Friss
2016 elképesztően sikeres év volt Ferihegyen
— sommázta a közelmúltat Jost Lammers, a tavalyi évet rekord utasszámmal záró Budapest Airport vezérigazgatója a vállalat szokásos díjátadó gáláján.
Mellow Mood vezérek a legbefolyásosabbak között
A Mellow Mood Group tulajdonos-ügyvezetőit, Sameer Hamdan-t és Zuhair Awad-ot egymás után negyedik alkalommal is a magyar turizmus 50 legbefolyásosabb személye közé.
Panelbeszélgetésre hívja a szállodákat a MUISZ
2017. február 22-én a Müpában, a Bohém Étteremben tartja a Magyar Utazási Irodák Szövetsége ez évi első vacsoráját.
Economy utasok is használhatják a dubaji reptér luxus váróit
Kibővítette a luxus lounge-ok használati jogosultságát az Emirates hűségprogramjának tagjai számára a Dubaji Nemzetközi Repülőtéren. Az utasok felár ellenében immár vendégeikkel együtt igénybe vehetik a szolgáltatást, függetlenül attól, hogy a légitársaság mely osztályára szól a jegyük - derített jókedvre ezen az útlezárásokkal teli február 2-án az Emirates Airline egy közleményében.
Bécsben több van belőle, mint autóból; mi az?
Több rekordot is tartogatott 2016 az osztrák főváros tömegközlekedése számára: először lépte át az utasszám a 950 milliót, ráadásul már több éves bérlet van forgalomban, mint személyautó. Tovább csökkent a bliccelők száma is - tudtuk meg az örömteli hírt Bécs város budapesti képviseletétől.
Három magyar városban mutatkozik be a Christian Tour
Február 8-10. között Budapesten és két vidéki nagyvárosban mutatja be idei árualapját a Christian Tour.
Schengeni vízummentességet kapnak a grúzok
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a vízumkényszer eltörlését a grúz állampolgárokkal szemben, így Grúzia állampolgárai maximum 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak a schengeni övezetben - közölte az Európai Parlament sajtószolgálata csütörtökön.
Február 20-tól megújul a Fireflies.com
Szerkesztőségünk is meghívást kapott a svájci bejegyzésű, utazási szolgáltatásokat direkt értékesítési rendszerben (MLM) kínáló Fireflies legutóbbi budapesti bemutatójára, ahol kiderült, hogy hamarosan változnak a tarifák és megújulnak egyes szolgáltatások.
Lemondott a turisztikai kormánybiztos
Lemondott tisztségéről Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos, ezt a 25. Turisztikai Díjátadó Gála és Évadnyitó Fogadáson szerdán Budapesten jelentette be - közölte az MTI.
Európa vizes élőhelyeinek kétharmada eltűnt
Az emberi tevékenység miatt Európában a vizes élőhelyek mintegy kétharmada, globálisan pedig 87 százaléka elpusztult a WWF adatai szerint. Magyarország is elvesztette vizes élőhelyeinek döntő többségét.
Szeretné, hogy gyermeke vasutas legyen?
Február 4-én indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az érdeklődő iskolások még regisztrálhatnak. A négyhónapos képzést követően a gyerekek a nyáron állhatnak először szolgálatba - tudtuk meg csütörtökön a MÁV-tól.
1,860 milliárdot kaphatnak a balatoni strandok
44 település legalább 48 strandja pályázhat arra az 1,860 milliárd forintos vissza nem térítendő fejlesztési keretre, amely idén a balatoni strandok megújítását szolgálja. A Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség 2020-ig összesen 365,4 milliárd forint uniós és hazai forrásban részesülhet. A cél az, hogy minél több családbarát, minőségi szolgáltatás létesüljön. A Magyar Turisztikai Ügynökség olyan beruházásokat támogat, amelyek a strandok bevételeinek növekedését is eredményezi - szögezte le közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Proko Travel: El Camino, izlandi, örmény és grúz utak
Számos újdonsággal bővítette idei kínálatát a szegedi székhelyű Proko Travel. Egyes útjaik tempóját lassabbra vették az utasok igényeihez igazodva.
Budapest a hatodik helyen a Mastercard toplistáján
A Mastercard Global Destination Cities Index legfrissebb kutatása szerint Budapest a hatodik helyen áll azon az európai listán, amely a 2009 és 2016 közötti időszakban a nemzetközi turistaérkezések átlag éves növekedését vizsgálja. A turistaérkezések számát tekintve a globális lista első helyét Bangkok foglalja el.
Te milyen teát szeretsz?
A teamester a The Ritz-Carltonban a teaszeánsz keretében elárulja, mi most a trend.
Automatikus jegycsere az Amadeusban több mint 130 légitársaság járataira
Folyamatosan növekszik az Amadeus Ticket Changerben elérhető légitársaságok száma. A szolgáltatást használó repülőjegy értékesítőknek automatikus jegycserére és visszatérítésre nyílik lehetősége garantált árazással.
Idén is a vár marad a fő sláger Kisnánán
Tavaly növekvő pályára került a turizmus Kisnánán. Az alig több mint ezer lakosú kis mátrai falu fő nevezetessége a vár, ahol 2016-ben több mint 37 ezer vendéget fogadtak. Ugyanakkor nőtt az önkormányzat idegenforgalmi adóbevétele is. Az idén újabb fejlesztéseket valósítanak meg és sokszínű programokkal várják a látogatókat.
Hat görög sziget és más mediterrán úti célok a Personal Tours-nál
Görög-, Spanyol-, Olasz- és Horvátország, továbbá az Egyesült Arab Emirátusok szerepel a Personal Tours idei árualapjában.
Sikerrel búcsúzott a magyar pavilon a berlini Nemzetközi Zöld Héten
Óriási sikerrel és elképesztő, 400 ezres látogatószámmal zajlott le a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, a Nemzetközi Zöld Hét (IGW) Berlinben, amelynek Magyarország volt a kizárólagos partnerországa, immár második alkalommal.
Először lesz nemzetközi furmintnap
Egy hónapon át a furmintnak szentelt rendezvényekkel - többek között a csütörtöki Furmint Február nagykóstolóval - ünneplik országszerte az egyik legígéretesebbnek tartott magyar szőlőfajtát a Furmint Február keretében, ebben az évben pedig első alkalommal tartják meg a nemzetközi furmintnapot is.
Minden korábbi rekordot felülmúltak a magyar turisták Horvátországban
Minden korábbi rekordot megdöntve 513 ezer magyar turista járt tavaly Horvátországban, ahol 2,753 millió vendégéjszakát töltöttek - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletvezetője szerdán.
Elítéli az osztrák turisztikai szakma a tervezett burkatilalmat
Az osztrák turisztikai szakma tiltakozik a kormány által tervezett burkatilalom, vagyis az arc elfátyolozásának büntetése ellen, amely az ágazat képviselői szerint rosszat tesz Ausztria megítélésének - közölte a Kurier című osztrák lap szerdán.
Az airbnb pluszbevételt hoz a turizmusnak
Semmi baja sincs a szállodaiparnak az ún. közösségi megosztáson alapuló szállásokkal, de a jelenség további szabályozást igényel — mondta Niklai Ákos, HOTREC-alelnök kedden, a Közép-Kelet Európa és a Kaukázus térségének szállodabefektetési lehetőségeivel foglalkozó HOTCO konferencián.
Vegyesvállalatot hozhat létre a Lufthansa és az Etihad
Kereskedelmi együttműködést jelentett be a német Lufthansa-csoport, valamint az Etihad, Abu Dzabi nemzeti légitársasága, szerdán. A következő lépés egy vegyesvállalat létrehozása lehet.
Átmenetileg több balatoni jégpálya is bezárt
A csapadék és a megindult enyhülés miatt Siófokon, Keszthelyen, Balatonkenesén is a kijelölt jégpályák bezárásáról döntöttek, Balatonfüreden még kivárnak.
Duna-parti gerilla grill a Gellért téren
Egészen váratlan helyszínen, a Gellért Fürdő Dunába ömlő termálvizes csatornája mellett alakítottak ki grillezésre, beszélgetésre, sakkozásra alkalmas köztéri, közösségi teret egy egyetemi kurzus résztvevői.
Szállodai szobaajtókat zárt be a zsarolóvírus
Ausztria egyik vezető szállodája elismerte, hogy zsarolóvírus áldozatává vált. A működésképtelenné tett számítógépes rendszer az elektronikus zárral felszerelt ajtókat sem engedte kinyitni, így a vendégek nem tudtak bejutni szobáikba.
A veronai ibis hotel helytállása a magyar gimnazistákat szállító busztragédia idején
Január 21-re, szombatra virradóra borzalmas tragédiára ébredt az ország: pesti gimnazisták síbusza égett ki hazafelé, az olasz autópályán, Verona közelében.
Szállodába küldhetik az iskolai buszok sofőrjeit éjszakára
"Az utat úgy kell tervezni, hogy este tízkor a busz megáll és reggel hatig nem megy tovább" - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az iskolai buszos túrákat érintő interjújában.
Dolgoznak Önnél 250-en? Akkor ezt a lehetőséget ne hagyja ki!
Februárban kiírásra kerül a Széchenyi 2020 keretén belül a GINOP-6.1.5-16 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára.
Kultúrházak éjjel-nappal: mindennapi hagyományaink
Országszerte több száz kultúrház csatlakozott színes programokkal a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozathoz, amely idén a Mindennapi hagyományaink tematika mentén zajlik február 10. és 12. között.
MUISZ-ülés: startra készen a felelősségbiztosítási termék
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége 2017. január 31-én megtartotta alakuló elnökségi ülését, melyre a Danubius Hotel Flamencóban került sor.
Majd' kétszerannyi külföldi érkezett 2015-ben Prágába, mint Budapestre
Az Euromonitor International ismét összeállította a világ 100 legnépszerűbb városi desztinációjának listáját a 2015-ös adatok alapján. A sorrend a nemzetközi turistaérkezések számát veszi alapul. A lista élén Hongkong, Bangkok, London és Szingapúr áll, Budapest a 49. helyet foglalja el, Prága a 22., Bécs a 31.
Vitára bocsátanák a vasárnapi boltzár kérdését a szlovák kereskedők
Azt követően, ha Szlovákiában állami ünnepeken és munkaszüneti napokon korlátoznák az üzletek nyitva tartását, a szakszervezetek a vasárnapi boltzárról is vitát indítanának.
India-Dubaj körutazás és Hawaii téli kabátban az 1000 Úttal
2017. január 30-án tartotta meg katalógusbemutatóját az 1000 Út utazási iroda, amely idén számos újdonsággal és szokatlan kombinációkkal erősít a körutazások piacán.
Turistáknak is szól Debrecen megújult weboldala
Elindult Debrecen új honlapja, amely a helyi lakosok mellett a turistáknak és az üzletembereknek nyújt információkat, de megismerkedhetnek a honlap olvasói az Új Főnix Terv elnevezésű fejlesztési programmal is - közölte a megyei jogú város polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatóján.
Budapesti gépindulással nyílt meg a Charleroi repülőtér 2-es terminálja
Egy Budapestre induló repülőgép utasainak fogadásával megnyílt a fapados járatokat fogadó dél-belgiumi Charleroi repülőterének 2-es terminálja - közölte a repülőtér igazgatósága hétfőn.
Így néz ki az Amazonas torkolatánál lévő hatalmas korallzátony
Közzétették az első felvételeket arról a hatalmas korallzátonyról, amelyet tavaly találtak az Amazonas folyó csendes-óceáni torkolatának iszapos vizének mélyén.
Székelyföldi megyék kérik a pálinkatörvény módosítását
A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye a pálinkatörvény módosítását kéri a magyar kormánytól, hogy a székelyföldi termelők is használhassák a pálinka terméknevet.
Négy gyorsétteremlánc sült krumplijait tesztelte a NÉBIH
A közkedvelt sült burgonya készítési körülményeit ellenőrizte négy gyorsétteremlánc egy-egy üzletében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A legfrissebb Szupermenta termékteszten a használt sütőzsiradékot is laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a szakemberek.
Tunéziában mutatta be idei árualapját a Kartago Tours
Első ízben rendezte meg külföldön katalógusbemutatóját a Kartago Tours: január utolsó hétvégéjén a tunéziai Hammametben látták vendégül közel 100 viszonteladó partnerüket. A nagyszabású esemény keretében emlékeztek meg a társaság 20. születésnapjáról is.
Tovább maradnak a szálláson a kutyával érkező vendégek
Egyre nő az állatbarát szálláshelyek száma - közölte Glázer Tamás, a bükfürdői Caramell Premium Resort igazgatója.
MISZ-közgyűlés: új elnök, tagbővítés és az Év Idegenvezetője
Január 27-én tartotta éves tisztújító közgyűlését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége a Márványmenyasszony étteremben. A közgyűlésen megválasztották az új elnökséget, bejelentették az Év Idegenvezetője pályázat eredményét, és megvitatták a jövőbeli célokat.
Márciusban lesz a régió legnagyobb autós rendezvénye Budapesten
Idén március 24-26 között rendezik meg az Automobil és Tuning Show (AMTS) 2017-et, a régió legnagyobb autós és tuning rendezvényére 15 ország több mint 1500 járművét és 200 kiállítóját várják a Hungexpo Budapesti Vásárközpontba - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Kiderült, hol a legolcsóbb az élelmiszer az EU-ban
Egy friss jelentés szerint az Európai Unió országai körében az élelmiszer, az italok és a dohány ára Lengyelországban a legalacsonyabb. A legtöbbet Dániában kell fizetni ezekért a termékekért.
Michelin-csillagos séfek a Nespresso Atelier-n
Michelin-csillagos magyar és olasz séfek, tökéletes étel- és italpárosítások, valamint különleges alkoholos kávékoktélok várnak mindenkit a Nespresso Atelier rendezvénysorozaton, amelyet idén második alkalommal rendeznek meg Budapesten.
Tovább gyengíti a Tarom pozícióját a BlueAir Romániában
A Tarom légitársaság monopóliumát a belföldi járatok tekintetében a Wizz Air és a Ryanair már megtörte egy-egy – Bukarest-Kolozsvár és Bukarest-Temesvár – járattal, most azonban a román tulajdonú BlueAir diszkont légitársaság is kiélezi a belföldi járatok versenyét.
Árusok jelentkezését várják a Budapesti Tavaszi Vásárra
A már ismert és vonzó fesztiválok mellett a vásárok is nagy turistaérdeklődésre számot tartó attrakcióvá váltak Budapesten.