Booking.com: van, aki él vele, van, aki nélküle is boldogul

Amint arról lapunkban hírt adtunk, a szállásadók közül számosan felháborodtak azon, hogy a Booking.com bizonyos ideje nem utalja át a nekik járó összegeket, számlázási rendszerük karbantartására hivatkozva, ráadásul főszezonban. Körképünk nyilatkozói azonban nem tapasztaltak ilyet, bár fenntartásaik vannak.  

Akiket megkérdeztünk, azok közül többen nem akartak névvel nyilatkozni, vagy nem tagjai az oldalnak. Érthető a hárító magatartás is, hiszen olyan szolgáltatóról nyilatkoznának negatívan, ahonnan sok üzlet, megkeresés, foglalás érkezik, amely a vendégérkezés egyik biztos forrása. 

Bevált a virtuális kártyarendszer

A szakmában szinte általános vélemény, hogy főszezon közepén, amikor az éves forgalom jelentős hányada realizálódik, elfogadhatatlan egy karbantartást ekkorra időzíteni, hiszen ilyenkor a vállalkozóknak számos kiadása is keletkezik.

A megkeresett szállodások majd mindegyikük azt mondta, náluk nincs gond, ugyanis ők fizetnek a booking.com-nak. Jávor Noémi, a Duna-parti Viktória Hoteltől elmondta, ők kártyás rendszer keretében utalják át a szállásfoglaló oldal jutalékát. Arról, hogy bármi nem működne, most hallott először.

Hasonló a véleménye Géher Zoltánnak, a Hotel Continental igazgatójának: a virtuális kártyarendszer, amelyet alkalmaznak, kiküszöböli az effajta problémákat, ugyanakkor a   vendégek nagy része helyben, kártyával vagy készpénzzel fizet, tehát eleve ki van zárva az ilyen probléma.

A Danubius Hotels vezetése szintén azt nyilatkozta, az általuk alkalmazott fizetési megoldást nem érinti ez a probléma.

A vendég szeret helyben fizetni

Klasszis TopDesign szakmai versenyünk egyik tavalyi győztese, egy ötcsillagos major  egyáltalán nincsenek fenn a foglalási rendszeren. Sosem volt rá szükségük ezután sem lesz, e nélkül is jön a vendég, szinte szájról-szájra terjed a hírük, mondták a kétútközi Gräefl major tulajdonosai.

Pócs Róbert, az abádszalóki nyolc szobás Casablanca tulajdonosa azonban hallott már erről a problémáról. Szerepelnek is a Booking.com-on, de, mint mondta, kezdettől fogva úgy intézik a foglalási rendszert, hogy a vendég ne a szállásfoglaló oldalnak fizessen. A vendégek többsége ugyanis abban jobban bízik, ha a helyszínen fizethet ki a szobát, nem pedig online. A jutalékot így ők utalják át a Bookingnak, és átutalásuk eddig mindig időben, gond nélkül, megérkezett.

Van, aki havonta csak egyszer utal

A sarudi Sulyom Tájétterem és Panzió tulajdonosa, Kücsön Gyula annyit mondott, sosem dolgoztak a booking.com-mal, és nem is áll szándékukban.

Tolcsva és egész Tokaj rejtett kincse, a Kincsem Kastély tulajdonosa, Matyasovszki István azt válaszolta, igen, dolgoznak velük, de náluk is az a rendszer, hogy a vendég nekik fizeti ki a szoba árát, és havonta egyszer utalják át a jutalékot a szállásfoglaló portálnak.

Jár-e jutalék, ha a vendég lemondja a szobát?

A borsodgeszti Villa Viridis ugyan még tagja az oldalnak, de már azt tervezik, hogy leválnak róla. Többen, az általuk ismert szakmai körben, arról panaszkodtak, ha a vendég nem érkezik meg, a Booking.com akkor is felszámolja a jutalékot, amit nem tartanak korrektnek, hiszen plusz költséget okoz, a bevétel viszont egy az egyben kiesik.

Forrás: Turizmus Online


KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.
Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban

Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban 

Az ibis új helyszínekkel erősíti európai pozícióit a régióban.
Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg

Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg 

Sok spanyol az ilyen rövid távú kiadásokat okolja a lakáshiány súlyosbodásáért.
Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra

Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra 

Magyarország egyik vezető hotel menedzsment szoftverének friss adatai szerint.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.