Friss
Szavazz a kalitkával erdőben kószáló Széll Tamásra!
Segítsük győzelemre a jövő héten, a Lyon-i Bocuse d'Or-on versenyző magyar csapat versenyplakátját! Amióta magyarok versenyeznek, eddig még mindig miénk lett a legjobb plakát díja, ne szakítsuk meg ezt a szép hagyományt!
Milyen egy jó, hasznos és költséghatékony Front Office PMS?
A Maistro Front Office PMS program szállodai szakemberek bevonásával készült – egyiküket, Gaál Miklóst, a Prestige Hotel Budapest igazgatóját kérdeztük arról, mennyiben segíti munkáját, mik a tapasztalatai az elmúlt csaknem két év során, amióta szoftverünket használják.
Fogadótér és turisztikai infópont is lesz a pécsi régészeti múzeumban
Másfél milliárd forintos beruházással újul meg a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak (JPM) a város főterén található régészeti kiállítótere - közölte Őri László, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere.
Lehet, hogy hamarosan Debrecenből Dublinba repülhetünk
Dublinból érkezett Debrecenbe a Ryanair repülőgépe, könnyen lehet, hogy ez már az előszele a ír légitársaság debreceni járatindításának.
Mégsem jár a 15 forintos kilométerpénz a munkába járóknak
Módosította a kormány a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló rendeletet, így 2017. január 13-ától megint csak 9 forintos kilométerpénzt kell fizetniük a munkáltatóknak.
Megjelent a Kárpáteurópa katalógusa
Az utazási iroda európai buszos körutazásokat szervez olyan úti célokba, mint Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság, Csehország, Ausztria, Németország, Lengyelország, a Baltikum, Finnország, Horvátország, Olaszország, Albánia és Montenegró.
Pályázatokkal készülhetnek fel a kkv-k a digitális gazdaság kihívásaira
Az 54 milliárd forint kerettel hamarosan megnyíló három infokommunikációs pályázattal a kormány abban szeretne segíteni, hogy a magyar kis- és középvállalkozások fel tudjanak készülni a digitális gazdaságra, a versenyre, tovább tudjanak lépni fejlesztéseikben - hangsúlyozta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára kedden.
Magasabb kategóriába lépett a Hotel Kumánia
A kisújszállási szálloda december óta használhatja a 3* superior elnevezést.
Kóstolt már méregdrága Trump koktélt?
Sok felesleges pénze van, amit végképp nem tud mire költeni? Akkor induljon a tavaly szeptemberben, az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban megnyílt, legújabb Trump-hotelbe! Ahol a legegyszerűbb, legolcsóbb koktél 24 dollárba kerül.
Tagtoborzó gyűlést szervezett a Magyar Idegenvezetők Egyesülete
Január 16-án egy impozáns rózsadombi étteremben találkoztak a frissen alakult Magyar Idegenvezetők Egyesületének tagjai, hogy megtartsák az egyesület első tagtoborzó taggyűlését.
Róma, Málta és Barcelona vitte a prímet a Wizz Tours-nál
A mediterrán utakat kedveljük a legjobban, de egyre többször vállalkozunk egzotikusabb utazásokra is - derült ki a Wizz Tours éves összegzéséből, amely az online utazásszervezőnél 2016-ban végzett foglalásokat tekinti át.
Látogatórekordot hozott az elmúlt év a Budakeszi Vadasparknak
Több mint 164 ezres rekord látogatószámmal zárta az elmúlt évet a Budakeszi Vadaspark.
Járattörlés, lassabb vonatok: hatalmas havazás Japánban
Az idei tél legerősebb havazása érte el Japánt az előző napokban, egyes településeken már két méternél is vastagabb a hóréteg.
Két turisztikai vásár, kétféle magyar megjelenés
Január 12. és 15. között rendezték meg a bécsi Ferien-Messe turisztikai kiállítást és vásárt. Míg korábban a Magyar Turizmus Zrt. összefogta a kiállítókat, idén 12 magyar kiállító fogott össze, hogy egy közös standon megjelenjenek.
3,5 napra növelné az átlagos tartózkodási időt a BFTK
Évértékelő összefoglalót készített a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, amelyből az is kiderül, hogy a tavalyi 2,5-ről 3,5 napra növelnék a turisták átlagos tartózkodási idejét.
16 százalékos plusz a novemberi vendégéjszakaszámban
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 16,5 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 16,3 százalékkal emelkedett tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz képest, együttvéve 16,4 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Nyolcvan A320neóval bővül a szaúdi légitársaság flottája
Nyolcvan darab új generációs Airbus A320neo repülőgépet rendelt a szaúdi Flynas légitársaság a toulouse-i gyártótól, az ület piaci értéke listaáron számolva 8,6 milliárd dollár - közölte a légitársaság hétfőn.
Elsötétült a londoni Piccadilly Circus híres fényreklámja
Sötétbe borult hétfőn London egyik leghíresebb látványossága, a Piccadilly Circus háznyi méretű fényreklámja, amelyet az üzemeltető cég hónapokig tartó munkával teljesen felújít.
Aláírásgyűjtés kezdődik a budapesti olimpia ellen
A Momentum Egyesület csütörtökön kezdi az aláírásgyűjtést a 2024-re tervezett budapesti olimpia ellen.
Izraeli turistákat csábítanának Hévízre
Hévízi delegáció járt január közepén Izraelben, a látogatás célja az volt, hogy Hévízre csábítsák a turistákat.
Elhunyt Radvánszky Gyuri bácsi
Mindenki Gyuri bácsija, Radvánszky György, az Assist Card magyarországi igazgatója január 14-én elhunyt.
Egy szálloda, két mesterszakács
2016 decembere óta a zalakarosi MenDan két mesterszakáccsal valósítja meg elképzeléseit 33 méter hosszú büféasztalán.
Egy hétvége Guinness-szel, pubokkal és ír hangulattal
A téli mínuszokra és a hétköznapokból való kizökkenésre jó megoldás egy pár napos külföldi kiruccanás. Akár egy városnéző hosszú hétvégéről, akár hosszabb pihenésről van szó, a budapesti repülőtérről kényelmesen, átszállás nélkül elérhető Dublin ideális választás, mivel általában még télen sem megy fagypont alá a hőmérséklet. A város mérete miatt pedig a legfőbb nevezetességek pár nap alatt is megismerhetők.
Heti öt járatot tervez Egyiptomba az idén az ETI
A tavalyi sikerek után további utasszám-növekedésre számít az idén az Express Travel International, amely a nyári főszezonban öt járatot tervez indítani Magyarországról a Vörös-tenger partjára.
Visszatér a normál kerékvágásba a mohácsi komp menetrendje
Hétfőtől ismét menetrendszerűen, azaz félóránként közlekedik a komp a mohácsi átkelőnél - közölte a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. vasárnap.
Rúzsba rejtett kés, fűrész és fegyverek az amerikai repülőtereken
Jelentősen emelkedett az Egyesült Államok repülőterein elkobzott fegyverek száma, 28 százalékkal több lőfegyvert foglaltak le 2016-ban, mint egy évvel korábban.
Újra megnyitott néhány jégpálya a Balatonon
Siófokon kétnapos üzemszünet után vasárnap délelőtt újra megnyitott a Balaton jegén kijelölt hivatalos jégpálya, a vonyarcvashegyi is újra látogatható, viszont Keszthelyen és Balatonfüreden várnak még a nyitással.
Nem bújhatnak el a magyar Airbnb-zők a NAV elől
Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak. Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
MTÜ: 11 milliárd forint szálláshely-fejlesztésre
Tizenegymilliárd forintos keretösszeggel hamarosan kiírják a hazai szálláshelyek minőségi színvonalának emelését szolgáló pályázatot, ugyanakkor a Balaton, Tokaj és Sopron után további kiemelt turisztikai desztinációkat nevesít a kormányzat – közölte sajtótájékoztatón Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.
Öreg kávé nem vén kávé - itt az új trend a Nespressonál
A kor nemesít - már a nemzetközi kávéscég is visszanyúlt az "Öregember nem vénember" jól bevált megállapításhoz, és ez alapján most egy olyan kávéval rukkoltak elő, amelyet érlelt múltja aranyoz be.
Kercs András visszatért az utaztatás világába
Kercs András december óta az Aviareps aviation sales managere. A szakember 8 év szállodaipari kitérő után tért vissza az utaztatás területére.
Keressük a legjobb turisztikai kommunikációs projekteket
A Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap kiadója, a PPH Média 2017-ben is keresi a legjobb turisztikai kommunikációs megoldásokat. Ha büszke cége honlapjára, kiadványára, reklámkampányára, pr-akciójára, nevezzen be versenyünkre!
Telefonfülkéből mobiltelefon-automata Bécsben
Hat bécsi metróállomáson mobiltelefon-automatákra cserélték a hagyományos telefonfülkéket. A kínálat az okostelefonoktól a különböző tartozékokig terjed. 2017-ben további 30 automatát szeretnének telepíteni.
Városkártyával bővül a Miskolc Pass
Az új kártyatípus 2017. január 15-től érhető el.
Emelkedő foglalkoztatás, fokozódó szakemberhiány
Az IW kölni gazdaságkutató intézet szokásos, 48 gazdasági szervezet megkérdezése alapján készített év végi konjunktúrafelmérése szerint mérsékelt derűlátás jellemzi a német gazdaság 2017. évi várakozásait, ami továbbra is a magánfogyasztásnak részint a foglalkoztatás, részint a bérek emelkedésének köszönhető stabil bővülésén alapszik. Emellett a kamatszint egyelőre alacsony, megkönnyítve a hitelfinanszírozást, és fékezve a megtakarítási hajlandóságot.
Ipsos: idén tovább bővül a magyar online kereskedelem
Magyarországon az online költések volumene 10 százalékkal nő 2017-ben, a külföldi webshopokból pedig várhatóan 19 százalékkal emelkedik a rendelések értéke az Ipsos előrejelzése szerint. Az utazási szolgáltatások iránt is nő az online kereslet.
Amerikai befektető lett a Sziget többségi tulajdonosa
Egy amerikai befektetőcég, a Providence Equity Partners lett a Sziget Kulturális Szervezőiroda többségi tulajdonosa - közölte a Sziget Kft. pénteken az MTI-vel.
Új kollégák és bővülő kínálat az utazom.comnál
A közelmúltban két tapasztalt utazásszervező kolléga csatlakozott az utazom.com csapatához.
Szakmai út Bajorországba
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a „Bajorország - a megfelelő partner" (Bayern - Fit for Partnership) kezdeményezés támogatásával megvalósuló nemzetközi projekt keretében egy ötnapos programot szervez Bajorországban „idegenforgalmi létesítmények kiépítése, felújítása és korszerűsítése” témakörben.
Rekord utasforgalom a müncheni repülőtéren
2016-ban is folytatódott a müncheni repülőtér forgalmának töretlen növekedése.
Rendezvényközpont lesz a szegedi Tisza Gyöngyéből
Akár tavaszra elkészülhet a rendezvényközpont az egykori Tisza Gyöngye helyén, de kinyitni csak ősszel fogják.
Óvatosságra int a MUISZ a feltűnően nagy kedvezményt kínáló utazási akciókkal kapcsolatban
Óvatosságra int a Magyar Utazási Irodák Szövetsége a feltűnően olcsó tengerparti üdülésekkel kapcsolatban.
Turistákkal teli minivonat visz a Pokol szájához
Lisszabontól délre, az Atlanti-óceán partjainak közelében találni a két népszerű portugál üdülőhelyet, Estorilt és Cascaist. Mindkét városban télen is sok a turista, a kellemes klímájú óceánpart vonzza a látogatókat.
Ezek voltak a németek kedvenc nyaralóhelyei tavaly
Jelentősen átalakult a németek kedvenc üdülési célpontjainak listája tavaly. Többségük nyugat- és dél-európai úti célt választott az észak-afrikai és kelet-mediterrán térség helyett.
Végleg búcsút inthetünk a budapesti repülőtér fapados termináljának
Elbontják a Liszt Ferenc-repülőtér ideiglenes fapados terminálját, a terület átadását követően megkezdődik az új kiszolgáló móló építése, amelynek eredményeként 10 ezer négyzetméterrel bővül a reptér utasforgalmi területe.
Bezártak két baranyai barlangot
A világítás korszerűsítése és más munkálatok miatt az Abaligeti-barlang május közepéig, a Tettyei Mésztufa-barlang várhatóan március végéig zárva tart.
Két hónap múlva kezdődik a berlini ITB
Idén március 8. és 12. között rendezik meg Berlinben az Internationale Tourismus Börsét, a világ legnagyobb turisztikai vásárát.
Rekordot döntött Spanyolország turizmusa
Sosem járt még annyi turista Spanyolországban, mint 2016-ban, a 75,3 millió külföldről érkezett látogató rekordnak számít - ismertette a tavalyi év adatait Álvaro Nadal, turizmusért felelős miniszter csütörtökön Madridban.