hirdetés
hirdetés

Visszatér a Celebrity Cruises az Égei-tengerre

A Celebrity Cruises bejelentette európai visszatérését, június 19-én futnak ki először a görög főváros kikötőjéből.

hirdetés

A hajótársaság elnök-vezérigazgatója, Lisa Lutoff-Perlo bejelentette, hogy a Celebrity Apex, a több nemzetközi elismerést szerzett Edge sorozat második hajója indul Görögországból.

A 7 éjszakás hajóutak Athénból indulnak, szeptember végéig járnak majd. A Celebrity Apex a Földközi-tenger legidillibb pontjait látogatja meg, köztük Mykonos, Rodosz és Szantorini szigetét. 

 

A hajótársaság visszatérése az Égei-tengerre a Celebrity Cruises görög öröksége miatt is különleges. A hajótársaságot a Chandris család alapította 1988-ban, és csak később lett a Royal Caribbean Group része. A Celebrity Cruises máig görög gyökerekkel rendelkezik, hiszen a flotta tengerész tisztjeinek 70 százaléka görög, akik között ott van Dimitrios Kafetzis, a Celebrity Apex kapitánya is.

“Büszkén köszöntöm a görög gyökereihez visszatérő Celebrity hajótársaságot ezen különleges alkalommal, hazánk függetlenségének 200. évfordulóján. Kívánom, hogy az utasok térjenek vissza úti céljaink felejthetetlen élményeihez a világ egyik legújabb hajóján,” mondta ezzel kapcsolatban Haris Theocharis, görög turisztikai miniszter. “Nem becsülhetjük alá azt a pozitív gazdasági hatást, amit a turizmus jelent országunknak és örülök, hogy a Celebrity Cruises fontos szerepet játszik e fontos gazdasági pillér visszaépítésében.”

 

 

 

 

 

 

(forrás: Celebrity Cruises)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk