Szallas.hu: reagálás a GVH vizsgálatra

A legnagyobb hazai szállásfoglaló portál amint megjelent, azonmód reagált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon végzett gyorsított ágazati vizsgálatát követő ajánlásaira.  

A GVH gyorsított ágazati vizsgálatának eredménye arra világít rá, hogy fontos az árverseny. A szállásközvetítő használata mind a vendég, mind a szállásadó számára előnyös lehet. Az átlátható folyamatokkal és az elkülöníthető pénzkezeléssel megteremthető a garantált kifizetés és pénzvisszafizetés.

 

Mint a vizsgálat alapján a legnagyobb hazai szállásportál közölte, a verseny élénkítését szolgálhatja a széles szálláskínálat is és az összehasonlítható árak. Szerintük ezek leginkább a szállásfoglaló oldalakon tudnak megvalósulni.

Amennyiben a felhasználók a szállásközvetítő oldalon végeznek keresést, az általuk megadott keresési szempontok után egy listaoldalon tájékozódhatnak a keresési feltételeiknek leginkább megfelelő szállásajánlatokról. Azzal, hogy a szállásközvetítő megteremti annak lehetőségét, hogy az ajánlatok árait a felhasználók egymással összehasonlíthassák, már önmagában árversenyt eredményez. 

Az ár mellett az ajánlat további részletei, mint a vendégértékelések, a fotók, az elhelyezkedés stb. is fontosak, hiszen ezek mentén lehet érdemben összevetni a különböző lehetőségeket, végül pedig döntést hozni a foglalást illetően", mondta Szabó Tamás, a portál egyik vezetője.

A felhasználók visszajelzése alapján továbbá komoly előnyt jelent, ha a szállásközvetítő oldal rendelkezik mindennap hívható, magyar nyelvű ügyfélszolgálattal is, így bármilyen félreértés vagy elégedetlenség, felmerülő kérdés vagy kérés esetén van kihez fordulni. 

Hozzátették még, azon túl, hogy az online fizetésbe vetett bizalmat jogi szabályozás is erősíti, a portál garantálja a kifizetéseket és a pénzvisszatérítést mind a vendégek, mind a partnerek irányába. Ezt az erre a célra létrehozott óvadéki számla teszi lehetővé, ami a cég egyéb pénzügyi tranzakcióitól teljesen elkülönítve biztosít teret a kifizetésekből és pénzvisszatérítésekből adódó pénzmozgásoknak. Így az előre meghatározott feltételek szerint utalják tovább a befizetett összegeket, amely a vendégeknek védelmet nyújt a kötbérmentes időszak alatt történő lemondások visszafizetése esetén. Az online fizetési szolgáltatás a biztonságon, kényelmen és átláthatóságon túl a szállásadók számára is előnyöket biztosít. Ilyen például az előlegekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatok csökkenése.

 

Forrás: Szállás.hu


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.