Budapest Airport: ilyen lesz a reptéri szálloda és az új utasmóló

BUD 2020 néven 50 milliárd forintos beruházási programot hajt végre a Budapest Airport a következő öt évben. A program egyik legfontosabb eleme az új, B jelű utasmóló lesz, emellett számos kiemelt fejlesztés, mint a repülőtéri hotel, valamint logisztikai és biztonsági beruházások sora indul el rövid időn belül. Minderről részletesen beszélt Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a HVG-ben.

Az utóbbi két-három évben dinamikus az utasforgalom bővülése, és az idei év első öt hónapjában is kétszámjegyű, 12,5 százalékos növekedést mért a Budapest Airport. Éppen ezért alkotta meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a BUD 2020 fejlesztési tervet, amelynek egyik legfontosabb eleme egy új utasforgalmi épület, a B móló lesz. Jost Lammers elmondta, hogy az előkészítési munkálatok már jó néhány hónapja elkezdődtek, megjelent a tender és bízik abban, hogy ezúttal is magyar kivitelezővel dolgozhatnak a repülőtéren, mivel már az öt éve átadott SkyCourt építésénél is jó tapasztalatok voltak. Az új utasmóló munkálatai év végén kezdődnek és mintegy másfél évig tartanak majd.

A BUD 2020 program másik kulcseleme a repülőtéri szálloda, ami nélkül a Budapest Airport vezérigazgatója szerint világszínvonalú légikikötő ma már elképzelhetetlen. A hotel az építkezés megkezdése után 15-17 hónappal fogadhatja az első vendégeket. A repülőtér 2-3 év múlva egészen más lesz, mint most, utaskapacitása a jelenlegi prognózis alapján öt éven belül 15-18 milliósra ugrik. Utóbbi esetben megépül a most még csak fontolgatott új utasforgalmi épület, a 2C vagy 3. Terminál. Eközben növelik a terminálon a check-in pultok számát, jelentősen bővítik és fejlesztik a parkolókat – ezek részben már most zajló fejlesztések.

A repülőtér biztonsági kiadásaival kapcsolatban a Budapest Airport vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a költségek egyre magasabbak lesznek, hiszen e téren egy irányú a mozgás, a szigorítás. A BUD 2020 terv részeként több milliárdos biztonsági beruházások várhatók, például valamennyi biztonsági kaput ellátják a legkorszerűbb technológia alapján megépített testszkennerekkel, amelyek nemcsak javítják az ellenőrzés minőségét, hanem az utasok kényelmét is növelik. Ezzel párhuzamosan, a Budapest Airport az illetékes hatóságokkal együtt folyamatosan figyelemmel kíséri a világban zajló fejleményeket; közösen dolgoznak azon, hogy növeljék a biztonságot a repülőtér területein.

Az interjúban Jost Lammers kitért a repülőtér és a város közúti és vasúti kapcsolatára is. Mint mondta, készülnek a tervek, a repülőteret Kőbánya-Kispesttel kötik össze, és lesz egy föld alatti állomás a 2. Terminálnál. A pontos részletek azonban a repülőtér számára még nem ismertek, hiszen a vasutak építése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez, az üzemeltetés a MÁV-hoz tartozik. A vezérigazgató úgy véli, az állomás is akkorra készülhet el, amikorra az új terminál: valamikor 2019-2021 között. A gyorsforgalmi úttal kapcsolatban elmondta, hogy a mai forgalom kiszolgálásához egy legalább kétszer kétsávos útra lenne szükség. Jövőre Budapesten lesz az úszó-világbajnokság, majd 2020-ban a labdarúgó EB, és elnyerheti a város a 2024-es olimpia rendezési jogát is. Jelenlegi formájában a gyorsforgalmi út alkalmatlan a növekvő forgalom lebonyolítására.


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Ideiglenes forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Ideiglenes forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.