Környezetkímélő üzemanyagot tesztel az Austrian Airlines

Pár hete megkezdte az első használt étolajalapú „újkerozin” üzemanyag tesztelést az AUA osztrák légitársaság.

Az első eredmények kecsegtetőek: az új típusú üzemanyag a hagyományoshoz képest 80 (!) százalékkal kevesebb CO2-t juttat a levegőbe, így kevésbé terheli a környezetet. Az Austrian Airlines (AUA) légitársaság és a részben állami tulajdonú osztrák olajvállalat, az ÖMV közös kutatási projektjének bíztató első eredményei lehetővé teszik a klímavédelmi célok hatékony elérését - írja a GD Consulting.

Az AUA 2050-re teljesen klímasemleges kíván lenni, ennek feltétele, hogy alternatív meghajtásra, illetve alternatív üzemanyagokra álljanak át. Megoldás az elektromos vagy hibrid meghajtás, azonban az akkumulátorok tárolókapacitása és súlya jelenleg még nagy kihívás elé állítja a fejlesztőket. Ezért is különösen ígéretes a most tesztelt, használt étolajból új típusú kerozint előállító eljárás, mert segítségével nagy mértékben lehet a légiközlekedés által okozott környezeti terhelést csökkenteni. Ráadásul mindezt úgy, hogy a "hagyományos repülőgépek, hagyományos hajtóművébe, hagyományos úton tudjuk az új üzemanyagot eljuttatni, amelyet hagyományos olajfinomítóban tudunk előállítani. Így nincs szükség az infrastruktúra jelentős átállítására” – magyarázta az új típusú kerozin előnyeit Fabian Wedman az ÖMV légiközlekedési osztályának projektmenedzsere az ORF érdeklődésére.

A világ nagy légitársaságai hatalmas fejlesztési pénzeket fordítanak az úgynevezett SAF környezetbarát üzemanyag (Sustainable Aviation Fuel) előállításra. Az AUA és az ÖMV közös projektje keretében a használt étolaj-gyűjtőhelyekről beszerzett alapanyagot alakítják SAF - hajtóanyaggá. A megfelelő mennyiségű alapanyag biztosítása érdekében a begyűjtést a jövőben Németországra és Romániára is tervezik kiterjeszteni. 2019-ben, a rekordforgalmú légiközlekedési évben az AUA járatai egy év során 800 ezer tonna kerozint égettek el, így a hatalmas volumenű SAF biztosításához a hatalmas mennyiségű alapanyag beszerzése még ugyancsak kihívás. A kutatásokat gyorsítja, hogy az Európai Bizottság jövő évtől előírja, hogy a hagyományos kerozinhoz 2 százalékban már SAF adalékot szükséges keverni, majd 2025-től 5 százalékra emelik ezt a mértéket, amelynek 2050-re már az EU területén szolgáltató légitársaságok esetében a 60 százalékos szintet is meg kell haladniuk.

A kutatások, az átlagosnál lényegesen drágább SAF - üzemanyagok finanszírozásában a jövőben a környezettudatos utasok is részt vállalhatnak, akik egy a repülőjegyük mellett átlagban 50 eurós kompenzációs  felárat is fizethetnek, amellyel hozzájárulnak a fenntartható légiközlekedés megteremtéséhez. Az úgynevezett „compensaid” rendszert az AUA anyavállalata a Lufthansa már aktiválta, a hírek szerint hamarosan az osztrák légitársaság is integrálja online értékesítési rendszerébe.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.