Friss
Bevezették a turisztikai kártyarendszert a Velencei-tónál
Jelentős kedvezményeket biztosító turisztikai kártyarendszert vezettek be a Velencei-tónál.
Visszatérhetnek Törökországba az orosz turisták
Vlagyimir Putyin elrendelte a Törökország elleni idegenforgalmi szankciók feloldását.
Teljesen újjászületik a kisvárdai vasútállomás
A tervek szerint októberben megkezdik a kisvárdai vasútállomás és környezete teljes rekonstrukcióját. A MÁV Zrt. saját forrásból finanszírozott, négymilliárd forint értékű beruházását a 66. vasutasnap helyi rendezvényeinek keretében mutatták be szombaton a helyszínen.
Interaktív múzeum és lombkoronasétány is lesz a Soproni parkerdőben
Interaktív múzeum, bemutató- és oktatóterem is lesz abban a többfunkciós épületben, amely a Soproni-hegység város felőli ormán található Károly-magaslati kilátónál épül. A létesítmény mintegy százmillió forintba kerül, és őszre készül el.
Hajléktalanok fotózzák Budapestet
A Budapest Bike Maffia a Cafe Art közreműködésével büszkén mutatja be a legújabb kezdeményezését, amelynek célja a szociális érzékenyítés. Ezúttal a művészet segítségével hívják fel a figyelmet a hajléktalanság problémájára.
Hollandok építettek klímasemleges luxusüdülőt a Csereháton
2016. július 9-én nyitotta meg kapuit Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Irota EcoLodge környezetbarát luxusüdülőhely, melyet a holland nagykövet avatott fel.
Kasszasiker Keszthelyen
A Ma este megbukunk az idei színházi évad vígjátéksikere volt Budapesten, a szeptemberi bemutató óta telt házakkal fut a Centrál Színházban, és csak hónapokkal előre lehet jegyet szerezni rá. A rendező Mark Bell, aki az eredeti, londoni Olivier-díjat nyert előadást rendezte a West End-en. Az előadást a jövő évadban bemutatják a Broadway-n, ám előtte Keszthelyen lesz látható tíz alkalommal, a Festetics Kastély parkjában.
9 magyar sajt száll harcba a Nemzetek Sajtversenyének hazai elődöntőjén
Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetek Sajtversenyét, ám ezúttal egy nyilvános elődöntőn mérkőznek meg hazánk legjobb sajtjai azért, hogy kiderüljön: melyikük veheti fel a versenyt a legnagyobb sajtbirodalmak képviselőivel.
Elverte a lagzit a júliusi jég
Emlékezetes esemény tarkította egy nyíregyházi fiatal pár legfontosabb napját: szombaton, július 9-én, jégeső tombolt abban a baktalórántházai szállodának – ez a Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont – szabadtéri részén, ahol épp az esküvőjüket tartották.
Világszínvonalú lovasközponttal tennék híressé a Hortobágyot
Világszínvonalú lovasközpontot építenek Hortobágy-Mátán, a tervezés előkészítése már megkezdődött - jelentette be a földművelésügyi miniszter az 50. Hortobágyi Lovasnapok ünnepélyes megnyitóján, szombaton.
Újraindult az orosz repülőjárat Sármellékre
Július 10-én, másfél év kihagyás után újból elindult a UTAir által üzemeltetett Moszkva (Vnukovo) - Hévíz Airport menetrendszerinti járat. A Boeing november elejéig fog vasárnaponként közlekedni. Az első járat telt házzal érkezett, sőt voltak már ezzel a járattal hazainduló utasok.
Ria, ria, Hungária!
A két hét szinte elröpült a négy délfranciaországi városban: Bordeauxban, Marseille-ben, Lyonban és a nyolcaddöntő helyszínén, Toulouseban. Négy felejthetetlen mérkőzés eksztázissal, továbbjutással, soha nem látott számú honfitárssal és évtizedek óta nem tapasztalt érzéssel: magyar szurkolónak lenni jó!
T. rex van?
Az a sztori jut eszembe – miközben haladunk az M3-ason utunk célja, Miskolctapolca felé –, amikor egy vendég néhány éve szintén e település egyik szálláshelyére foglalt magának egy csodásnak ígérkező wellnesshétvégét, azonban Pestről elindulva az ország túlfelén, a Veszprém megyei Tapolcán kötött ki. Amikor tisztázták vele a félreértést, a vendég családostul ismét beszállt a kocsiba, így lazulós pihenés helyett az autójukban, utazással töltötték a fél hétvégét.
Thermal Hotel Balance
Szállodánk Lentiben közvetlenül a Termálfürdő mellett található, 55 km-re az osztrák és 9 km-re a szlovén határtól. Lenti városközpontját a hoteltől elindulva néhány perces sétával érhetjük el, ahol számos bevásárlási és kellemes kikapcsolódási lehetőség várja vendégeinket.
Hírek az MNGSZ világából
Hírek az MNGSZ világából
Új lehetőség a vendégkör bővítésére
Új lehetőség a vendégkör bővítésére
Surliće, a horvát nudli
Ahelyett, hogy zsúfolásig telepakolnánk az autót otthon készített és vásárolt ételekkel, inkább kóstoljuk meg Horvátországban a helyi finomságokat. Júniusi isztriai és Krk szigeti túránk alkalmával megismerkedhettünk a helyi gasztronómiával, amely minőségi, mindenütt, még a legeldugottabb helyeken is ízletes ételeket kínál, ráadásul megfizethető.
Business Superbrands díjas tatabányai cég
Business Superbrands díjas tatabányai cég
Generációváltás a Szamos Marcipánnál
Generációváltás a Szamos Marcipánnál
Körözöttes kifli, kenyérlángos kikötőátadóval
Körözöttes kifli, kenyérlángos kikötőátadóval
Robot a jövő gyorséttermi dolgozója
Robot a jövő gyorséttermi dolgozója
Mit hoz a konyhára a négy százalék?
Mint ahogy az a szakmában ismert, az Országgyűlés elfogadta, hogy jövőre az éttermi étkezés áfáját 27-ről 18 százalékra csökkentsék, 2018-tól pedig öt százalékra. Azt is bejelentették, 2018-tól négyszázalékos turisztikai fejlesztési hozzájárulást kell fizetniük a hazai vendéglátós vállalkozásoknak, amelyet kizárólag turisztikai fejlesztésekre fordítanak. Ez utóbbi új adónemről kérdeztük a szakmát: vajon megítélésük szerint a kormány miképp költi majd el a beszedett összeget, és segíti-e az új adónem a hazai vendéglátós vállalkozások munkáját?
Az utolsó földi paradicsomok egyike
Egyre kevesebb az olyan vidék a világon, ahol a helyi faunát és flórát jóformán érintetlen állapotában figyelheti meg a turista. Naponta hallunk ritkuló vagy éppen a kihalás szélére sodródott állatfajokról, az érdeklődő a legtöbb helyen már csak rezervátumokban, ipari jellegű turizmus keretében szafarizhat. Elsősorban a hegyi gorillák megfigyelése miatt esett választásunk Ugandára, és utunk során hamar rájöttünk, hogy ez az afrikai ország az egyik utolsó földi paradicsom: olyan hely, ahol az érintetlen természet a maga valójában megcsodálható.
Google-elemzés a beutazó turizmusról
A Google Magyarország egyik vezetője öt országra kiterjedő, másutt eddig nem publikált turisztikai kutatásukról számolt be vendégeinknek a Sofitel-brandhez nemrégiben kapcsolódott elegáns pesti házban, a Hotel Nemzeti Budapest Mgalleryben. Ahol úgy történt az átpozicionálás, hogy közben a szálloda egy percre sem zárt be, mondta el Balzer Timea igazgatónő, aki vendéglátóként köszöntötte találkozónk résztvevőit.
Idén Bulgária a menő
Történelmi látnivalók, finom homokos tengerpart, hajókirándulás és folklórprogram színesítette a Robinson Tours által szervezett bulgáriai tanulmányutat, amelynek során bejártuk az ország számos jelentős látnivalóját és főbb tengerparti üdülőhelyeit Szófiától Szozopolig.
Horvátországban is hódít a glamping
Panorámamosogató kilátással az Adriára, a sátor előtt saját terasz fabútorokkal, gyerekeknek élménycentrum – a kempingezés új dimenzióját ismerhette meg munkatársunk a szezon előtt Horvátországban.
Történelmi kalandozás Cipruson
Ki utazzon Ciprusra? Aki pompás tengerpartokon, színvonalas szállodákban, történelmi emlékek sokasága között, gyönyörű természeti környezetben nyaralna. A szigetország kitűnő helyen, három kontinens – Európa, Ázsia, Afrika – találkozásánál fekszik, a Földközitenger keleti medencéjében.
Nemzeti védjegy a hazai fürdőknek
A Magyar Fürdőszövetség új védjegytábláit már megkapták azok a fürdők, amelyek elsőként minősíttették magukat, szolgáltatásaikat. Szám szerint 21 fürdőlétesítményt összesen 39 kategóriában értékelt a szövetség minősítő szakbizottsága.
HURGHADA
A Vörös-tenger türkizkék vize, a kilométerekre elnyúló strandok, a hatalmas kerttel körülvett, modern szállodák, velük szemben a mai Egyiptom pezsgő mindennapjai, a vízipipák füstjével és a kávéfőzők illatával fűszerezve.
„Mindenhol jó, de legjobb úton lenni”
A repülés olcsóbbá válásával, az internet térhódításával és az idegennyelvtudás terjedésével egyre több honfitársunk indul neki a világ felfedezésének. Néhányan blogot vezetnek kalandjaikról. Akad közöttük olyan, aki több helyen megfordult, mint egy utazási tanácsadó vagy egy utazási szaklap szerkesztője.
Debrecen lesz a 2017-es Múzeumok Éjszakája kiemelt helyszíne
A kormányzat a kultúra decentralizálását fogalmazta meg, és ez eredményre vezetett. Az idei Múzeumok Éjszakáján egyensúly alakult ki a budapesti és a vidéki helyszínek között. Országosan 431 intézmény csatlakozott a rendezvényhez. A leglátogatottabb helyszín az idei kiemelt városban, Kecskeméten volt, a Bozsó gyűjteményt 8101 személy kereste fel. A második legnépszerűbb intézmény a debreceni Déri Múzeum volt 7567 látogatóval, és a harmadik szintén kecskeméti helyszín volt, a Cifra palota. Az épületet 7420 vendég kereste fel.
Új check-in pultokkal válhat egyszerűbbé a repülés
A Star Alliance - a sikeres londoni átállás után - a tokiói Narita repülőtéren is felállította legújabb check-in automatáit. Az új automatáknak köszönhetően 20%-kal kevesebb hely szükséges az utasok kiszolgálásához.
Horvátországé a legszebb európai strand
A „European Best Destinations” oldal olvasóinak szavazatai alapján a Vis-szigeti Stiniva lett a legszebb európai strand.
Idén is megválasztották az év múzeumát Nagy-Britanniában
A londoni Viktória és Albert Múzeum lett az év múzeuma Nagy-Britanniában. A világ legbőkezűbben jutalmazott múzeumi díjának elnyerése után az intézmény megígérte, hogy támogatja az ország kisebb múzeumait.
Megújult a celldömölki Tourinform
Celldömölk belvárosában, a művelődési központ szomszédságában várja ezentúl a turistákat a megújult információs iroda, amely július 6-án a turisztikai szakma és az irodát üzemeltető Ság hegy Térsége Turisztikai Egyesület tagjainak jelenlétében ünnepélyesen is megnyitotta kapuit.
Családbarát szállodákat és szakembereket díjaz a KidsOasis
A KidsOasis 2016-ban úgy gondolta, hogy ideje elindítani egy díjat, ami értékeli a szállodák fáradozását a családok magas minőségű kiszolgálása érdekében.
Az eltűnt egyiptomi gép roncsai kerülhettek elő
Izrael egyik strandjánál partra sodródott néhány olyan roncsdarab, amely nagy valószínűséggel a májusban a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi repülőgépről származik - értesült a The Times of Israel című angol nyelvű internetes hírújság pénteken.
Népszerűek a hazai strandok
A tavalyihoz hasonló magas fürdőlátogatottságot hozott eddig az idei év, akár megismétlődhet a 2015-ös forgalom. Augusztus végén derül ki, hogy megdől-e a korábbi rekord - közölte a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Égető problémák a vendéglátásban
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete elkészíttetett egy anyagot a vendéglátást érintő aktuális problémákról, melyet a javaslatokkal együtt dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztosnak is elküldött.
480 kilométer fél óra alatt - vonattal
Alig két hónappal a sikeres nevadai próbaüzem után a hyperloop ötletgazdái már Stockholmot és Helsinkit óhajtják összekötni a tömegközlekedési eszközzel.
Tovább erősödnek a turisztikai kapcsolatok Magyarország és Kína között
Hazánkba érkezett Chen Hao, a Kínai Népköztársaság Jünnan tartományának kormányzója, aki 2016. július 7-én látogatást tett Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos hivatalában.
Újra repül a Lufthansa München és Teherán között
Július 4-étől ismét közlekedik a München-Teherán járat.
Felmentették tisztségéből L. Simon Lászlót
Áder János köztársasági elnök július 6-i hatállyal felmentette tisztségéből L. Simon Lászlót, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárát - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
A Szigeten mutatkozik be a Festipay-kártya
Első alkalommal a Sziget fesztiválon lesz elérhető Magyarországon a MasterCard licencével kibocsátott, készpénzzel és online is feltölthető Festipay prepaid kártya, amely a fesztiválon kívül is használható - mondta Szendrei Szabolcs, a MasterCard termékértékesítési vezetője csütörtökön, Zamárdiban, a Balaton Soundon tartott sajtótájékoztatón.
Elesett a 300 milliárdos fejlesztési támogatástól a Balaton
Visszavonta a kormány a tavaly bejelentett, 300 milliárd forintos, komplex balatoni fejlesztésre szánt támogatást.
Újra itt a nyár! – Asztalterítési tippek kerthelyiségekbe, teraszokra
Újra itt a nyár!... ahogy az egyik hazai slágerben is felhangzik. Valóban, itt van a jó idő, a vakáció, a nyaralás ideje. Ilyenkor szívesen töltjük a kellemes nyárestéket éttermek árnyas teraszain.
Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás?
„Természetesen a tyúk!” – vágja rá pillanatnyi habozás után az olasz tojáspápa, Paolo Parisi. Aki villámlátogatásra érkezett Budapestre, a Bocuse d’Or európai döntőjének előestéjére, mert meghívták díszvendégnek a Bocuse Festa Italiana nevű rendezvényre, amelyet Gianni Annoni és csapata szervezett a versenyző olasz szakácsok tiszteletére. A híres-neves tojáspápa amúgy eléggé elveszett és bánatos képpel üldögélt egy sarokban, és csak a vak nem láthatta, hogy a háta közepére kívánja a kíváncsiskodó újságírókat meg az őt csodáló tömeget, amely időközben egyre nagyobb lett.
Piknikezett már a Balaton közepén?
Rendhagyó piknikkel hangolódott a Kékszalagra a klasszikus legenda, a Tramontana, és az egyik legújabb nagyágyú katamarán, a The Red csapata Balatonfüreden. A verseny napján izgalmas programmal készülnek a csopaki borvidék legszebb borteraszai, egy különleges reggeli kíséretében követhetik majd a vendégek a rajtot.