Kiáll a vendéglátós beszállítókért a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezi a Kormányzatnál, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is részt vehessenek a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramban.

A hitelprogram első körében 25 meghatározott tevékenységi körben (TEÁOR) tevékenykedő vállalkozások vehetnek részt (https://www.mfb.hu/kozlemenyek/az-mfb-meghirdette-mely-vallalkozasok-igenyelhetik-a-nulla-szazalekos-hitelt-a-program-elso-szakaszaban-n1180). A NAK mellettük indokoltnak tartja a vendéglátóegységekbe beszállító termelőkre és feldolgozókra, valamint az élelmiszer-nagykereskedőkre is kiterjeszteni a kört. 

A vendéglátóhelyek, szállodák beszállítóinak értékesítési csatornái jelentősen beszűkültek. Leginkább a vízi szárnyassal, hallal, sertéssel foglalkozó termelőknél, feldolgozóknál okozott extra költségeket a tárolás, illetve az áron aluli értékesítési kényszer, valamint a kisüzemi sörfőzdék, a pálinka-előállítók, továbbá az élelmiszer-nagykereskedelemben a kávé-kereskedők árbevétele is jelentős mértékben zuhant.

A NAK a hitelprogramba az alábbi TEÁOR-körök bevonását kezdeményezi:
„A” Mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat: 01.13 Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése. „C” Élelmiszergyártás: 10.11 Húsfeldolgozás, -tartósítás; 10.12 Baromfihús feldolgozása, tartósítása; 10.20 Halfeldolgozás, -tartósítás; 10.31 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás; 10.32 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása; 10.39 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás; 10.51 Tejtermék gyártása; 10.71 Kenyér; friss pékáru gyártása; 10.73 Tésztafélék gyártása; 11.01 Desztillált szeszes ital gyártása; 11.02 Szőlőbor termelése; 11.05 Sörgyártás; 11.07 Üdítőital, ásványvíz gyártása. „G” Élelmiszer, ital, dohányáru nagykereskedelme: 46.31 Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem; 46.32 Hús-, húskészítmény nagykereskedelme; 46.33 Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme; 46.34 Ital nagykereskedelme; 46.37 Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-nagykereskedelem. A kamarához folyamatosan érkező jelzések szerint a közétkeztetésbe beszállítók is nehéz helyzetbe kerültek, valamint az üzemi étkezdék is, ezért a köztestület javasolja ezen vállalkozásokra (TEÁOR 5629 Egyéb vendéglátás) is a kiterjesztést.

A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogram keretösszege 100 milliárd forint. Vállalkozásonként akár 10 millió forint is felvehető, ami bér, járulék, rezsi, működési költségre, valamint készletfinanszírozásra egyaránt felhasználható. A kölcsön törlesztését három év türelmi idő után kell megkezdeni.

Forrás: Store Insider


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.