Ezekben az országokban kell kilépési illetéket fizetni a turistáknak

Utazáskor nem árt érdeklődni, hogy nyaralásunk végén kell-e kilépési illetéket fizetnünk – sok esetben ugyanis ezt csak indulás előtt, a repülőtéren, helyi pénznemben tehetjük meg, így kénytelenek leszünk félretenni valamennyi valutát. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Egyre több ország bevezeti a kilépési illetéket, vagyis azt a fizetendő díjat, amit az ország elhagyásakor kell fizetnie az oda utazónak, vagy jobb esetben a repülőjegy ára már tartalmazza azt – ám ez országonként és légitársaságonként is változhat. Ahogy arról mi is beszámoltunk, legutóbb Tunézia vezette be a díjfizetést – október elsejétől ugyanis 30 tunéziai dinárjába, azaz 4000 forintjába fog kerülni az utasnak az országból való kilépés.

Összeállítottunk egy listát arról – a teljesség igénye nélkül –, hogy melyik országban kell kilépési illetéket fizetni, és mennyit.

Kuba: Az ország elhagyásakor a repülőtéren fizetendő 25 kubai peso, amit csak a saját pénznemükben, készpénzben lehet kifizetni a reptéren.

Venezuela: A kilépési illeték 98 amerikai dollár, ami a repülőtéren fizetendő.

Bali, Indonézia: A sziget elhagyásakor, nemzetközi járat esetén a repülőtéren kell fizetni a kilépési illetéket. Ennek összege 200.000 indonéz rúpia, mely készpénzben fizetendő. Helyi járat esetén a kilépési illeték 75.000 rúpia.

Dominika: Kiutazáskor hivatalosan 20 amerikai dollár kilépési illeték megfizetése kötelező.

Vietnám: 15 amerikai dollár

Kambodzsa: 25 amerikai dollár

Burma: 10 amerikai dollár, de a repülőjegy ára általában már tartalmazza ezt a díjat.

Laosz: 10 amerikai dollár, amit szintén tartalmaznak a repülőjegyárak.

Kína: A reptéren fizetendő 90 jüan nemzetközi járat esetén, 50 jüan pedig belföldi járat esetén – csak ebben a pénznemben fizethető.

Tunézia: 30 tunéziai dinár

Zanzibár: 48 amerikai dollár

Tanzánia: Az országból repülővel történő kilépéskor 25 amerikai dollár kilépési illetéket kell fizetni.

Jordánia: A kilépési illeték összege 8 jordán dinár.

Marokkó: Az illeték a repülőjegyek árában jelenik meg; a business osztályú utasoknak 36, míg a turistaosztályon utazóknak 9 eurós többlet terhet jelenthet az új illeték. 

Egyiptom: Nyár elején jelentették be, hogy az Egyiptomból hazautazó külföldi turistáknak fejenként 25 dollárt kell fizetniük a kairói repülőtéren.


Ilyen lesz a jövő utazástervezése

Ilyen lesz a jövő utazástervezése 

Egy kutatás alapján a milleniálok és a X-generáció tagjai is sokkal inkább nyitottak az AI-megoldásokra az utazástervezés kapcsán, mint a Z generációsok.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek

Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek  

Kovács Balázs, aki egyben az EU Climate Pact nagykövete Ausztriában, meghatározó szerepet játszik a fenntarthatósági jó gyakorlatok nemzetközi terjesztésében.
OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell

OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell 

Az utazási döntéseket a biztonsággal, megfizethetőséggel és lemondásokkal kapcsolatos aggodalmak befolyásolhatják.
Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért

Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért 

A Bayeux-i kárpit a középkor egyik legismertebb műtárgya, bár a neve kissé megtévesztő: valójában nem szőtt kárpit, hanem hímzett lenvászon, amely közel 69 méter hosszú és mintegy 50 centiméter magas.
Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral 

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok.
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.