Friss
Világtrend az ingyenes idegenvezetés
Idegenvezetés ingyen? Világszerte egyre népszerűbb ez a városnézési forma. Utánajártunk, hogy mi is ez, kik vesznek részt rajta, és miért éri meg annak, aki nem kér pénzt a városban való kalauzolásért.
XXI. századi katedrális
A repülőtéri terminálok katedrálisok – hangsúlyozta a londoni Heathrow repülőtér új 2-es termináljának spanyol tervezője, Luis Vidal, aki a Westminsterhez hasonlította a Star Alliance-légitársaságok számára újjáépített komplexumot.
Szürkemarha a vigadalomban
Péter gulyás fogad bennünket a híres hortobágyi kilenclyukú híd tövében. Nem véletlenül, hiszen ő a szeptember 12-14 között megrendezésre kerülő budapesti rendezvény, a III. Szürkemarha Vigadalom és Piac Fesztivál arca. A pestiek körében különben arról ismert ez a hétvégi program, hogy ilyenkor jól megtermett, impozáns bika ballag vezetője oldalán a Vajdahunyad vár környékén, sőt, legutóbb a múzeum tárlói közé is besétáltak vele.
Átadták az egymilliomodik SZÉP-kártyát
Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten átadta az egymilliomodik SZÉP-kártyát András Klára, az Egis Gyógyszergyár osztályvezetőjének.
Befejeződött a Várkert Bazár rekonstrukciója
Befejeződött a Várkert Bazár rekonstrukciója, az új hajókikötő és a villamosmegállók már üzemelnek.
Lengyelország a nyerő a Wizz Airnél
Tíz év alatt a Wizz Air legfontosabb piaca lett Lengyelország, mint ahogy az európai fapados társaságoknak általában, jelentette ki Váradi József, a légitársaság ügyvezető igazgatója a Rzeczpospolita napilapban pénteken megjelent interjúban.
Személyi változás a kamaránál
A Turisztikai és Kézműipari Kollégium titkára búcsúzik.
Ezekben az országokban kell kilépési illetéket fizetni a turistáknak
Utazáskor nem árt érdeklődni, hogy nyaralásunk végén kell-e kilépési illetéket fizetnünk – sok esetben ugyanis ezt csak indulás előtt, a repülőtéren, helyi pénznemben tehetjük meg, így kénytelenek leszünk félretenni valamennyi valutát.
A csokoládét ünneplik a Budai Várban
Ebben az évben ünnepli 4. születésnapját az ország legnagyobb csokoládé- és édességünnepe az Édes Napok Budapest. A fesztivál idén a Budai Várban kerül megrendezésre.
Repjegyet lehet nyerni a megújult honlapon
Az Air Madagascar légitársaság repülőjegyeket sorsol ki megújult honlapjának látogatói között.
Új tanár a Xántusban
Bódis Gábor szeptembertől a Xántus János Gyakorló Középiskolában oktat.
Felülmúlta a várakozásokat a nyárzáró balatoni zenei fesztivál
Augusztus 22-én reggel 6 órakor hallgatott el a zene Balatonvilágoson a B.my.Lake Fesztiválon, melyet idén második alkalommal mutatott be a VOLT Produkció és a Deadcode Produkció a Nagyon Balaton programsorozat keretein belül. A Club Aliga Üdülőközpont területén szervezett fesztiválon közel 40.000 elektronikus zenéért rajongó fiatal vett részt.
Bezár a lőrinci repülős McDonald's
Szeptember elsejével bezár Pestlőrinc ikonikus gyorsétterme, az Üllői út melletti, "repülős Mekinek" is becézett intézmény.
Óvatosságra inti az Izraelbe utazókat a külügy
Óvatosságot kér az Izraelbe utazóktól és ott tartózkodóktól a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata pénteken kiadott figyelmeztetésében.
A falusi turizmust is népszerűsíti a Magyar Borok Útja Rali
A zsámbéki drivingcamp Hungary tesztpályáról pénteken reggel elrajtolt a 19. Magyar Borok Útja Rali.
Aranyláz tört ki egy angliai strandon
Aranyláz tört ki az angliai Kent egyik strandján, ahol aranyrudakat rejtettek a homokba egy művészeti fesztivál részeként.
Magyarok szerveznek autocross versenyt az emirátusokban
Sheikh Marwan Bin Rashid AlMualla a dubaiprogramok.com csapatát bízta meg az autocross sport bevezetésére az Egyesült Arab Emiratusokban.
Több ezres elbocsátás, átszervezés, új járathálózat a légitársaságnál
Hatezer munkavállalóját bocsátja el a Malaysia Airlines, hogy 2017-re nyereségessé váljon, átalakítják útvonalhálózatukat és új céget hoznak létre, amelyik átveszi a teljes működtetést - közölte az állami tulajdonos Khazanah Nasional Berhad pénteken a honlapján.
Ráckevei TDM: személyi változás és új weboldal
Turisztikai egyeztető fórumot tartott a Ráckeve és Térsége Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezet Ráckevén a Savoyai Kastélyban augusztus 28-án.
Új munkatárs a Karos Spa-ban
Új, rendezvényekért felelős kolléga bővíti a Karos Spa csapatát.
Így halad az esztergomi Medihotel építkezése
Jól halad a Medihotel Esztergom**** építése. A 60 százalékos európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés keretében egy olyan egészségügyi-turisztikai létesítmény valósul meg, amely hiánypótló szolgáltatásokat nyújt majd a legmodernebb orvostechnológiai eszközökre építve. A Medihotel Esztergom**** várhatóan 2015. elején nyitja meg kapuit.
Sztrájkoltak a Germanwings pilótái
Sztrájkoltak péntek délelőtt a Germanwings német légitársaság pilótái.
Most már 60 napig nyaralhatunk Thaiföldön vízum nélkül
Thaiföld 48 ország állampolgáraira terjesztette ki a plusz 30 napos vízummentességet, többek között Magyarországra is – ám nem adják ingyen a hosszabbítást.
Több száz orosz gyerek gyógyulhat Hajdúszoboszlón
A Moszkva önkormányzata által szervezett rehabilitációs program indul újra Magyarországon mozgássérült és fogyatékos gyerekek részére.
Így romlott a maláj légitársaság pénzügyi helyzete
Jelentősen romlott a Malaysia Airlines pénzügyi helyzete az első fél évben, a kuala lumpuri légitársaság az első fél évben 750 millió ringgit (56 milliárd forint) veszteséget jelentett, amely 65 százalékkal nagyobb a 2013 első félévinél.
Jövő nyáron is minden nap repülhetünk Debrecenből Londonba
Már a Wizz Air 2015-ös, április elsejétől október végéig tartó nyári időszakára is lehet jegyeket foglalni a légitársaság weboldalán.
Programkavalkád a Diósgyőri vár ünnepélyes átadóján
Lassan vége a nyárnak, de Miskolcon még most is zajlik az élet, hiszen augusztus 30-án kerül megrendezésre a Diósgyőri vár hivatalos megnyitója! Az egész napos rendezvényre mindenkit szeretettel várnak, ahol Besenyei Péter világbajnok műrepülő pilóta bemutatója mellett az Experidance, a P-Mobil és Király Viktor is fellép! Repüljünk vissza együtt a középkorba!
Most megkóstolhatja a chilis sört
Népszerű városi sörpubokkal, valamint számos hazai és nemzetközi különlegességgel várja a malátarajongókat a II. Józsefvárosi Sörfesztivál, amelyet ezúttal a chili jegyében rendeznek meg. Chilis sör, chilis streetfood, és magyar chilitermesztők is bemutatkoznak.
Meghosszabbított jelentkezési határidő a Gunst András Portásversenyre
Az MSZÉSZ tájékoztatja tagszállodáit, hogy a III. Országos Gunst András Portásverseny jelentkezési határidejét meghosszabbította 2014. szeptember 5-ig. A verseny kírását csatoljuk. Várják a további jelentkezéseket a kiírásban feltüntetett címre.
A rohamturizmus jellemzi az idei balatoni szezont
A Balatontourist idei forgalma várhatóan 2-3 százalékkal elmarad a tavalyi eredménytől a szeles, esős, hűvös nyár miatt. Székely Ferenc általános igazgatóhelyettes szerint még egy átlagos időjárás mellett is kirobbanóan jó lehetett volna a tó körül 17 kempingeket üzemeltető cég 2014-es szezonja.
Így halad a veszprémi állatkert fejlesztése
Jó ütemben halad a veszprémi állatkert eddigi legnagyobb arányú fejlesztése, amely 1,2 milliárd forintból valósul meg – mondta el az intézmény vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján a megyeszékhelyen.
Plusz 100 milliárd az első fél évben
Közel százmilliárd forinttal több áfát róttak le idén a kiskereskedők, mint tavaly. Varga Mihály szerint a folyamat más tényezők mellett az online pénztárgépek bevezetésével magyarázható. A szakminiszter elmondta: az elektronikus készülékek segítségével eddig 930 millió ügyletről szerzett tudomást az adóhivatal. A Magyar Nemzet cikke.
Hamarosan indulhat a Prága-Sanghaj közvetlen járat
Három kínai légitársaság esélyes a járat üzemeltetésére.
Mégsem indul a Tarom Bukarest-Peking járata
A román légitársaság egyelőre nem repülhet a megadott útvonalon.
Hétfőtől változik a vonatok közlekedési rendje
Szeptember elsejétől ismét a megszokott vasúti közlekedési rend váltja fel a nyári menetrendet. Az utazók igényeihez, a kezdődő tanévhez igazodva a MÁV-START Zrt. fokozottan a hivatás- és a diákforgalom kiszolgálására koncentrál.
A török kultúra értékei elevenednek meg az egri pasa sátrában
Eger új turisztikai látványossága a belvárosban, a Dobó utcában, a vár alatt megnyitott Török-Magyar Testvériség Emlékpark. Ehhez kapcsolódik a török kultúra értékeit hordozó egri pasa sátra, amely különleges vendéglátóhely.
Ami a tiéd, az az enyém is!
Kerekasztal beszélgetést szervezett a Magyar Telekom a közösségi gazdaságról, arról, hogy milyen trendekkel találkozhatunk ma – és már nem csak a saját kanapéjukat egyre nagyobb számban szállásként kínálók jelenségével, hanem a megosztás további modelljeivel is foglalkozott.
3 milliárd dolláros veszteség a légitársaságnál
Közel három milliárd ausztrál dolláros veszteséget jelentett a június 30-ával zárult évre a Qantas, az eredményt elsősorban a kapacitások igényszint feletti, két éve tartó emelkedésével magyarázták.
A Wizz Air állásfoglalása a Budapest-Baku járattal kapcsolatban
Hivatalos állásfoglalás érkezett a Wizz Air Budapest-Baku járatával kapcsolatban.
Meghosszabbították a Leonardo-kiállítás nyitva tartását
A tervezettnél egy hónappal tovább, október 31-ig látogatható a pécsi Leonardo-kiállítás.
Félmilliárdos fejlesztés kezdődik a berekfürdői termálfürdőben
A téli fürdőzésnek helyet adó fedett fürdő felújítását és egy élményelemes ifjúsági medence építését szolgáló fejlesztés, a település történetének legnagyobb, 550 millió forint értékű beruházása kezdődött a gyógyvizéről ismert Berekfürdő termál- és strandfürdőjében.
Gourmet négy keréken
Az Egyesült Államokban és Ázsiában már jó ideje hatalmas népszerűségnek örvendő gourmet food truck kávézók és különböző éttermek, bisztrók már Európában is kezdenek divatba jönni. Az élen járó országok közé sorolható Hollandia, Belgium, Franciaország és Németország, ahol már több különböző profilú food truck étteremlánc is működik.
Tömegesen mondanak fel a légikísérők a Malaysia Airlines-nál
186 légikísérő lépett ki a cégtől az ukrajnai katasztrófa után. A pénzügyi veszteségekkel küzdő légitársaság tavaly még csaknem 20 ezer alkalmazottal rendelkezett, a két katasztrófa után alig maradt 8 ezer.
13 szállodát vásárolt az Egyesült Királyságban az Accor
Az Accor bejelentette, hogy a HotelInvest, a Csoport hoteltulajdonos és befektetői üzletága, 13 szállodából álló portfóliót vásárolt a Tritaxtól, összesen 89 millió euró (71 millió font) értékben.
Budapest világszerte hódít
Még év elején írtunk George Ezra Budapest című kislemezéről. Az akkor még csupán kisebb körökben ismert dal mára meghódította az európai slágerlistákat, sőt már Ausztráliában is a legjátszottabb felvételek között tartják számon.
Fiatal borászok kóstoltatnak
Négy napig a fiatal borászoké lesz a budapesti Szent István tér, ahol a II. Junibor Borünnep keretében csütörtöktől vasárnapig 29 pincészet csaknem százféle borral várja a közönséget.
Melyik a Tisza legszebb ladikja?
Keressük a Tisza vízrendszerének legszebb ladikját! elnevezéssel indult akció Mezőtúrról azzal a szándékkal, hogy felkutassák a folyókon közlekedő, szociográfiai kultúrkincsnek számító, hagyományos építésű vízi járműveket.
Reptéri kapszulahotel nyílt
Japánban már nem csak a spórolós turisták és a kimerült irodai dolgozók aludhatnak kapszulában, hanem a csatlakozásra váró utasok is.