A 12 mérföldes utazástól a dinamikus csomagokig

A Neckermann Magyarország anyavállalata, a Thomas Cook nemzetközi cégcsoport, mely a világ egyik vezető szabadidős célú utazásszervezője 2016. július 5-én ünnepli fennállásának 175. évfordulóját. Thomas Cook, a szervezett utazások és utazási csomagok úttörője, a turisztikai szakma egyik alapítójának tekinthető. A ma már 15 piacon működő nemzetközi vállalkozás 20 milliónál több utast szolgál ki évente és nagyjából 22.000 főt foglalkoztat.



A mai Thomas Cook cégcsoport német ága Josef Neckermann nevéhez köthető, aki 1912-ben született Würzburgban, s már a harmincas években sikeres csomagküldő vállalkozást vezetett. Az 1950-es esztendők végén újabb lendületet vett vállalkozása és az addigi csomagküldő szolgálata mellett utazási irodát nyitott. A „Neckermann macht’s möglich!”, vagyis „A Neckermann valóra váltja” szlogennel a NUR hamarosan már valamennyi korosztály részére kedvező csomagtúrákat ajánlott. 1965-ben utazási irodái száma már meghaladta a hetvenet, forgalma pedig túlszárnyalta a 36 millió márkát – ami több mint 70 ezer foglalást jelentett. A vállalat 1970-ben köszöntötte egymilliomodik utasát. A brit Thomas Cookkal való egyesülést követően 2001-ben a cég felvette a Thomas Cook AG nevet, de továbbra is a Neckermann volt a legnagyobb márkája a német piacon. 2007 nyarán a Thomas Cook Group Plc-t bevezették a londoni tőzsdére.

A konszern magyarországi leányvállalata 1993-ban alakult. A Neckermann Magyarország 26 saját és közel 400 franchise vagy partnerirodával, valamint online értékesítési felülettel rendelkezik. Az elmúlt több mint két évtized alatt a cég kínálata folyamatosan bővült. Ma már a „dinamikus csomagnak” köszönhetően az utasok a világ szinte bármely pontjára eljuthatnak a Neckermann-nal.


Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.