Gourmet négy keréken

Az Egyesült Államokban és Ázsiában már jó ideje hatalmas népszerűségnek örvendő gourmet food truck kávézók és különböző éttermek, bisztrók már Európában is kezdenek divatba jönni. Az élen járó országok közé sorolható Hollandia, Belgium, Franciaország és Németország, ahol már több különböző profilú food truck étteremlánc is működik.

A trendeket követve immár hazánkban is megjelentek a food truck gyorskiszolgálók. A választék széles: a kávézótól a grillételeken át egészen a Michelin-csillagos séfek biokonyhájáig bármi kérhető az utcáról.

Magad, uram, ha szolgád nincs

A történelem első food truckjai az 1800-as évek közepén jelentek meg. Ezek kisebb szállítóautók voltak az Egyesült Államokban, amelyekből szárított babot, kávét, szárított marhát, sertést és hasonló, nem romló termékeket szállítottak – friss áruról akkor még szó sem volt. Megjelenésük magyarázata a nyugat felé terjeszkedés volt a polgárháború után, amikor hosszú hónapokig vándoroltak a marhapásztorok, azonban enni túl sok mindent nem állt módjukban, ezért kénytelenek voltak megoldani maguknak a szállítást. Később, az 1890-es évek végére hasonló ételeskocsik látták el az éjszakai munkásokat is New Yorkban.

 Hagyd ott a konyhát! Ülj a volán mögé!

Az ötvenes évek végén az amerikai hadsereg használt mobil kantinokat, hogy a hadsereg bázisain állomásozva el tudja látni a katonákat. Az igazi food truck boom napjainkban következett be, az elmúlt években vált ez a különös vendéglátói forma igazán trendivé Amerika-szerte. Nagy éttermek indították útjukra saját autóikat, rajta saját választékukkal, és sok híres séf otthagyta megszokott konyháját és a biztonságot nyújtó vendégkört, hogy ezt a változatos életformát válassza. A gourmet street food új értelmet nyert, legyen szó hamburgerről, vietnami vagy távol-keleti fogásokról, netán ínycsiklandozó szendvicsekről, kézműves fagylaltokról vagy vegetáriánus ételekről.

Ázsia a food truck koronázatlan királya

A legfejlettebb street food kultúrával Ázsia rendelkezik, hiszen arrafelé igencsak szükség van arra, hogy tömegek jussanak gyorsan és olcsón ebédhez, vacsorához. Európában Belgiumé a korona sültkrumpli-mobil téren, a franciáknál a klasszikus tex-mex gyorskaja a király, Angliában pedig a kulturális olvasztótégelynek köszönhetően mindenféle íz van, ami csak a világban négy kerékről elérhető.

 Michelin-csillagos snackmobil

A food truck világsikerének egyik ékes példája Marc Veyrat Michelin-csillagos francia séf esete, aki megnyitotta saját bio food truck hálózatát, ahol előre melegített üvegekben elsősorban a forgalmasabb negyedekben és az irodaházak környékén kínál topfogásokat. „Mi, séfek eddig nem törődtünk eleget a mindennapi étkezéssel, a könnyen elérhető, gyors utcai étkezéssel. Hagytuk, hogy mindenféle zavaros helyről érkező szendvicsek, pizzák, hamburgerek foglalják el a helyet” – fejtette ki a két különböző helyen lévő, háromcsillagos Michelin-éttremet működtető 63 éves sztárséf, aki amerikai mintára Franciaországban is meghonosította a minőségi fogásokat kínáló snackmobilokat. „A régió gazdáival dolgozunk együtt, azt szeretnénk, ha a párizsiak csak a környékről beszállított alapanyagokból készült ételeket ennének.”

Forrás: Vendég & Hotel

Forrás: player.hu


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.