Ők kapták idén a Gundel-díjat

Idén, két éves szünetet követően, végre ismét ünnepélyes keretek és méltó környezetben kerül kiosztásra az ikonikus vendéglős emlékére 2014-ben alapított Gundel Károly-díj, amelynek odaítéléséről a névadó születésnapján, azaz szeptember 23-án döntenek az ítészek. És minden évben ugyanekkor a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM) tartott sajtótájékoztatón hozzák nyilvánosságra a nyerteseket.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Először az MKVM igazgatója, Török Róbert főmúzeológus köszöntötte a jelen lévő vendéglátósokat és a média munkatársait. Tőle hallhattuk, hogy már tradícionális az a bizottsági ülés szeptember 23-án, amikor a szakma krémje arról dönt, kik kapják abban az évben az előkelő elismerést.

Majd Gundel János, a Gundel-család nevében a fiatalokhoz szólva elmondta, mennyire fontos az idősek tisztelete, és munkájuk ismerete. És arra biztatta a jelenlévő vendéglátósokat, hogy ők is alkossanak új recepteket, szülessenek akár újragondolt lecsók, halászlevek, töltött káposzták, Gundel-palacsinták, vagy egész másféle ételkompozíciók, amelyek akár szintén egyszer majd hungarikumok lehetnek.

Ezt követően a Gundel Károly-díj alapítói nevében a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke, Kovács László, mielőtt kihirdette volna az idei győzteseket, a díj korábbi történetét, megszületésének körülményeit elevenítette fel. Többek közt elmondta, Gundel Károly (1883-1956) ikonikus jelentőségű vendéglős emlékére alapította az MVI a szakmai szervezetek széles körű bevonásával 2014-ben a Gundel Károly-díjat. És olyan személyek részesülhetnek a díjazásában, akik a magyar vendéglátás területén Gundel Károly életútjának és gasztronómiai munkásságának példaértékű követői.

 
 
Arról is szó esett, hogy az elölhető a díjra, aki a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeresen alkot, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi hagyományait ápolja és annak megújulása iránt elkötelezettséget érez, a fiatal generáció szakmai fejlődését támogatja, valamint közreműködik a magyar vendéglátás népszerűsítésében. 
Végül lehulélt a lepel, és Kovács László az idei 11 jelölt közül megnevezte azt a kettőt, akik idén a Gundel-díjat kapták. 
Ők pedig nem mások, mint Macsinka János, a Maczok Bistro & Borbár séfje Egerből és Borbás Marcsi Prima Primissima díjas tévés műsorvezető, a nagyközönség által is nagyon szeretett gasztroszakértő.
 
 
A díjakat idén - két évnyi kényszerszünet után - igazán méltó körülmények közt, a Gundel Étteremben adják majd át egy elegáns gálaebéd kíséretében, ahová bár jegyek rendelhetők voltak, de, mint kiderült, már nem kaphatók, mert egytől egyig elfogytak.
 

Korábbi díjazottak:

  • Kalla Kálmán, Hamvas Zoltán és dr. Draveczky Balázs (posztumusz) - 2014.
  • Jakabffy László, Garaczi János és Bíró Lajos - 2015.
  • Vomberg Frigyes és Czubor János (posztumusz) - 2016.
  • Csapody Balázs - 2017.
  • Rosenstein Tibor - 2018.
  • Meskál Tibor, Szulló Szabina - Széll Tamás - 2019.
  • dr. Csizmadia László és Molnár Attila - 2020.
  • Berkes Gyula, Dudás Szabolcs és Dudás Szilárd – 2021.
 

Forrás: Turizmus Online


Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.