Júliusi programdömping a Mátrában

A „négyévszakos Mátra” idén júliusban valódi programdömpinget kínál. A hónapban 32 programra várják az érdeklődőket.

Aki a nagy hőségben hűsölni szeretne, és közben kiváló muzsikát hallgatni, az éppúgy talál kedvére való rendezvénysorozatot (Muzsikál az erdő), mint aki az oldtimerek iránt érdeklődik (Párizs – Peking Rallye), vagy éppen történelmi időutazásra vágyik (Kisnánai várjátékok). A hűs erdőben is fontos a folyadékpótlás (Fröccsfesztivál), és a kellő energiabevitel (Gasztroélmények éve – Palóc menü az éttermekben).

Júliusban a mátrában 32 program várja a vendégeket, egy- és több naposak egyaránt szerepelnek a kínálatban. Nagy Róbert, a Gyöngyös-Mátra TDM elnöke szerint a kínálat nagyban hozzájárul majd, hogy a Mátra továbbra is „hozza a kitűnő számokat”.

- A programok esetenként időben átfedésben vannak, de úgy gondoljuk, hogy ezzel erősítik egymást. Olyan lehetőséget adnak, amely révén akár 2-3-4-5-6-7... éjszakát is érdemes eltölteni a térségben – fogalmazott a programbemutató sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy a Mátra egyre kedveltebb a belföldi turisták körében, s kiemelkedő a vendégéjszakák számának növekedése.

Muzsikál az erdő (július 2-10.)

A kiemelt rendezvények között a Muzsikál az erdő sorozatról esett szó, amely idén először nemzetközivé szélesedik, s július 2-től kilenc napon át a Mátra lábától a csúcsig számos helyszínen a legkülönfélébb műfajokban kínál élvezetes programot nem csak zenekedvelőknek. A fellépők névsora – a teljesség igénye nélkül – igen impozáns: Cimbaliband, Palya Bea, Pál István Szalonna és Bandája, Egri Szimfonikus Zenekar, Muzsikás Együttes. A kísérőrendezvények – túrák, gyermekprogramok, kiállítások, ismeretterjesztő előadások – sokasága járul hozzá, hogy mindegyik helyszínen kitűnő időtöltésre nyíljon lehetőségük a családoknak. A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat részletes programja ide kattintva megtalálható.

Kisnánai várjátékok (július 2.)

Már 17. alkalommal várja vendégeit a Kisnánai Várjátékok, amely most is hagyományos, ám nem mindennapi programokkal fogadja a turistákat. A játék valóban játék lesz, de komoly játék: lesz ostrom, meg mezei csata, de boszorkányper is, ami várhatóan boszorkányégetésbe torkollik majd... A várjátékok közönsége korabeli fegyvereket is kipróbálhatnak, mint ahogy a régi idők viseleteibe is belebújhatnak. Kicsiknek és nagyoknak is kínál sok-sok játékot a nap programja: a zoknicsatától a meseudvarig, a végvári erőpróbától a táncházig.  A várjátékok részletes programja ide kattintva érhető el.

Ízek, ízek, ízek

A Mátra ízei – a Gasztroélmények évéhez kötődve – is hangsúlyos szerepet kapnak a kínálatban: több helyszínen találkozhatnak a látogatók a helyi gasztrotermékekkel, a már bizonyítottan népszerű lekvárokkal, fűszerekkel, sajtokkal és még sok egyébbel. Mindemellett hét étterem kínál helyi specialitásokat, a Palóc Menü névre keresztelt akció részeként.

És ha Mátra, akkor a fehérborok hazája, de a nagy hőségben jobban hűsít a fröccs: ennek szellemében vár mindenkit július 23-án a Fröccsfesztivál, ahol a borok mellett a zene játssza a főszerepet. Kizárólag helyi zenekarok szórakoztatják a pincelátogatásokban és a szervezett bortúrában megfáradt nagyérdeműt.
A részletes program ide kattintva érhető el.

És még sok minden más

A kiemelt rendezvények mellett rengeteg nem kevésbé érdekes, élvezetes és értékes program vár a Mátrában hűsölni, kikapcsolódni, vagy sportolni vágyókra.

A Big Bandek Éjszakája a már szép sikerekkel büszkélkedő zenés estek „kiteljesedéseként” várja a bor- és zenebarát közönséget július 9-én a Mátrai Borok Háza udvarán, ahol a Junk Big Band és a Police Big Band kínál garantáltan feledhetetlen élményt.

Igazi kuriózumnak ígérkezik a Vweterán Piknik (07. 08. - 07. 10-), ahol a léghűtéses VW-k tulajdonosai és rajongói gyűlnek össze, hogy sok-sok zenével, kirándulással ünnepeljék kedvenceiket.

A technika iránt érdeklődők a „Peking to Paris Challenge 2016” résztvevőivel találkozhatnak Gyöngyösön: a veterán autócsodákkal túrázó mezőny július 9-én érkezik Gyöngyös főterére. A „Peking to Paris Challenge 2016” indulói 1975 előtt gyártott veterán autócsodákkal teszik meg a közel tizennégyezer kilométeres távot, és közben Gyöngyösön is megpihennek. Ha látni akarja a járműveket, július 9-én délután ott a helye a Fő téren.

A programok részletes leírása ide kattintva érhető el.

Júliusi programok a Mátrában:

június 28 - július 3. Tour de Hongrie - Mátra 07.02
július 2. Mátra 60/40 Teljesítménytúra - Pásztó
július 2. Kisnánai várjátékok - Kisnána
július 2. Országos szlovák nap - Mátraszentimre
július 2. Péter Páli Palóc Napok - Gyöngyöspata
július 2.-3. Családi Hétvége - Oxygen Adrenalin Park, Sástó-Kőbánya
július 2. " Muzsikál az erdő"- nyitónap - Fülek
július 3. "Muzsikál az erdő" - Gyöngyöspata
július 4. "Muzsikál az erdő" - Mátraverebély
július 5. "Muzsikál az erdő" - Sósi rét Gyöngyöstarján
július 6. "Muzsikál az erdő" - Szurdokpüspöki
július 7. "Muzsikál az erdő" - Szorospatak Bátonyterenye
július 8. „Muzsikál az erdő" - Kékestető
július 9. „Muzsikál az erdő" - Galyatető
július 10. "Muzsikál az erdő" - Szalajka rét – Zárónap Gyöngyössolymos
július 9. Párizs-Peking rally - Gyöngyös
július 8-10. VWeterán Piknik - Markaz, Szent István Sport- és szabadidő park
július 9. IX. Mátrai múzeumok éjszakája - Buszos körutazás (Mátra Jövője TE)
július 9. Kisnánai Baracknap - Kisnána
július 9. Kerekerdő Színház előadása - Mátraszentimre
július 9. Big Bandek éjszakája - Mátrai Borok Háza
július 16. Életmód Nap - Sástó
július 16. Kerekerdő Színház előadása - Galyatető
július 16. Kisnánai Kórustalálkozó - Kisnána
július 23. Sár-hegyi piknik, Borrendelő - Abasár
július 23. Népi Íz őrzőnap - Kisnána
július 23. Fröccsfesztivál - Mátrai Borok Háza, TDM
július 23. Kerekerdő Színház előadása - Mátraszentimre
július 23. Patai Mátra Teljesítménytúra - Gyöngyöspata
július 27.-31. 11.Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó - Sástó
július 30. Kerekerdő Színház előadása - Mátraszentimre
július 31. Szent Anna Búcsú - Abasár


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.