Meseerdő és helyi ízekkel teli kamra Trizsben

A borsodi falu jövőjének építésében a turizmus is fontos szerepet játszik – mondta lapunknak Mácsi Istvánné, Trizs polgármestere. A különböző elképzelések és fejlesztések elsősorban ezt szolgálják.

Az Aggteleki Nemzeti Park nyugati kapujában, a Csörgő-patak mentén, a Világörökségi területhez közel találni ezt az alig több mint kétszáz lakosú települést. Annak ellenére, hogy a falu lakói öregszenek, az elmúlt két évben a fiatalok is megjelentek, ingatlant vásároltak és letelepedtek. A település neve az ősök emlékét őrzi. A régi strázsák, őrök szóból ered, így emlegették egykor a szlovákok az itt élőket.

Helyi szörpökkel, lekvárokkal várják a turistákat

A szép környezetben, erdőkkel övezett Trizs nyugalma, jó levegője egyre több turistát vonz ide, ezért a helybeliek folyamatos munkával szálláshelyeket létesítettek, az önkormányzat pedig együttműködéssel igyekszik még vonzóbbá tenni a kis települést.

Összetartó, vendégszerető az itt élő közösség – erősítette meg a polgármester. – Ma már a legegyszerűbbtől a minden igényt kielégítő szállásokig számos lehetőséget találnak a vendégek. A legnépszerűbb a Fruktárum vendégház, ahol teljes ellátással gondoskodnak az érkezőkről. De választhatnak szállást a kempingezők és a lakókocsikkal érkező turisták is a falu határában elterülő nyolc hektáros horgásztó területén. Ugyancsak a tóhoz és az erdőhöz közel szintén találnak egy vendégházat a pihenni vágyók. Ezért itt nemcsak a horgászok, hanem a bakancsos turisták is szívesen megfordulnak.

Az önkormányzat szoros kapcsolatban áll a vendégházak tulajdonosaival, akiknek programot is ajánl. Így az elmúlt években kiteljesedett Trizsben az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő helyi termékek, például a szörpök, lekvárok készítése. Emellett a közmunkaprogram keretében sertéseket, baromfiféléket is tartanak, valamint mintakertet művelnek, ahol gyümölcs- és növénytermesztést folytatnak. Ezeket az egyedi cikkeket pedig a szálláshelyeken is kínálják a vendégeknek, akik nemcsak megismerkedhetnek például a mintakerttel, hanem megkóstolhatják és vásárolhatnak is a terményekből.

Feldolgozóüzem és mintabolt nyílik

A program keretében a falu központjában konyhát és kamrát nyitottak, ahol a helyi termékeket állandó jelleggel bemutatják az érdeklődőknek. Mácsi Istvánné azt is elmondta, hogy az idén egy kisebb feldolgozóüzemet és hozzátartozó mintaboltot is nyitnak Trizsben. Ehhez az önkormányzat támogatásért pályázik.

Az érkezőknek immár hagyományos rendezvényeket is kínálnak. Közülük kiemelkedik a nyári disznótoros, valamint ősszel a Tele Kamra parádé, amelyet a betakarítás jegyében tartanak. Érdekességnek számít, hogy a település lakói az országban egyedülállóan, generációkon keresztül megőrizve fehér mákot termelnek, az önkormányzat kezdeményezésére pedig a korábbiakhoz képest nagyobb területen szaporították el ezt a növényt. A fehér mákkal készült különleges kelt tésztákat és süteményeket pedig igyekeznek népszerűsíteni a turisták körében is. Sőt, ennek a jövőben külön rendezvényt is szánnak a faluban. A találkozókat, összejöveteleket Trizs központjában, a községháza, illetve a művelődési ház udvarán tartják.

A programoknak köszönhetően 2016-ban is több száz vendéget fogadtak a rendezvényeken, különösen családokat, baráti társaságokat. Az elmúlt években Trizs egyik érdessége lett a Hét vezér fáihoz vezető túraút, ahol évről évre egyre többen fordulnak meg. Ez a hely a falu határában lévő erdőben található, nyugalmas, pihentető környezetben. Ezért nemrég megkezdték az úgynevezett Meseerdő-projekt megvalósítását ezen a területen. Azt szeretnék, ha ezt a természet által nyújtott, szinte érintetlen területet minél több vendég kihasználná a feltöltődésre, regenerálódásra. Egyébként 2018 végéig szeretnék megvalósítani ezt a programot, amelyhez az önkormányzat pályázatot nyújtott be támogatásért.

Tájházat és emlékszobát is terveznek

Az utóbbi időszakban Trizs értéktárát is elkészítették. Ebben a nevezetességeket találhatják az érdeklődők. Így a híres református templomot, amelynek történetéhez huszita gyökerek kapcsolódnak. A különleges épület harangtornyában Európában párját ritkító denevérkolónia lakik. De emellett több, régi gömöri stílusban épült és fennmaradt parasztház a csűrjeivel együtt bekerült a helyi értéktárba. Ezek többségét a következő időszakban felújítják és szálláshelyeket alakítanak ki belőlük. A legrégibb trizsi parasztházban pedig az önkormányzat pályázati támogatással nyit tájházat, amely egyébként a Meseerdő-projekthez kapcsolódik.

A leendő tájházban a helyi hagyományokat mutatják majd be, emellett a különböző rendezvényekhez közösségi színtérként is szolgál majd ez a ház. Az értéktárat gyarapítják még a trizsi múlt eseményeinek összegyűjtött emlékei, ezeket a könyvtárban ismerhetik meg az érdeklődők. Az emlékekről szóló feljegyzések elsősorban a néhai Demeter István helyi lakos szellemi örökségének köszönhetők, akinek több könyve és újságcikke jelent meg a falu életéről, munkásságát filmfelvételen is megőrizték. A másik szerző pedig a néhai Nagy Máté Lajos volt, aki könyvet írt trizsi gyermekkoráról, és az akkori viszonyokról is beszámolt. Emellett népdalgyűjtőként és népdalénekesként is ismerték.

Az önkormányzat szeretné megvásárolni Demeter István egykori házát. Azt tervezik, hogy oda költöztetnék a falu könyvtárát, az egykori értékmentő tiszteletére pedig emlékszobát nyitnának. Mindezt 2019-ig szeretnék megvalósítani.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.