Friss
Befejeződtek a helyreállítási munkálatok Balatonmáriafürdőnél
Hajnaltól nem kell vonatpótló autóbuszokra átszállni - közölte a MÁV kedden.
Samu 50 éves
A vértesszőlősi előemberlelet megtalálásának 50. évfordulója alkalmából meghosszabbított nyitva tartással, ingyenes belépéssel, túravezetéssel és egész napos gyermekprogramokkal várja az érdeklődőket pénteken a Komárom-Esztergom megyei településen a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítóhelye.

A díjnyertes borok nem feltétlenül a szakmai élvonalat képviselik
Se szeri, se száma az itthoni borversenyeknek. Egy átlagos borfogyasztó elvész a palackokra kerülő plecsnik rengetegében, és nem tudja megállapítani, melyik tanúsít valódi rangot, mely üveg bor vásárlásával kap valóban értéket a pénzéért. Mit érnek valójában a megméretések?
Péntektől nincs kisföldalatti
Péntektől több kötött pályás járatot is buszokkal pótol a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), nem közlekedik majd a kisföldalatti, egy-egy szakaszon pedig a szentendrei és ráckevei HÉV, valamint az 50-es villamos.
Sötétben tapogatózás a bangkoki merénylet ügyében
Senki sem vállalta még magára a merényletet. Azonban egy, a BBC honlapján látható biztonsági kamera-felvételen egy fiatalember gyanúsan gyorsan egy padon hagy egy hátizsákot.
A külföldiek inkább a budapesti, a belföldiek a vidéki szállodákat kedvelik
Derül ki a Szállodaszövetség friss trendriportjából.
Befejeződik az Országos Kékkör megújítása
A végéhez közeledik Magyarország legnépszerűbb turistaútvonala, az Országos Kékkör megújítása: a 2,7 milliárd forintos beruházás utolsó elemeit szeptember végére adják át - mondta a Magyar Természetjáró Szövetség kommunikációs munkatársa hétfőn Pécsett, sajtótájékoztatón.

Norvég dutyiba kerül a poharazgató másodpilóta
Féléves börtönbüntetés elé néz az airBaltic egyik, Oslóból Krétára közlekedő járatának másodpilótája, miután kiderült néhány órával a felszállás előtt társaival még alaposan a pohár fenekére néztek - írja a BBC.
Szállodaszövetség vs Airbnb: a magánszoba-kiadás pozitívan hat a turizmusra
Nem megtiltani, hanem szabályozni kellene az egyre népszerűbb online szállásmegosztók, így az Airbnb működését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint.

A legtöbben víz mellől néznék a tűzijátékot
A trivago.hu-n történt keresések alapján az augusztus 20-23-i hosszú hétvégén megint Siófok és a főváros a legnépszerűbb úti cél - tudtuk meg a Trivagotól.
Még nincs programja augusztus 19 éjszakájára?
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton augusztus 19-én tartják a „Gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres éjszakai teljesítménytúrát - újságolta kedden a MÁV.
Gyálra kerül a Rákosi Mátyás Műveket is megjárt mozdony
Elviszik az első mozdonyt a Közlekedési Múzeum elől. A több mint 130 éves gőzmozdony Gyál Felső vasútállomás előtt lesz látható augusztus 20-tól. A mozdonyt augusztus 18-án este szállítják át új helyére - tudtuk meg kedden a múzeumtól.
Magyar Ízek Utcája Budapesten
Magyarország tortájának, cukormentes tortájának és a Honvédség tortájának felszelésével kezdődnek a programok augusztus 20-án a Magyar Ízek Utcájában Budapesten.
A horvát vendéglátósok szerint árt a kormány médiakampánya a turizmusnak
A horvát kormány hadat üzent az adócsalóknak, hogy visszaszorítsa a szürkegazdaságot. Az Adrián a napokban ötszáz adóellenőr és vámos lépett akcióba - közölte a Globus horvát hetilap a legújabb számában.
Demenciaturizmus: hazánkban a gyógyturizmus kategóriából még hiányzik
A Tatabányai Alzheimer Café szervezője kereste meg szerkesztőségünket, hogy megismertesse a hazai szakmai közönséggel is a gyógyturizmus e különös, ugyanakkor itthon még kevésbé ismert ágazatát. Pedig nagyon jó érzés, hogy vannak ilyen kezdeményezések, hiszen a betegeknek és családtagjaiknak társaságot és egy igazi kikapcsolódást jelent.
Indulj el egy úton, én is egy másikon...
A végéhez közeledik Magyarország legnépszerűbb turistaútvonala, az Országos Kékkör megújítása: a 2,7 milliárd forintos beruházás utolsó elemeit szeptember végére adják át - mondta a Magyar Természetjáró Szövetség kommunikációs munkatársa hétfőn Pécsett, sajtótájékoztatón.
1,186 milliárd forint a Danubius adózott nyeresége a második negyedévben
A Danubius Hotels Nyrt. a második negyedévben 1,186 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 35 százalékkal marad alatta a tavalyi második negyedévinek, ugyanakkor az első fél évben 206 millió forint volt a nyeresége a tavalyi első fél évi 738 millió forint veszteség után. A CP Holdings Ltd. kivásárlási ajánlata sikeres volt, a Danubiust kivezetik a tőzsdéről.
A Játékról szól az idei Borfesztivál
A Budavári Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait, és a hazai nedűk mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. A borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok, és készítőik, akik szívesen beszélgetnek a borkedvelőkkel. Az idei Borfesztivál a játékosság jegyében zajlik, hiszen a látogatók kvízjátékok segítségével tesztelhetik boros tudásukat, részt vehetnek az „Év Fesztiválbora” szavazáson, ajánlott útvonalak segítségével felfedezhetik a magyar szőlőfajtákból készült borokat, értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.
9 tipp hogy igyál külföldön
Ha Rómában járunk, tegyünk úgy, mint a rómaiak. A híres mondás persze nem csak az örök városra igaz. A NetPincér összegyűjtötte nekünk Európától Ázsiáig a legfontosabb italozási hagyományokat, amivel jó, ha tisztában vagyunk, ha ellátogatunk ezekbe az országokba.
Amerikaiak nyerték a világ legnagyobb légitársasága címet
Az osztrák TAI, Tourist International Austria állított össze egy 33 szereplős listát a világ legnagyobb légitársaságáról.
Tizenhat halott a bangkoki merényletben (frissítve!)
Legalább tizenhat ember meghalt, húsz pedig megsebesült abban a merényletben, amely Bangkok központjában történt helyi idő szerint este hétkor.
Ha valakinek kétségei lettek volna: lesz augusztus 20-i tűzijáték
A hétvégi hidegfront sem befolyásolta az augusztus 20-iki tűzijáték előkészületeit. A Citadellán már befejezték a rakéták telepítését, a Magyar Honvédség flottillájánál jelenleg is zajlanak a munkálatok - számolt be Ivády Nóra, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Tudja, miért változott meg a Pó folyása?
Egy középkori földrengés megváltoztatta a Pó folyását, északra tolva Itália leghosszabb folyóját - erre a következtetésre jutottak a trieszti Nemzeti Oceanográfiai és Kísérleti Geofizikai Intézet kutatói.
Valóban látogatórekord született a Szigeten
Eddigi történetének legjobb fesztiválját tudjuk magunk mögött. Hétfőn hajnalban véget ért a 23. Sziget. Megdőlt a napi- és heti rekord is: összesen 441 ezer látogató volt az egy hét alatt - tájékoztatott a Sziget sajtóirodája hétfőn.
Román tour-operátor lép be a magyar piacra
Több közép- és kelet-európai piacon, köztük Magyarországon terjeszkedik a közeljövőben a Christian Tour nevű román-brit hátterű utazásszervező.
A rossz helyen felállított sátorban meg is lehet halni
Sajnos pont ez történt a Szigeten - tudtuk meg a Sziget sajtóirodájától.
Szennyezett a víz? Öntse bele a könyvbe!
A szennyezett ivóvíz megtisztítására alkalmas könyvet készítettek a kutatók, akik szerint a fejlesztés hatékonynak bizonyult az első terepen végzett teszteken.
Tényleg akkora üzlet fesztivált szervezni itthon?
A hazai nyári fesztiválbiznisz pénzügyi mutatói első ránézésre nem rosszak. A piac teljes forgalma évente átlagosan 16 százalékkal nőtt az elmúlt öt évben, de ha mélyebbre ásunk, látszik, hogy ezt a növekedést alig pár fesztiválnak köszönhetjük - derül ki laptársunk, a kreatív.hu összeállításából.
Annecy: a bringások és a kajakozók kedvence
Mintha képeslapokat lapozgattunk volna, miközben az élő valóság megejtő szépsége tárult elénk. A kelet-franciaországi Annecy-ban jártunk, amely a festők, a sportolók és turisták egyik kedvenc helye.
Airbnb-sek figyelem: a lakáskiadás után adózni kell!
Különbséget kell tenni a hosszabb időre szóló ingatlan-bérbeadás és a rövid távú, néhány vendégéjszakára szóló szolgáltatás között. Míg az egyiknél nem, a másiknál kötelező az adószám - tájékoztatott hétfőn a NAV.
Az üzleti találkozókhoz nem igazán illik a bukósisak
Az osztrák autóklub, az ÖAMTC felmérést készített a bécsi biciklisek bukósisak viselési szokásairól. Noha nem kötelező, 28 százalékuk hord fejvédőt kerekezéskor - tájékoztatott Bécs Város Képviseleti Irodája.
Minden eddiginél többen voltak az idei Szigeten
A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti.
Az Eu'Vend & coffeena témája idén a kávé és a munkahelyi étkeztetés
Idén szeptember 24-26 között találkoznak a nemzetközi vending ágazat és a kávé üzlet képviselői Kölnben, az Eu'Vend & coffeena kiállításon.
A tányér és az evőeszköz mérete befolyásolja, hogy mennyit eszünk
A tányérjaink és evőeszközeink mérete jelentősen befolyásolhatja elménket az ételadagok megválasztásakor – derül ki a The Daily Meal írásából.
Telt ház az olaszországi repülőtereken szombaton
Az olaszországi nyári főszezon jelképes napjának számít az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe, amikor azok az olaszok is elmennek vakációzni, akik eddig még nem vették ki szabadságukat.
Százhalombatta ad otthont Európa egyik legnagyobb nemzetközi folklórfesztiváljának
Az augusztus 14-i nyitóceremóniával hivatalosan is elkezdődött a 22. Summerfest nemzetközi folklórfesztivál és népművészeti vásár. Az érdeklődőket Százhalombatta mellett Ráckevén, Tökölön és - most először - Dunavarsányban várják látványos programok.
Januárban indul a világ leghosszabb közvetlen légijárata
Az Emirates jelentette be, Dubajból Panamavárosba fognak repülni. Kitalálja az út hosszát?
Greenwichi meridián: 102 méterrel keletebbre kéne lennie
Évről évre turisták százezrei zarándokolnak a greenwichi Királyi Obszervatóriumba Nagy-Britanniában, hogy a keleti és a nyugati féltekét elválasztó kezdődélkörnél pózolva fényképezkedjenek. A meridiánt azonban rossz helyen jelzi a híres sárgaréz csík, amelynek valójában 102 méterrel keletebbre, egy parkban kellene lennie, ahol viszont csak egy szemetes áll.
Péntek este féláron nyalhattuk a fagyit
A múzeumok, a kutatók, a színházak, a mozgás és a fürdők éjszakája után itt a fagylalt éjszakája! Augusztus 14-én a normál zárórától éjfélig féláron kínálták a fagyit több tucat hazai fagyizóban.
Taxisok, figyelem, jön a NAV!
Nyári akciósorozatának részeként a taxisokat is ellenőrzi az adóhatóság, főleg a személyszállítók kedvelt gyűjtőterületein, a pénzügyőrök pedig az úton lévő gépjárműveket is megállíthatják, és ha az ellenőrzés során migránsok szállítására utaló körülményt észlelnek, a hatóság büntető feljelentést kezdeményez - közölte a Nemzeti Adó - és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Négynapos sportfesztivált építettek a budapesti Ironman 70.3 köré
Másodszor rendezik meg Budapesten az IRONMAN 70.3-at augusztus 22-én. A magyar versenyt idén is óriási nemzetközi és hazai érdeklődés övezi: eddig 65 ország közel 1700 versenyzője regisztrált az embert próbáló mezőnybe.
Leányvári borturizmus a Tolna megyei pincefaluban
A tolnai Szekszárd és környéke finom borai nem újak a magyar és külföldi piacokon sem, de hogy egy egész falu legyen, mely a történelmi pincéiről híres, az újdonság.
Gyors és sikeres sztrájk az Easyjetnél
Az Easyjet légiutas-kísérői igen hamar ki tudták harcolni a béremelést.
1823-as állapotát kapta vissza a tatai Angolpark
Tatán befejeződött a Cseke-tó melletti 25 hektáros Angolpark felújításának második üteme, a parkot egy 1823-as helyszínrajz alapján eredeti állapotában állították helyre - mondta el a polgármester csütörtökön a beruházás átadásán.
Vonatinfó: zsebre vágható vasúti információk
Augusztus elejére már több mint százezren töltötték le a Vonatinfó alkalmazást, amelynek segítségével a vonaton utazók útközben is folyamatosan követhetik az aktuális vasúti információkat.
Mont Blanc: karnyújtásnyira az Alpok tetejétől
A francia Alpok híres üdülőhelyén, Chamonix-ban a legtöbb turista az időjárásról érdeklődik. Azt tudakolják, hogy működik-e a drótkötélpályás felvonó, amely a hegyóriás legmagasabb csúcsának, a Mont Blanc-nak a közelébe viszi fel a csoportokat.
Az osztrák adóhivatal is rászáll az Airbnb-re
Adatokat kért az Airbnb-től, és további magánszállásokat kínáló oldalak üzemeltetőitől az osztrák adóhivatal, amely a begyűjtött adatokból a keletkezett bevétel összegére kíváncsi, valamint majd arra, hogy a szállást hirdetők fizetnek-e adót a bérbeadás után.
Nem korzóznak óriás gumimacik Málta fővárosának tengerparti sétányán
Ugyan, mivel is ünnepelhetnénk meg frappánsabban a street art művészetét, mint hogy a repülőgép-pilóták kiakasztására alkalmas képeket mázolunk az alattuk elsuhanó területekre? – szegezi nekünk a kérdést a Foodbeast szerzője.