség előtt Bukarestben szombaton a Primaverii (Tavasz) palotát, amely csaknem negyedszázadon keresztül Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor és családja otthonául szolgált.